indy.media.hu független média központ

Szia,
őszintén szólva nem igazán tudom, mi lenne a helyes, és mi nem, van igazság abban, amit írsz, de ennek az elvnek (értsd: a liberalizmusnak) ez a radikális érvényesítése, hogy senki ne korlátozza a másikat a közjó érdekében, hanem menjenek a dolgok a maguk útján, mert szabadság van, etc., nos ez legalább annyira téves és reménytelen próbálkozás, mint a másik véglet, hogy az állam határozzaon meg mindent. A liberalizmus és vele a szabadversenyes kapitalizmus a tizenkilencedik század végén csúfosan megbukott, és nem véletlenül. Vagyis nem csak a „kommunizmus” (már legalábbis amit annak neveztek) bukott meg, hanem az az elv is, amiről írsz. És legalább annyira logikus módon, mint a másik. Ui. ha az állam nagyon kicsi, és mindent a magántulajdon szentsége határoz meg, a „hagyni kell, hogy menjenek a dolgok”, meg a „láthatatlan kéz”, meg az „önmagát szabályozó piac” és a többi ugyanazt jelentő eszme nevében, ez automatikusan fölborítja a társadalmi egyensúlyt. A kartellek létrejöttét semmiféle kartellellenes törvény nem tudja megállítani (mert azok íratlanul, hallgatólagosan is működésbe lépnek), vagyis a piac szabadsága nem több hamis ideológiánál, ahogyan az állami terror helyetti magánterror (ld. magánhadseregek, cégek zsoldosainak mészárlásai, maffia, stb.) is ugyanolyan szar, mint az előbbi. Ha az állam nem védi meg az alullévőt, azt bizony a kapitalista addig szipolyozza, amíg csak szusz van benne, és én nem bíznék olyan nagyon a jólelkű gazdagok lelkiismeretében és magánjótékonyságában. Ha nincs törvényes garancia a szociális (és egyéb) biztonságra, akkor a liberalizmus egy másfajta zsarnoksághoz vezet, majd pedig egészen egyszerűen fölszámolja önmagát, és a vége forradalom, annak vége pedig diktatúra. (Aztán persze azok is fölszámolódnak, és visszatér a régi szisztéma - itt tartunk most -, hogy újból megszülje önmagát fölszámoló ellentmondásait, ami megint diktatúrákba torkollik, és így tovább.) Vagyis a privát szféra, az individuum fetisizálása, és annak a kollektívummal való szembeállítása tévút. Ezért nem vagyok liberális, legföljebb a szó köznapi értelmében, főleg a magánéletben. A gazdagnak igenis KÖTELESSÉGE segíteni a szegényt, a szegénynek pedig JOGA van az élethez. És ezt bizony csakis valamiféle központi akarat képes garantálni, méghozzá adók útján.
2. A lopásos dolgot félreértetted, ez egy játékos példa volt, és nem konkrétan a lopásról szólt, írhattam volna lopás helyett bűnt is. Az érvelési logikáról volt szó. Ne bétésedj nekem! Az nem tud v. akar soha elvonatkoztatni a szószerintitől:-)
De ha már lopás: ebben az országban tényleg mindenki lop. Egyrészt erre lettünk trenírozva hosszú időn keresztül, másrészt a társadalom nagy része nem is tudna enélkül megélni. és itt a bibi: más az a lopás, ami a közvetlen életfeltételeket biztosítja (nekem egyszer egy ferencrendi szerzetes azt mondta, hogy egyházi szempontból nem számít lopásnak az az eltulajdonítás, ami egy olyan ember és családja 1 napi közvetlen létfenntartását szolgálja, aki nem talál semmiféle más megoldást, pl. munkát), és más az, amikor az elit vagy a középosztály lop.
3. A társadalmi rétegek-osztályok-csoportok jellemzéséről szóló válaszodban pedig egyszerűen ignoráltad, amit korábban írtam az általánosításokról. Megismétlem más szavakkal, röviden: Nem lehet úgy általánosítani, hogy abba minden egyént beleveszünk, viszont vannak csoporttulajdonságok, ill. jellemzők. Az általam írt középosztálybeli felfogás, szemléletmód, gondolkodás, pedig egy igenis létező jelenség. Persze nem minden egyes középosztálybelit jellemez. (Ne fafejűsködj, vagy érts félre szándékoltan, mint bt barátunk!)
4. A félművelt és az úri jelzők pedig nem egymásnak ellentmondó dolgok. Sőt még a bunkó és az úri sem, de még a söpredék és az úri sem. Pl. a magyar nemességnél (tisztelet a kivételt képező egyéneknek, történelmünk jeleseinek) kevesebb bunkó söpredéket lehetett találni, ld. Eötvös, Mikszáth, Petőfi, Ady és még sokan mások erről szóló dolgait. De ettől még urak voltak a javából, nem?