Meleg Méltóság Menet

A Meleg Méltóság Menet megemlékezés az éppen 40 éve a New York-i Stonewall Inn melegbár transzvesztita és meleg vendégeinek tettéről, amikor is megelégelték a rendőrség zaklatását, és fellázadtak ellenük. Másfelől a szexuális orientáció nyilvános – nem rejtőzködő – vállalásának, valamint az LMBT közösség sokszínűségének bemutatása érdekében tartott rendezvény.

„A Meleg Méltóság Menet megemlékezés az éppen 40 éve a New York-i Stonewall Inn melegbár transzvesztita és meleg vendégeinek tettéről, amikor is megelégelték a rendőrség zaklatását, és fellázadtak ellenük. Másfelől a szexuális orientáció nyilvános – nem rejtőzködő – vállalásának, valamint az LMBT közösség sokszínűségének bemutatása érdekében tartott rendezvény. Amíg bátor tettnek számít a lakáson kívül, a hétköznapokban megélni és felvállalni a szereteten alapuló párkapcsolatainkat, addig küldetése van a felvonulásnak, hiszen célunk a megismertetés és az elfogadtatás, hogy idővel semmilyen közegben ne váltson ki megrökönyödést, ha valaki homoszexuális. A felvonulás tehát nem a résztvevők magamutogatásáról szól: a homoszexualitás, mint a közösségünket képző sajátosság nem magánügy, aminek kizárólag a négy fal között van a helye.

Az elmúlt években Magyarországon ismét a kisebbségekben félelmet keltő és az emberi jogokat sértő eszmék, utcai megmozdulások mérgezik a társadalmi légkört. A tervezett szélsőséges akciók miatt ez év szeptember 5-én többről van szó, mint csupán a homoszexuális személyek jogainak elismertetéséről. Az idei Meleg Méltóság Menet célja kinyilvánítani a létezésünk, és bármely más kisebbség létezésének kétségbevonhatatlanságát.”

Gyülekező: 2009. szeptember 5., szombat, 13.00h

Találkozó helyszíne: Andrássy út vége
Megnyitó beszédek: 13.30h
A Meleg Méltóság Menet indulása: 14.00h
Érkezés: 15:30h Erzsébet tér

A Menet útvonala: Andrássy út vége (a Hősök tere felől: a Rippl-Rónay és Munkácsy utca között) – Kodály körönd – Oktogon – Opera - Erzsébet tér

További információért feltétlenül alaposan olvasd végig a Figyelem! Meleg Méltóság Menet biztonsági információk! c. írásunkat, mielőtt eljössz!!!

Beszédet mond: Juris Lavrikovs, Paata Sabelashvili az ILGA Europe-tól
Mikor:
2009. szeptember 5., szombat 13:00
Hol:
Andrássy út a Hősök terénél

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Váncsa Pista bá bemelegedett és bekosult: ,,Századokon át védtük

Váncsa Pista bá bemelegedett és bekosult: ,,Századokon át védtük a nyugatot, legalábbis a saját legjobb tudomásunk szerint, a ke
Váncsa Pista bá beme | hétfő, 2009. szeptember 14.
Váncsa Pista bá bemelegedett és bekosult: ,,Századokon át védtük a nyugatot, legalábbis a saját legjobb tudomásunk szerint, a keleti barbárság ellen, abban a hiszemben, hogy mégiscsak európai nép volnánk valamiképp. Azóta viszont a mi táltoshitű überszittya honfitársaink rádöbbentek, hogy a nagy lószart vagyunk mi európaiak, igenis pogány belső-ázsiaiak vagyunk, csak az a köcsög István elárult minket, így aztán most a hagyományait féltő keletet óvjuk a nyugati eredetű buziság sötét erői ellen. Némiképp komplikálja a helyzetet a rendőrségünk, amely viszont a melegeket védi tőlünk, radikálhun ellenállóktól, ez idő szerint elég hatékonyan, ám ehhez akkora erőt mozgósít, hogy avval a muhi pusztán szétzavarhatta volna Batu kán csapatait.”
Forrás: Élet és irodalom, 2009. szeptember 11., 1. oldal (címlap)

gyurcsány

Gyurcsány menetelt, majd méltósággal lelépett! (index)

Hát ha megvizságjuk menyi

Hát ha megvizságjuk menyi meleg van a jobbiknál akkor meglepődnénk!
Itt az idő a felválasnál is !

gyurcsány outcoming

képzelem a szoci törzs-szavazók milyen büszkék az ő Ferijükre!:)))

Igen büszkék vagyunk rá!

Igen büszkék vagyunk rá! Inkább ezeszer őt, mint sem azt a félkegyelmű orbánotokat látnánk ismét vezetünkként.

Feri vállald el, és tiéd lesz ismét az ország!

Igen Ő ismét lejött közénk, hogy szolidaritását kifejezze. Mutassatok még egy ilyen nagy kaliberű embert, aki képes lenne hasonló cselekedetekre, mindenféle hátsó szándék nélkül.

kedves homofób társaim!

Azt hallottam egy nagyon okos hetero embertől, hogy aki gyűlöli a melegeket az valójában látens homoszexuális irányultságú. Tehát, ne gyűlölködjetek annyira, hanem vállaljátok fel elnyomott éneteket. Egyszer csak ki kell törni az elfojtott szexuális orientációtoknak, álljatok ki és valljatok színt szeptember 5-én.

látens náci

Akkor a harcos antifák pedig látens nácik, igaz? Meg aki kiáll az emberi jogokért és ezért harcol, az valójában az ellen van, csak elfojtja, nem? Folytassam?

Miért csodálkoztok hogy, nincs társadalmi bázis mögöttetek, ha ilyen hülyeségekre telik csak?

gondolkodj el!

Ne, haragudj kérlek ez az állításod butaság visszafelé nem alkalmazható a fasiszták esetében.

Most tényleg nem tudom

Most tényleg nem tudom eldönteni: hülyéskedsz vagy tényleg komolyan gondolod, hogy ez csak arra alkalmazható, amire te mondod?

Helóka! Szerintem ezek nem

Helóka! Szerintem ezek nem minden esetben működnek oda-vissza. Ott van például a Hummer meg a többi nagy dög meg feltűnő kocsi. Na azokra szokták azt mondani, hogy faszhosszabbítók. Nem tudom van-e ebben valami, mindenesetre nem hinném, hogy pl a Suzikusok faszkissebbítést szeretnének tudat alatt…

Ki dönti el, hogy mire

Ki dönti el, hogy mire alkalmazható? Arra miért igen, a másikra miért nem? Oda-vissza hülyeség az egész, mert bizonyítani nem tudod, cáfolni nem tudom, de se te tudod fordítva. Tehát ezt el kéne felejteni, vagy elviselni, hogy de bizony, akkor ezt arra lehet ráhúzni, amire csak akarjuk…

nem gyűlöl

nem gyűlölök én pl. senkit, semmit! csak a hülyítést!
pl. amikor a kiszolgáltatottságot szabadságnak nevezik! vagy amikor a szabadságot összetévesztik a szabadossággal!
melegek! tiltakozzatok az eszközként való kihasználásotok ellen!

Helóka! Igen, ezt szokták

Helóka! Igen, ezt szokták mondani, de szerintem nem feltétlenül igaz. Lehetnek ilyenek, de nem hinném, hogy ez lenne a csakéskizárólag indíték.

Az mondjuk számomra elég jellemzően ilyen, amikor a nagy macsó szkinhedek utálkoznak, és közben csak a férfiasság mindenféle, a mi (~európa?) kultúrköreinkbe tartozó jelképével veszik magukat körbe, csak azt imádják… katonaindulók, kigyúrt test, egyenruha… mint ahogy egy buzibárban elképzelem a törzsközönséget (persze a hülye sztereotip amcsi filmek alapján, bocs)…

Hát biztos vannak köztük

Hát biztos vannak köztük ilyenek egyébként, ahogy a másik oldalon is gondolom vannak divatbuzik. De nem ez a jellemző egyik oldalra sem, szerintem.

álszent liberálisok

sündőrségünk és egyes bíróságaink aktívan korlátozzák a szólás és gyülekezési szabadságot amikor a közlekedés megzavarása miatt betiltják a nekik nem tetsző felvonulásokat
bezzeg a melegfelvonulás nem akadályozza
vagy mindenki vonulhasson vagy senki
ha az új Gárda vonulását be akarják tiltani, akkor vállalják fel nyíltan de ez a mostani hazudozás teljesen nyilvánvaló
de az szdsz és tsai nem állnak ki a mások szabadságjogaiért csak a sajátjukért
Voltaire-t csak akkor veszik elő, amikor nekik kényelmes
„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd. ”

Álszent liberális

Álszent liberális Voltaire, csak akkor veszi elő saját magát, ha az neki kényelmes!

nemnem

azt csak szeretnéd
arról van szó, hogyha igazi liberálisok lennének akik annak hazudják magukat, akkor kiállnának a szabadságjogok mellett
és pl nem kellene mindenkinek egyes kérdésekben kötelező jelleggel ugyanazt gondolnia
hanem elfogadnák, hogy vannak ellenvélemények is
de pl a melegfelvonulás kapcsán csak egy vélemény lehet, illetve kötelező
aki mást gondol, az „hülye buzi” de legalábis fasiszta és dögöljön meg
vagyis ugyanaz a szellemi elnyomás, mint az ellenkező oldalon, csak épp mást KELL gondolni

engem pl zavar a melegfelvonulás de gondolom akkor én egyből deviánsnak leszek megbélyegezve

Helóka! Én még soha nem

Helóka! Én még soha nem hallottam-olvastam sehol (mármint kortárs magyar dolgokra értem :)), hogy bármit is kellene gondolnom bármiről. Lehet, lemaradtam valami fontosról??

1. nem, aztat te

1. nem, aztat te szeretnéd
2. nem vagyok igazi liberális. meg nem igazi sem. mindenki avval dug, akivel akar, ez izlés kérdése, és jó lenne, ha az együttéléssel kapcsolatos jogok is bővülnének.
ettől függetlenül (az összefüggés valamely hozzászólónk időleges műve) nácik nem szervezkedhetnek itt nálunk, mert tilos. vita befejezve. süket vagy? tilos. magyarázatra nem szorul. ha szorulna, akkor elmagyaráznám az egész XX. századi történelmet, hogyan verték ripityára a nácik egész európát, meg ami még mellette ott volt. mi, többiek, nem kérünk ebből többet, bocs, öregen akarunk meghalni, köszi, és ez nem izlés kérdése.
3. hallgatjuk a véleményedet sok szeretettel. hogy meg akarsz ölni, nem vélemény, és különben is már hallottuk ezerszer.
4. ami zavar, azt ne nézd. ha túl sok minden zavar ebben a világban, akkor rossz lesz neked.

náci az akire én azt mondom

Az a náci, akire ti azt mondjátok, hogy náci és ennyi. Ez a náci szó egy eszköz, amivel a veletek nem megegyező vagy hozzátok nem idomuló, nektek nem behódoló csoportokat, embereket elhallgattatjátok. És nem csak azt mondjátok meg, ki a náci, de azt is, hogy mire gondol… (Pl. a 3. pont, amire reagáltál az előző embernél). A 4.-est meg magadra miért nem vonatkoztatod? Hess megemlékezés? Zavar? Ami zavar, azt ne nézd…

És a gárda náci, akkor a buzik bolsevisták… ennyi erővel. Ha annyira ismered a történelmet, akkor tudhatnád, hogy mi a náci, mi a fasiszta, mi a radikális jobb… ég és föld. Nem neked az egész jobboldal egyenlő Hitler… Miért? Mert így egyszerűbb, mintha gondolkodni is kéne.

mindenféléket összehordani, az megy

válaszolni rá kicsit fárasztó.
ismételni meg pláne, de:
európának egy elég volt abból, amit a nácik művelnek, észbe van kapva, másodszor nem fogunk voltaire idézeteken, és elméleti érdekességeken csámcsogni, hogy mi is pontosan a különbség két nagyon hasonló náci között, amig ezek megölnek mindenkit. nincs hess-menet, nincs gárda, slusszpassz. ez alap, utána lehet hülyéskedni.
és nem keverjük össze a melegek jogos követeléseivel. ők megérdemlik, mint mindenki más, hogy olyan magánéletet éljenek, amilyen nekik tetszik, és ugyanazokat a kedvezményeket kapják hozzá, mint mindenki másnak. a részletek vitathatók, de nem alacsonyabbrendűzünk le senkit, mert nem vagyunk ennyire tahók.

A melegek

A melegek „egyenjogúságáról” már ismered a véleményemet, azt most hagyjuk. Európának pont, hogy szüksége van a nácikra! Nincs elegük belőlük. Ha elegük lenne, nem küldenék őket az EP-be, Németországban a parlamentbe, és jövőre nálunk is a parlamentbe! Viccen kívül, persze biztosan elege van, hiszen pl. Szabó Albert asszem anno még 1 százalékot sem kapott, és gyanítom EP-választáson sem kapna. Viszont nem kellene éppen ezért a nemzeti radikálisokat (pl.: Jobbik), de még a különböző szélsőséges, fasisztoid szervezeteket (pl.: BNP) sem!
Neked a náci (itt: hungarista) valami őrült gyilkológép, de legalább cigányverő skinhead. Ilyen van, igen sok, de ettől még nem minden náci ilyen. Szimplán csak másképpen gondolkodik, kicsit extrém módon, és ezért esetleg deviáns dolgokat csinál. Ez ugyanúgy baszhatja a csőrét egyeseknek, pont, mint a melegek! De ettől még, amíg nem vernek cigányt, addig nem vitethetőek el, és akkor is csak egyénileg. Nagyon általánosítasz, az a baj! Persze, hogy egy romagyilkos skinheadnél, de még a verbális romagyilkos Laucknál is jobb Steiner Kristóf! De teszem azt egy hungarista Tudós-Takács is jobb, mint egy pedofil, exhibicionista meleg! Egy átlag meleg mondjuk annyira idegesít, mint egy zagyváló átlag náci. De mindkettőt elviselem. Mások és kész. Amúgy legyen neked is igazad: (keresztény) erkölcsi szempontból egy meleg jobb, hiszen embertársaink szeretete sokkal fontosabb a szexuális erkölcsnél. Kérdés, hogy egy gondolkodó, vagy éppen zagyváló-zavarodott (tehát nem erőszakos, frusztrált, barbár) pl. valóban nem segítene mondjuk egy sérült embertársán, ha az zsidó/cigány/stb…

a gondolkodás fárasztó

„nem fogunk…elméleti érdekességeken csámcsogni, hogy mi is pontosan a különbség két nagyon hasonló náci között”

Így van, vagy te meg aki egyetért veled. A többi mind náci. 1x1. És hogy miért? Mert te azt mondtad. A különbségek mellékesek. Egybit. Slusszpassz.

E szerint akkor te is buzi vagy, hiszen két nagyon hasonló libsi közötti különbségeken nincs értelme „csámcsogni”, egykutya…

Ügyesen elmész a lényeg mellett és mellébeszélsz, anélkül, hogy érvelnél… Grat, üres beszéddel sokra viszed majd, meglásd…

a "többi"

meg kell, hogy értsd, a „többi”, a többszázmillió európai, és a tízmillió magyar nem masírozik ilyen fekete izének öltözve, és nem is akart tömeggyilkosokat ünnepelni. vannak (vagy vagytok, nem tudom, nem derült ki, te hova tartozol) pár ezren, de ha többen, akkor sem lesz érvem több, mint a szétbombázott hidak, halálra fagyott katonák, kiirtott fegyvertelen emberek, utánuk maradt több országnyi özvegy. árvaházak, rokkantak, koldusok, tömegsír és oltott mész.
katasztrófákkal szemben nem érvelni kell, hanem azokat megakadályozni.
ha vitatkozni akarsz, gondolkodni, érvelni, én benne vagyok, találj egy jó témát, és azt megbeszéljük. az, hogy beee, buzi vagy, hát az nem túl érdekes, meg már ki is merítettük. szerintem azt is, hogy a buzik, a liberálisok, és nem jut eszembe, még kik, hasonlítanak a nácikra (vagy nemzeti radikálisokra), hát, nem értem, miben, de ha neked ez érdekes, kezdhetjük itt is.

A logikádat próbáltam

A logikádat próbáltam modellezni ironikusan, sejtem, hogy nem vagy buzi, félreérthető voltam, lehet.

A háborúskodás nem náci sajátosság, az USA is háborúzik mégsem kapálózol kézzel lábbal ellene olyan hévvel, mint a jelenünkben impotens nácizmus ellen… Oké, tudom, magatokban elítéletik, de a létező háborúkat mégsem olyan dühvel ítélitek el, mint a múlt rövid szakaszát. Ezek még most is folynak, mégis csak a nácik ellen tudtok igazán mozgósítani…

Vagy (igen, tudom, jól bevált náci sablon), ott van Izrael… De ott van jó pár Dél-Kelet Ázsiai háborús övezet vagy afrikai… Nem nácik, háborúznak. Földért, vagyonért, hatalomért… Akárcsak a nácik. De velük ellentétben ők még élnek, ők még gyilkolnak (CNN, BBC, ha az itthoni sajtó nem lenne elég), az ő kezükben van fegyver, a nácikéból már kivertük… És ha hőzöngeni engedjük is őket (hát mondjuk nem, mint látjuk a Hessnél), de a fegyvert kiverjük a kezükből, ezáltal, csak hőzöngök is maradnak. De ha elnyomjuk őket, akkor annak az lesz a vége, mint a kereszténységnél a sátánizmus… A sátánistákat a keresztények találták ki, ők kreálták… léteznek ma már, de nem léteztek előtte. Ők provokálták ki létüket, azzal, hogy mindenre ami nem volt keresztény (pogány volt) rásütötték a sátánizmust… Ma valahogy így állunk a nácizmussal is… Falra festjük az ördögöt, a kis suttyó meg azt mondja, höh… És csodálkozzunk leborotválja a fejét és Heil Hitlerezik… És te is a pogány Gárdára rásütöd hogy náci sátánisták, csak mert nem „keresztények”… (Nem vagyok keresztény ellenes, de azért nyilván nem szentek, azok a szentek, vagy legalábbis nem mindegyik). És a fiatal Gárdista, aki naiv, és segíteni akar, mert a családja szerint ezzel azt teszi, csak azt látja, hogy le büdös nácizzák… És a végén hisz nekik… És sátánista lesz. Náci lesz, mert akik őt utálják, ettől rettegnek csak igazán…

Visszatérve, az imperializmus, az ami háborúra sarkallja az országokat, birodalmakat, és elismerem a revizionizmusban van egy adag jókora imperializmus… De nem nácizmus. Csak a nácik is éltek vele, valóban…

De a nácizmus rossz. Ezt nem is cáfoltam.

De a Gárda nem náci. A nácik pl. tüsszentettek. Néha a gárdisták is szoktak. Akkor most ők is nácik? Én is szoktam, szerintem te is.

A nacionalizmus nem nácizmus, a hazaszeret nem nácizmus, a nemzettudat nem nácizmus, de ha annak tartod, akkor az öntudatos cigányok és romák is nácik… A gárda pedig nacionalista, elismerem. Hazaszerető, elismerem. Nemzettudatos, elismerem.

Te összemosod a nemzeti szocializmusnál sokkal régebbi nacionalizmust, patriotizmust a nácizmussal… Erre értettem, hogy ennyi erővel én is összemoshatnálak a buzikkal, mikor nem vagy az…

Mint lejjebb írtam, olyan érzésem van, mintha nem tetszene valakinek a feje nektek, és akkor arra, hogy ez ne derüljön ki, hogy miért is utáljátok igazából, kitaláltok valamit, pl. hogy náci, csak mert, mondjuk a haját úgy fésülte, mint Hitler… Mint az a történész aki szerint Wass Albert azért volt náci, mert bajsza volt… Meggyőző érv, ugye?

Szerintem te nem a nácikat utálod igazán, csak velük azonosítasz minden rosszat, ami a háborúhoz köthető. De ettől független a nácizmus rossz. De amit te utálsz, az a nácizmusnál jóval régebbi és az emberi természet sajátja, amit kiirtani nem lehet belőle, harcolni ellene igen, de legyőzni nem… de ez a dolog, amit igazából utálsz, nem csak jobboldalon lappang. Ott van a balon is. Ugyanolyan erős, és ugyanúgy tör ki mint a másik. Kommunizmus áldozatai nem zavarnak, csak a nácizmusé? Hogy van az, hogy az állítólagos nácikat rühelled, a kommunistákkal meg pacsizzol? Az ő elvi elődjeik nem gyilkoltak meg elég embert, sőt többet? Lenin, Che, Castro, Mao… Tömeggyilkosok. Fogadjunk hogy egy Che póló nem zavar… Azt is írtad, ahogy J.R. idézte valahol, hogy a kisebbség jogosan gyilkolhat… De ha a gyilkos náci, akkor rossz. Ha cigány vagy balos, akkor oké? Ebből ez jön le.

A Gárda azonban nem háborút akar, nem gyilkolni akar. És tömeggyilkosokat sem ünnepel. A Jobbik nem ment el Hesst ünnepelni, ahogy a gárdisták sem. A kopaszoknak bizony nem elég náci a Jobbik, sőt nem náci. Csurka szerint Vona szefárd zsidó. Tessék csak valódi mai magyar nácikat olvasni (suttogo.com illetve ott a további linkek). Nem éppen Jobbik szavazók, megsúgom… Őszintén szólva inkább ártanak a hazának.

De ha nem lesznek nácik, háborúk továbbra is lesznek… De akkor is csak fantomnácik ellen fogsz hadakozni, mert hibásan kötöd össze a dolgokat… Ha kiirtod az összes nácit, akkor is fognak hidakat lebombázni, akkor is fognak katonák meghalni, ahogy ma is meghalnak, és képzeld el, hogy mindez működik nácik nélkül is! Azok ellen kéne felszólni, de olyan erélyesen ahogy a nácizmus ellen is teszed… Rengeteg konfliktus van, ahol gyilkolnak, de mint fentebb próbáltam következtetni, ezek szerint ez csak akkor baj, ha azok „nácik”? Csak a náci gyilkosság bűn, ha kommunista öl akkor az oké?

1 a háborúskodás nem

1 a háborúskodás nem náci sajátosság
meg még sokminden nem az, ami rossz. még a világháború sem. még a népirtás sem. még a rasszizmus sem. még az antiszemitizmus sem. még a keresztényüldözés sem. de akkora világégést, mint a nácizmus másfél évtizede, közel s távol nem találsz az újkori történelemben, és olyan elvakult, hűséges és eltökélt hagyományőrzőket (-élesztgetőket, egyúttal) egyetlen őrültség sem kapott, mint a nácizmus még most, két emberöltővel csúfos bukása után is.

2. És a fiatal Gárdista, aki naiv, és segíteni akar, mert a családja szerint ezzel azt teszi, csak azt látja, hogy le büdös nácizzák…
valóban jobb volna inkább segíteni rajtuk. nem tudják, mit cselekszenek, nem is igazán kíváncsiak rá, mert mindenki, aki ellenkezik velük, áruló, ellenség, zsidó, cigány, buzi. persze nem homogén társaság ők se, nincs két egyforma ember, de sajnálatos, amikor mégis ennyi ember egyforma akar lenni. még sajnálatosabb, és utánaolvashatsz, kifejtettem, hogy ebbe a sorsba épp az antifasiszták kórusa taszajtja őket, körülbelül akkora részben, mint saját vezéreik.
azonban a betiltás az betiltás. ahol a jog beszél, ott nincs megértés, nincs terápia, nincs cizellált dialektika, csak igen, nem. kötelező, tilos. utálom, de de ez az ára annak, hogy két lábon járunk és sóval esszük a húst, meg persze annak is, hogy cizellált dia….miket le nem birok írni, atyaúristen.

3. De a Gárda nem náci
csodálkozással tölt el, hogy ezt egyes emberek jóhiszeműen gondolják. bíróságon el se hinném.
nem a tüsszentésük teszi azzá. hanem a gárdára és csakis arra jellemző cselekedeteik, melyek annakidején a magyar és német nácikra voltak jellemzők. őket másolják minden mozdulatukban, és vezetőik csak a legszükségesebbnek ítélt elemeket cserélték ki az eredeti nácik elemektől (nem túlságosan) különbözőre.

4. A gárda pedig nacionalista, elismerem. Hazaszerető, elismerem. Nemzettudatos, elismerem.
ennek a bekezdésnek semmilyen értelmet nem tudok tulajdonítani. hazaszerető én vagyok. nemzettudatos én vagyok, amennyire ismerem ezeket a fogalmakat, és magamat, természetesen. rasszgyűlölő nem vagyok, randalírozni nem szoktam, de katonásan menetelni sem, hanem a kettő között, tehát rakom az egyik lábamat a másik után, annyi élő és holt anyagot pusztítva, amennyi az életem fenntartásához körülbelül elég, annyi fegyelemmel, amennyit a polgári élet megkíván.

5. ennyi erővel én is összemoshatnálak a buzikkal
ez engem nem sértene, a buzik nem tömörültek olyan szervezetekbe, amelyek ki akarták irtani embertársaikat.

6. Szerintem te nem a nácikat utálod igazán…
innentől egész sokáig egyet tudok érten veled. csakhogy, mint fentebb szóltam róla, a háború s a népirtás a történelemben egészen közönséges dolog, a nácizmus egy egészen különleges eszme, amely olyan világot teremtett, melyben a háború s a népirtás hétköznapi állapottá vált, s egészen sok ember intenzív átéléssel hitt abban, hogy ez jó dolog, embetársaink kiirtandók, könyvek égetendők, a háborút örökre meg fogjuk nyerni. aki nem vett részt ebben a hitbuzgalomban, vagy a kiirtandók közé született, annak vagy halál, vagy halálfélelemmel teli élet jutott.

7.
szent istván király, mátyás király, nagy sándor, zrínyi miklós is nevezhető tömeggyilkosnak. még békenóbeldíjasok is szép számmal. öljenek csak nyugodtan, lehetőleg ne velem kezdjék, és csinálják valahol másutt, sőt, a legjobb, ha időben is távol.
arról, hogy ki kommunista, és mit nevezhetünk kommunizmusnak, bőven elég meddő vita folyt itt a magyar indymédián. én ezt nem folytatom. sztálin rendszere nemzetiszocialista volt, sztálin hitler szövetségese volt, sztálin épp annyira antiszemita volt, mint hitler, sztálin legalább háromszor annyi embert küldött a halálba, mint hitler, sokat még kegyetlenebb módon, mint hitler. sztálinistkkal te engem nem látsz pacsizni. aki a kommunizmus nevű eszmét vallja, mármint értve ezen ez esetben azt, hogy a kizsákmányolás rossz, a kapitalizmus kegyetlen rendszer, a munkásoknak fel kellene lázadniuk, azzal én eltudok vitatkozni, de nem félek, se attól, hogy a halálomat akarja, se attól, hogy paranoid összeesküvéselméletekbe menekül a valóság elől. persze az emberek nem egyformák, egy kommunista is kívánhatja a halálomat, dédelgethet paranoid összeesküvéselméleteket, még csak azt sem mondanám, hogy ez valószínűtlen lenne, csak a kommunizmus nem tartalmazza mindezeket.

8. Azt is írtad, ahogy J.R. idézte valahol, hogy a kisebbség jogosan gyilkolhat
ezt sehol sem írtam. még a legközelebb akkor kerültem hozzá, amikor megjegyeztem:
a kisebbségi rasszizmus érthető következménye a többségi rasszizmusnak, és a legtöbbet úgy tehetünk ellene, hogy általában a rasszizmus ellen teszünk, ami pedig elsőként a kisebbségeket sújtja. persze nem úgy, hogy mindenkit, aki kicsit is rasszista, lenácizunk, ennél valamivel okosabban.

9. Csurka szerint Vona szefárd zsidó
igen, és bácsfi diana is, én olvastam ám a magyar fórum címlapját azokban az időkben. beljebb menni fölösleges lett volna már azokban az időkben is.
na és? mindenki szerint mindenki zsidó, a szomszéd büfé hamburgere meg hideg és túl zsíros és bele is hány. vegyed az enyimét. itt elkeseredett harc folyik a piacért.
(mit ad isten, lovas istván meg tényleg zsidó. hitler is, de csak részben. todor zsivkov meg cigány. na erre varrjál gombot. mire is?)

még mielőtt átlépnénk a kétjegyű számok világába…azt hiszem az ezután felmerülőkre már az eddigi válaszaim messzemenőkig elégségesek lesznek.

jogfetisizmus

azért vigyázzunk ám a bírósággal meg a bírói ítéletekkel, mint non plus ultra igazsággal! a bírák emberek, az általuk alkalmazott jogszabályokat emberek alkotják. ha hoz a parlament egy törvényt, hogy a söntemplán nevű embereket be kell zárni, mint társadalomra veszélyeseket, és ez alapjűn elítélnek téged, ugyanígy védenéd az ítéletet?

a bíróságokat, mióta léteznek használja a hatalom saját legitimációjának megerősítésére. vagy -ha következetesek vagyunk- a TGM-féle párt EP-választáson történő indulásával kapcsolatos bírósági ténykedéseket is ugyanígy helyesled? vagy a bírói ítélet csak akkor szent, ha általad nácinak tartott embereket súlyt?

1 ha hoz a parlament egy

1 ha hoz a parlament egy törvényt, hogy a söntemplán nevű embereket be kell zárni, mint társadalomra veszélyeseket
…aha, ilyesfélék történtek több európai országban 1935 és 1945 között. a világtörténelemben először. pedig a világtörténelem régebben se volt túl válogatós.
ez az, amit nem kell megvárni. ezért, és csakis ezért akasztanak meg minden neonáci kezdeményezést, ha bírnak.
2 a bíróságokat, mióta léteznek használja a hatalom saját legitimációjának megerősítésére
így van, jól látod, és bár szörnyen korrupt a hatalom, és még impotens is, az (erre a történelem adott példát) sokkal rosszabb lenne, ha ilyen agyatlan barmoknak komolyabb hatalom kerülne a kezébe.
3 vagy -ha következetesek vagyunk
egyikoldal=másikoldal, kettősmérce, egyenlő távolság, az ismerős hívószavak, hm? nem így működik
4 a TGM-féle párt EP-választáson történő indulásával kapcsolatos bírósági ténykedéseket is ugyanígy helyesled?
ezt többfelé osztanám, egyrészt, aki formailag is képtelen a szabályoknak megfelelni, az ne hadakozzék bíróságokon, mert pofára esik, másrészt tgm pártjában nincs senki akiben megbíznék, nem tudom, honnan szedte ezeket tgm, harmadrészt elég gonosz húzás volt tőlük tovább osztani az lmp-nek jutó anti-establishment szavazatokat, még egy náluk jobb párttal is (ami ránk fér, ezt nem győzöm hangsúlyozni) az lett volna, hát még egy rosszabbal, negyedrészt a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy én mit helyeslek, amikor a bírósági döntés mögött fegyverek vannak, nekem meg csak a nagy pofám, ötödrészt, a rendszerkritikus baloldalt szintén hatalmi szóval szokták elhallgattatni, azonben ennek nincs köze ahhoz, hogy a nácizmus nyilvános propagálását nemzetközi egyezmények tiltják, hatodrészt a tahóságnak semmi köze a rendszerkritikához.
5 vagy a bírói ítélet csak akkor szent, ha általad nácinak tartott embereket súlyt?
semmikor se szent, de a nácizmusról bebizonyosodott, hogy veszélyes dolog. ha abban van vitád, hogy mi nácizmus, és mi nem az, akkor előrukkolhatnál valami javaslattal, idáig mindenkinek az egyetlen érve az volt, hogy csak én tartom a gárdát és rudolf hess ünneplését nácizmusnak, erről meg mindannyian tudjuk, hogy nem így van, egyedül én azt nem tudtam volna betiltani.

megint csúsztatsz

Na, én már befejeztem veled való vitát (ahol bizonyíthatatlan tévképzeteid rabjaként felesleges diskurálni), gondoltam, de ezt nem hagyom szó nélkül…

„idáig mindenkinek az egyetlen érve az volt, hogy csak én tartom a gárdát és rudolf hess ünneplését nácizmusnak, erről meg mindannyian tudjuk, hogy nem így van, egyedül én azt nem tudtam volna betiltani.”

Főleg azok után, hogy leírtam a Hessesek nácik. Ezt nem tudom ki cáfolta, miért kamuzol ekkorát. Basszus, ha nem vennétek észre, visszalehet olvasni, oké, még ott a lehetőség a gyors cenzúrázásra meg átírásokra hála az adminjogoknak, de ez így akkor is elég érdekes jellemet tár fel. Ez nem csak nálad jellemző dolog, az összes ilyen (J.R. kedvéért) állibsi emberre jellemző… fura egy jellemvonás nah…

A Gárdát pedig nem a nácizmus címkével tiltották be, szóval ne mosd össze a dolgokat, az általad dicsőített magyar jogrendszer és bíróság sem állított olyat, mindenféle bizonyíték nélkül, pusztán érzelmi alapon (ahogy te teszed), hogy nácik… még egyszer mondom: amíg bizonyítani nem tudod, addig nem értem, miért kéne elfogadni azt a megérzés alapú „érvet”, hogy de azok, mert szerintem azok és mások szerint is! Óvónéni meg az óvóbácsi is azt mondta (TGM, stb…)…! Bizonyíték nincs, de ezt nem lehet bizonyítani! Ezt érezni kell! :D Feel the spirit! Meg is lettem győzve, ez az új vallás, nem? Vagy inkább ez olyasmi, mint az UFO-hívők csoportjai?

És attól még, ha valamit betiltanak, akár nácizmus címkéjével, akár nem, akkor az attól még mindig nem biztos, hogy náci… oké, tudom, amit a bíróság kimond az úgy is van… micsoda rendszerellenes hozzáállás ez így… :D Kissé hiteltelen, de mondjuk nem csak ez részedről, bizonyára ezért is áll olyan fényesen koherens, következetes, ellentmondások nélküli „ideológiátok”…

„harmadrészt elég gonosz húzás volt tőlük tovább osztani az lmp-nek jutó anti-establishment szavazatokat, ”

Egyébként meg elég vicces, ez az egy a tábor, egy a zászló az anti-establishment oldalon… OV politikát fogtok folytatni? :D

De amúgy, az LMP nyilatkozata az MMM ügyben, szinte szó szerint az SZDSZ eddigi politikáját juttatja az eszembe… micsoda véletlen.

Amíg szerinted a Gárda

Amíg szerinted a Gárda náci, de bizonyítani nem tudod, csak feltételezzed, addig tényleg felesleges. Te úgy csavarod a történelmet, ahogy neked tetszik és nem ahogy volt. Csűrsz, csavarsz és csúsztatsz. Ha neked ez a torz világkép kell, és nem a valódi, hát legyen…

1 Amíg szerinted a Gárda

1 Amíg szerinted a Gárda náci
nem szerintem
2 de bizonyítani nem tudod
az ilyen dolgokat nem lehet „bizonyítani”…
3 csak feltételezzed
…de felismerni igen, és az nem ugyanaz, mint a feltételezés. az ismérvek elég feltűnőek.
4 Te úgy csavarod a történelmet, ahogy neked tetszik és nem ahogy volt.
biztos így van, várom a te verziódat
5 Csűrsz, csavarsz és csúsztatsz
ez csak hogyannal együtt számít érvnek
6 Ha neked ez a torz világkép kell, és nem a valódi, hát legyen…
minden világkép torz, nincs valódi, színről színre majd akkor, addig meg tükör által, homályosan

szög meg a zsák

azért csak előbújt

az új Gárdáról nem lehet bizonyítani semmi rosszat, de a k. okosak tudják, hogy márpedig „rossz”
eddig még nem hozták meg azt a törvényt, hogy csak azok gyülekezhessenek és szólhassanak szabadon akikről eldöntötték, hogy „jó”, így kénytelenek másképp betiltani („közlekedés akadályozása”)

ez nem demokrácia, hanem önkényuralom, ironikus módon a liberálisok nyomnak el másokat
vagyis nem liberálisok

ez egy ilyen ország
a baloldali mszp nem baloldali
a liberális szdsz a legdurvább szellemi elnyomó és tolvaj
a polgári fidesz szélsőbal demagógiát nyom
az mdf egy fos
az szdsz szatelitekrol (lmp, hp, stb) mindenki tudja, kicsodák

szóval kinek áll a zászló ?

az embereknek ERKÖLCS kell, hogy pl tilos lopni, ölni
és elmondani a gyerekeknek, hogy mi a normális: férfi és nő, apa és anya, család, gyerekek
és mi a nem normális (még ha meg is akarják őket téveszteni): férfi és férfi, férfi és állat, stb

nem kell a melegeket üldözni, de megéljenezni sem

'csába már a nevem megint lemaradt :)

Na ez is én voltam, ez a hosszú.

ja ez én voltam, bocs lemaradt

Meg eggyel lejjeb a J.R. reakció is.

Söntemplán NEM liberális.

Söntemplán NEM liberális. Maximum úgy, ahogyna az SZDSZ. A liberális ugyanúgy kiáll bárki jogai mellett, legyen az meleg, náci vagy akárki. A jog, maga az idea fontos neki, nem az alany…
Persze Söntemplán családjából voltak áldozatai a nácizmusnak, ezt tessék figyelembe venni, tehát ő nem tud objektív lenni a témában…

köszi, de

a te családodban is valószínűleg voltak áldozatai a nácizmusnak. nem kell ahhoz zsidónak lenni.
egy dolgot tanulj meg, és erre itt a megfelelő alkalom: vitában nem illik az „ezt ő nem értheti {ezért meg azért}” formulával élni. és ami fontos: jóindulattal sem. engem az is undorított, amikor veled csinálták ezt, bár ott legtöbbször egyszerűen arról volt szó, hogy nem ismersz valamit, amit kötelező lenne, ezért onnantól nem vita van, hanem lecke, ami kínos, pláne, ha keveredik a kettő.
de a retorika finomságait akkor sem Jesse Jamestől kell ellesni.

Na, ha a retorikát nem is,

de pl. a balhorgomat tanítani lehetne!

balhorog

na valahol itt lehet a baj

Nem, a baj

a jobbhorgommal van. Az kicsit mindig lecsúszik…

Amúgy meg: elég szar ügy (lenne), ha pusztán annak megfelelően pozicionálnánk magunkat náciügyben, hogy mi magunk, családunk, kedvenc háziállataink stb. közvetlenül érintettek-e.
Mindenki érintett közvetlenül. Erről vitázni értelmetlen.
A nácikkal szemben nincs helye az érvelésnek.
Erről lekéstünk vagy hetven évvel.

„S ahol szabad szép szót szólni,
ütni kell ott, s nem okolni”.

Ahogyan te szoktad

Ezen hozzászólásod második fele (ütni köll):
http://hu.wikiquote.org/wiki/Halandzsa

majdnem jó

Ja, de

az ütniköllöst két évvel később írta…
Vicces JR, hogy szerinted József Attila nem csak nyilas, de halandzsa is…

Nem a versre írtam csak,

Nem a versre írtam csak, hanem az egészre. Legkevésbé a versre. Nem tudtam J.A. De egyébként J.A nem halandzsázik. Ady sokszor igen, őt mégis jobban szeretem…

Hát ugye, hogy idézzelek:

„Ezen hozzászólásod második fele (ütni köll):
http://hu.wikiquote.org/wiki/Halandzsa”
Na most akkor tulajdonképpen ki http://hu.wikiquote.org/wiki/Halandzsa -zik?
Eh, tökmindegy!

Most nem tudok eligazodni

Most nem tudok eligazodni önmagamon. Ami nem ritka. Asszem a hsz utolsó felét illettem ezzel a címmel, melyben arról írtál, hogy a nácikat ütni kell, nem érvelni velük szemben. Ezen gondolatmenetnek szerves része a vers. Persze nem az, mert-így a versből kiragadva nem erről szól, sőt így értelmetlen is, és legalábbis egy büdös szó nincs nácikról, csak az alany nélküli ütésről. Na, tényleg mindegy!