NÉPSZAVAZÁS EGY BOLDOGABB MAGYARORSZÁGÉRT

A 15 éves kitartó küzdelem végül is eredményre vezetett. Sikerült rést ütni a diktatórikus hatalom megingathatatlannak hitt bástyáján. Az Országos Választási Bizottság 184/2008. (V. 6.) határozatában hitelesítette az ügydöntő népszavazásra szánt következő kérdést: „Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törölje el az 1989. évi XXXIV. törvény 5. § (3) és (4) bekezdéseiben a pártok számára biztosított területi és országos listaállítási jogot, hogy ezentúl az Országgyűlésbe csak egyéni választókerületekből kerülhessenek képviselők?”

A hatalom és a média elhallgatja az alábbi kezdeményezést.
Most Rajtad is múlik, milyen lesz a jövőnk, gyermekeink jövője.

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/vukics-ferenc-az-echo-tv-ben

Tégy lelkiismereted szerint!

FELHÍVÁS
MAGYARORSZÁG VÁLASZTÓPOLGÁRAIHOZ

Tisztelt Választópolgár!

Gyirán István (1958), katolikus keresztény, háromgyermekes családapa, vízügyi mérnök vagyok.
Felelős emberként nem érem be annyival, hogy csak a családom szükségleteiről gondoskodjam, hiszen látom, hogy megélhetésünk tágabb színtere, szeretett hazánk, zsiványok martaléka lett. Hogy történhetett ez? Nyilvánvalóan valami baj van a hatalomgyakorlás rendszerében, mert ezt a pusztulást a nép biztosan nem akarta. Márpedig a köztársasági államformánkban elvileg a nép az úr, az országban a nép akaratának kellene érvényesülni, és ezt az Alkotmány 2. § (2) bekezdése világosan ki is mondja:
„A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”
Tehát az ország sorsát érintő fontos döntéseknek az Országgyűlésben kellene megszületnie, hosszas viták eredményeként. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az Országgyűlés ülései érdektelenségbe fulladnak, érdemi vita nem történik, a padsorokban szavazógépek ülnek, akik az elhangzott érvektől függetlenül úgy szavaznak, ahogyan a pártjuk előírja nekik. „Frakciófegyelem” a diktatórikus viselkedésforma neve. A választók érdeke fel sem merül, a döntések a pártok politikai műhelyeiben, néhány ember politikai, gazdasági érdekei szerint születnek.
Tehát az Alkotmány szerint a nép gyakorolja az országban hatalmat, de látjuk, hogy a valóság egészen más, a népnek a hatalomhoz valójában semmi köze. A népet megillető hatalmat ma a pártok, azon belül is a szűkebb pártvezetés gyakorolja. Az Országgyűlésben a pártok képviselői ülnek, az ország életét meghatározó döntések a politikai pártok vezető testületeiben születnek. A pártok döntik el, kiből lehet országgyűlési képviselő, majd azt is, hogy a képviselő mikor hogyan szavazzon, milyen törvényeket hozzon, ők döntik el ki legyen a kormányfő, a köztársasági elnök, ki legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a főügyész, kiből lehet alkotmánybíró, és így tovább, egyszóval minden fontos döntés ott születik.
Kíváncsi voltam, miféle jogszabályi felhatalmazás alapján gyakorolják a pártok ezt a mindenre kiterjedő hatalmat. Kapaszkodj meg, kedves Választópolgár, nincs ilyen jogszabály! Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján lehet pártot alapítani épp úgy, mint bármely más egyesületet. A párt is épp olyan társadalmi szervezet, mint bármelyik más egyesület, a sok ezer közül. Ezen kívül létezik az 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról, amely azokra az egyesületekre vonatkozik, amelyek az őket bejegyző bíróság előtt kijelentik, hogy magukra nézve kötelezőnek ismerik el a törvény előírásait. Ezekből lesznek a politikai pártok, de ez a jogszabály sem ad semmiféle többlet hatalmat a többi egyesülethez képest, mindössze a működésük részleteit szabályozza.
Az Alkotmány 3. § (2) bekezdése kimondja, hogy a pártok közreműködnek a népakarat kialakításában, kinyilvánításában. Ez a deklaráció, ez a formális kinyilatkoztatás különbözteti meg a pártokat a többi egyesülettől, aminek viszont semmiféle jogkövetkezménye nincs, ez nem hatalmazza fel a pártokat semmiféle hatalomgyakorlásra. Vagyis a pártok jelenleg nem az alkotmányos kötelességüket teljesítik, hanem a népakarat kinyilvánítása helyett a hatalom kizárólagos birtoklására törekednek. Ezzel kapcsolatban pedig az Alkotmány 2. § (3) bekezdése kimondja, hogy az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenkinek joga és kötelessége fellépni.
Tehát a pártok hatalomgyakorlása teljességgel törvénytelen és alkotmányellenes, és ez az oka annak, hogy Magyarország mára a „következmények nélküli ország” lett: El lehetett tűntetni az ország minden vagyonát, tönkre lehetett tenni a gazdaságát, kultúráját, milliók életét, jelenét és jövőjét, – és felelőse nincs semminek. Persze hogy nincs, hiszen az ország fölött a tényleges hatalmat a pártok gyakorolják, nekik pedig jogszabályi felhatalmazásuk nincs, így jogi úton számon kérhető felelősségük sincs! Ez minden bajnak a gyökere.
Racionális emberként nekiláttam megkeresni azokat a jogszabályi csúsztatásokat, amelyekkel finoman, szinte észrevétlenül, – mint szopós bárányt az anyjától – elválasztják a népet az őt illető hatalmától. Mozgalmat indítottam az elorrozott hatalmunk visszaszerzésére, 15 éve levelezem az Alkotmánybírósággal, az Országos Választási Bizottsággal, keresem a fogást a hatalom törvénytelen rendszerén (részletek a www.nephatalom.hu oldalon olvashatók), de ez idáig hiába. Most viszont az OVB 184/2008. (V. 6.) sz. határozatában hitelesített egy ügydöntő népszavazásra szánt aláírásgyűjtő ívet, amelyen az következő kérdés szerepel:
„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törölje el az 1989. évi XXXIV. törvény 5. § (3) és (4) bekezdéseiben a pártok számára biztosított területi és országos listaállítási jogot, hogy ezentúl az Országgyűlésbe csak egyéni választókerületekből kerülhessenek képviselők?”
A határozattal szemben két magánszemély kifogással élt, amelyeket az Alkotmánybíróság 544/H/2008. sz. határozatában elutasított. Ezzel az OVB határozat 2009. március 20-án jogerőre emelkedett, vagyis megkezdhetjük szabadságharcunkat a hatalom visszaszerzése érdekében. Ennek első lépése a jelenlegi népszavazási kezdeményezés, amelyen elérjük, hogy a képviselőink ne a pártoktól függjenek, hanem tőlünk, választóktól.
Az Alkotmányunk jelenleg nem engedi meg, hogy a képviselők visszahívhatóságát, vagy bármilyen más ellenőrzési eszköz bevezetését kezdeményezzük, ezért kénytelenek vagyunk több lépésben megteremteni a képviselőink fölötti ellenőrzés jogát.

A következő lépés az lesz, hogy csak azokat a képviselőket juttatjuk be a parlamentbe, akik vállalják a jelenlegi álnok képviseleti rendszer átalakítását úgy, hogy általa a nép ténylegesen gyakorolhassa az önrendelkezést, vagyis a megválasztott képviselőnek nem csak joga lesz, hanem felelőssége is lesz a nép előtt. Hogy miként nézne ki egy egészséges képviseleti rendszer, arra vonatkozóan itt találhatók javaslatok, de ennek megvitatására ráérünk az eredményes népszavazást követően, az országgyűlési képviselő választások előtt.

A szintén pártok által felügyelt médiára nem számíthatunk, ezért egyéni levél útján próbálom elérni a becsapott választótársaimat. Azokra az emberekre számítok, akik jobban szeretik a hazájukat, mint a megosztás szerepét betöltő politikai pártokat, és hajlandók is tenni az ország közössége érdekében. Tőlük kérem, hogy nyomtassanak ki egy vagy több aláírásgyűjtő ívet, és szerezzenek rá aláírásokat a családjuk, ismerőseik köréből, különösen olyan személyektől, akiknek nincs internet hozzáférésük. Ezt a levelet pedig továbbítsák a címlistájukon lévő azon a személyekhez, akikről feltételezik, hogy csatlakozni fognak a kezdeményezéshez.

A szabályosan kitöltött íveket a következő címre, lehetőleg ajánlott küldeményként kérem küldeni: Gyirán István 6500 Baja, Lőkert sor 39/c.
A küldésről e-mailben is tájékoztatást kérek a nepszavazas@nephatalom.hu címre annak érdekében, hogy a sikeres kézbesítést nyomon követhessük.

Figyeljünk arra, hogy a kinyomtatott lap az eredeti dokumentumnak mindenben megfeleljen, vagyis a fejléc/lábléc üres legyen, illetve a nyomtatás tartalmazzon minden feliratot, ami a hitelesített íven szerepel. A gyűjtés eredményéről a http://nephatalom.blog.hu/ oldalon fogok folyamatosan beszámolni.

Nincs mire várnunk! Ha nem teszünk mi az országunkért, akkor ismét tenni fog majd más, de abban nekünk nem sok örömünk lesz! Ezt a kényszerű tétlenséget, ezt a kiszolgáltatottságot éltük napjainkig, aminek eredménye az ország totális kifosztása lett, és megértük, hogy az idegennek nagyobb a becsülete az országban, mint nekünk magyaroknak. Az úgynevezett politikai elit kiszolgáltatott bennünket a jól fizető idegeneknek, hol keletre, hol nyugatra. Most pedig itt állunk kifosztva, és ijedten várjuk, hogy a „válság” ürügyén milyen újabb népnyúzó intézkedéseket tart szükségesnek bevezetni a senki által nem választott, pártalkuk nyomán hatalomra juttatott kormány.

Jó hírem van, kedves Barátom! Nincs okunk ijedtségre. Az álnokság lelepleződött, a „következmények nélküli országnak” vége. A hatalom visszakerül jogos tulajdonosához, és a magyar nép, – elsőként a nemzetek között – esélyt kap arra, hogy a szolgai helyzetéből kiszabaduljon, és eljusson az emberhez méltó dicsőséges szabadság állapotába.

Miután elolvastad ezt a levelet, döntened kell: Odaállsz-e a jogot, igazságot követelők közé, erősíted-e személyeddel a jó, az igaz érvényesülését, vagy ilyen-olyan megfontolásból tétlen maradsz.

Tudnod kell, hogy a döntéseddel így vagy úgy, részt vállalsz az ország sorsának alakításában.

Nem csak alkotmányos kötelességünk fellépni a jogtalan hatalombitorlókkal szemben, hanem személyes, Isten és ember előtti felelősségünk is.

Ha szavazati joggal rendelkező állampolgár vagy, hatalmad van. Ezt a hatalmat ma mások gyakorolják helyetted, a nevedben, törvénytelenül és nem a Te javadra. Most lehetőséged nyílik az elorrozott hatalmad visszaszerezésére, hogy azt a magad és gyermekeid javára gyakorolhasd, építsd szűkebb környezeted, építsd hazádat.

Akarod, vagy nem? Ezt kell eldöntened!

Baja, 2009. április 15.
Gyirán István szervező
www.nephatalom.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

egyeni korzetesites vagy partfinanszirozasi reform?

A fele listas, fele egyeeni korzetes szavazas Magyarorszagon optimalis valasztasi rendszert eredmenyezett:
a gond nem ezzel van. Hanem:

- a partfinanszirozas totallis csodje - a jelenlegi rendszer garantalja az elit elzulleset es a demokracia tonkretetelet.

A kepviselok felelossege, elszamoltathatosaga nem feltetlenul a valasztasi rendszertol fugg, sokkal inkabb attol, hogy lehetne a partok finanszirozasat fuggetleniteni a lobbyk befolyasatol. Magyarorszag elsosorban azert van lejton mert egy szuk csoport kezeben osszpontosul a gazdasagi / politikai hatalom. A lobbyk sorozatosan a nepesseg tobbsege szamara karos donteseket nyomnak at a parlamenten - es ezt mindaddig tehetik amig a partok megvasarolhatok.

néphatalom

éljen a kommunista néphatalom

A polgártársaknak igazuk van: éljen a (kommunista) néphatalom!
Szavazzuk meg a boldogságot!
 Hurrá!

Szerintem Magyarország

Szerintem Magyarország tegyen azért, hogy boldogabb legyen. Haha! :-)

nagypárti

Ez a kezdeményezés jószándékú, de ebben a formában egy amerikai tipusú kétpártrendszer létrehozatalát vonja maga után. Akkor már inkább legyen preferenciális szavazás a listán, és vmilyen formában visszahívhatóság.

nem értem, miért vonná

nem értem, miért vonná magával a kétpártrendszert.
ezt kifejtenéd?

az egyéni rendszer torzabb !

Azért, mert ebben az esetben egy adott választókerületben az adott pillanatban legnépszerűbb párt jelöltje nyerne és egy országosan 35 % körüli párt akár 60-70 %-os többséget szerezhetne, ha pedig a Fidesz jelenlegi 56 %-ából indulunk ki, akár egypárti parlament is létrejöhetne. A brit rendszer éppen ilyen, ezért nem tud a konzervatívokon és a munkáspárton kívül más párt labdába rúgni, még 20-25 %-os népszerűséggl sem !
A legutóbbi botrány nyomán többek között éppen az vetődött fel, hogy megszüntessék az egyéni rendszert !!!
A listás rendszer mindenképpen igazságosabb, a kisebb pártok esélyeit növeli. Az egyéni képviselők valójában nem egyéniek, ugyanúgy pártok állnak mögöttük, a kettős szavazat gyakorlatilag megduplázza és ezzel erősen torzítja az eredeti szavazatarányokat. Mivel masszív pártháttér nélkül nem lehet valaki képviselő, ugyanúgy beállnak a szavazógépbe, mint a listások, mert ha nem, akkor legközelebb a pártjuk nem őket indítja az adott kerületben. Nem véletlen, hogy a magyar parlamentben gyakorlatilag nincsenek független képviselők !

Nem szabad semmiféle illúziót táplálni a „parlamenti demokrácia” iránt, egyelőre nincs érdemben jobb, de a torzító hatású változtatásokat kerülni kell ! Ha már valamin változtatni akarnak, az 5 % eltörlésével kellene kezdeni, meg a képviselői összlétszámot csökkenteni. Ez egyrészt a rendkívül kártékony kétpártrendszer ellen hatna, másrészt kissé kevesebbe kerülne…

A területileg

A területileg megválasztott országgyűlési képviselő működésének valamiféle elszámoltathatósága és visszahívhatósága szerintem is lényegesebb lenne, mert ez meggátolná a szavazógépezetként működő törvényhozást. Jelenleg párttömbösen szavaznak (lásd. még hárommal ezalatti tragikus hétfő híre) amihez néhány ember is elég lenne az űlésteremben, aki a többiek gombját ”üzemelteti”.