indy.media.hu független média központ

Kedves Gazsi!
Meg vagyok döbbenve. Amikor először hallottam a hírt, esküszöm, arra gondoltam, hogy a kitüntetés ténye - ami különben nem problematikus, hiszen a hatalomban ülő faszfejek is elismerik kvalitásaidat, ha van egy csöpp eszük és bepróbálkozhatnak egy ilyen abszurd kísérlettel - majd az átvételéről szóló híradás (na, ez az igazán kínos, az az átvétel, atyaég) - a kuruc.info humortalan hír-provokációja, komolyan. A lányom, aki még gimnazista, azt hitte, hogy hülyéskedek, amikor mondtam neki. Főleg, hogy ez akkor történt, amikor éppen Angyal István sírjára vittünk virágot a 301-esbe. Képzelheted, hogy tudtam neki ezt megmagyarázni az ártatlanul kinyírt 56-os kölykök sírja mellett állva. Sehogy.
Sajnos e lépésedtől nem lesz se nem több egyenlőség, se nem több életlehetőség a szegényeknek, ezt az érvedet te sem gondolhatod komolyan. Hogy „mindannyian a totális tőkés renden belül próbáljuk kifejteni szubverzív, lázító, fölforgató munkánkat”, ez eddig oké, viszont szarba azért talán még ebben a világban sem kötelező nyúlni. Egy Bajnaival való kézfogás pedig meggyőződésem szerint ez a kategória.
Aztán nézd meg, kérlek, a kitüntetettek névsorát. Ágh Attila, Nyers Rezső? Ultragáz. Legalább lenne ott egy poszthumusz-díj a Krassónak vagy mittomén. Igaz, ő már nem tudná azt mondani nekik, hogy „tüntessétek ki a jó kurva édesanyátokat”!
Röviden: nagyon elszomorítottál bennünket.
Írásaid rendszeres olvasójaként, munkásságod előtt tisztelegve, de ezt a lépésedet baromi nagy hülyeségnek és még nagyobb károkozásnak ítélve,

üdv
prieger zsolt

Tájékoztatom ezen honlap olvasóit, hogy az itt alább megjelent, és nevemben aláírt üzenetek és reagálások nem tőlem származnak, hanem közönséges hamisítványok. Semmi közöm hozzájuk. Az ilyen gátlástalan személy nyílván más, hasonló aljasságra is képes vetemedni.
Kérem a szerkesztőt, hogy törölje a jelzett üzeneteket!
Simó Endre sk.

MINDKETTŐ. TGM

Az érintett közölte, hogy ezt a hozzászólást nem ő írta, ezért annak tartalmát töröltük.

Drága barátaim,
köszönöm a hozzászólásokat. Komolyan.
A dolog bonyolult, ezért kérlek benneteket, olvassátok az alábbiakat türelmesen és figyelmesen.
Nem vettétek észre, hogy EVVEL AZ ELISMERÉSSEL BENNETEKET VETT TUDOMÁSUL - VOLT KÉNYTELEN TUDOMÁSUL VENNI - A HATALOM. Amikor a kormányzat a vele szemben nyíltan ellenzéki, mi több: ellenséges személyiséget tüntet ki, akkor (hiszen a célja a társadalom minél szélesebb „fölületével” való érintkezés) elismeri az illető politikai környezetének a jelentőségét. A polgári társadalomban megszokott, ún. „demokratikus játékszabályok” is elengedhetetlenné teszik, hogy a kormányzat ún. gesztusokat tegyen az ellenzékének, s ebben természetesen a saját haszonkalkulációja vezeti.
Továbbá: az alternatív baloldal természetesen gyönge. Így nem kereshet és nem találhat egyenrangú partnereket. Attól függően, hogy miként alakul a helyzet, az ember - az antikapitalista és emancipációs célok szem előtt tartásával - politikai dialógust folytat, jelzéseket ad le stb. Én (mély lélegzetet véve és nem fönntartások nélkül, no meg némi pszichológiai nehézségek árán) ilyen dialogikus viszonyban állok az óbaloldalnak azokkal a szektoraival, amelyek nem biztos, hogy akár ma is elítélik Csehszlovákia szovjet-magyar-stb. megszállását (1968) és az ottani diktatúra újra bevezetését, vagy Afganisztán szovjet megszállását (1979), vagy a Solidarność elleni Jaruzelski-puccsot (1981) vagy akár Magyarország újbóli szovjet megszállását 1956. november 4-én. Ezt annak a tudatában teszem, hogy szükség van az erők laza összerendezésére a társadalom többsége ellen irányuló neoliberális politika ellen. Vállalom, hogy együttműködöm régivágású kommunistákkal. Is. (De együttműködöm a politikai jobboldalhoz közeledő szakszervezetekkel [Liga] is, amelyeknek a szociális rendszerek leépítése, a vasút fölszámolása, privatizációja elleni küzdelmét minden további nélkül támogatom.)
Ez elvezet bennünket a „rendszerváltás” (1989) kérdéséhez.
A lehetőségig röviden: 1989 NEGATÍV teljesítményét most is helyeslem. Az egypártrendszer, a cenzúra, a szabad véleménynyilvánítás lehetetlensége, a konformizmus és a szolgalelkűség világának (részben csak időleges) lebontása pozitívum volt és marad. 1989 ún. POZITÍV teljesítménye, azaz az akkor (aktív közreműködésemmel) bevezetett rendszer: trágya. (Nemcsak Magyarországon.) Szörnyű vonásait itt nem kell jellemeznem, leírásukat folyamatosan szolgáltatom. 1988/89-i érdemeim hivatalos elismerését többek között azért viselem el, mert világossá akarom tenni: a neokádárista-neosztálinista restaurációs álmodozásokat a leghatározottabban elutasítom.
Ma már egyértelmű - bár hát azért ezt 1985 előtt is sejtettem, és az 1990-es évek második felében is elkezdett megint derengeni - , hogy a két szisztéma (1989 előtti és utáni rezsimek) egyidejű és együttes elvetése szükségszerű, és nemcsak a hatalommal és a hierarchiával szembeni, minden normális emberre jellemző undor motiválja. Hanem az is, hogy amiként az elutasítás egyidejű, közös, úgy KÖZÖS A GYÖKERE A KÉT RENDSZERNEK IS: jelesül az árutermelésen és a bérmunkán alapuló elnyomó - embert nyomorító - szerkezet. Ez a szerkezet közös minden „modern”, azaz technikai „civilizációban”, amely lehetővé teszi a csereérték termelésének a történelemben mindeddig egyedülálló primátusát, amely elválik a szükségletektől (tehát az emberi testtől, pszichétől, természettől és í. t.). Hogy ezt a szerkezetet bizonyos alrezsimekben („létező szoc”, jóléti állam, polg. dem., lib.-alk. jogállam) enyhítik bizonyos tényezők - itt-ott, hébe-hóba nagyobb szociális biztonság, nagyobb véleménypluralizmus, nagyobb beleszólás vállalatokban, növekvő jólét, mobilitás, egyenlőség, szélesedő áruválaszték, kulturális föllendülések és í. t. - , de ezek az előnyök mindig időlegesek, és a lényeget ritkán érintik.
Ez vezet el a következő kérdéshez: érdemes-e így részkérdésekben politikai nyomást kifejteni valamely szociálisabb reformpolitika érdekében? A probléma ősrégi. Könnyű azt mondani, hogy igenis harcolni kell az elvonások, reálbércsökkenések, a gyermekszegénység, a segélyezés de facto megszüntetése ellen, FÖLTÉVE, HOGY NEM KEZDÜNK ILLÚZIÓKBAN HINNI, és nem gondoljuk, hogy az államkapitalista vívmányok (államosítások, anticiklikus keynes-i politikák) tartósak lehetnek, és hogy KÉPESEK LENNÉNEK ALAPVETŐEN MEGVÁLTOZTATNI A KAPITALIZMUS TERMÉSZETÉT, ami egyszerre szociáldemokrata és (másképpen) bolsevik öncsalás. A történelem azt mutatja, hogy a reformpolitikákba beleelegyedett radikálisok majdnem kivétel nélkül reformisták lettek, mert a tevékenységük legitimálásának, igazolásának szüksége fokozatosan meg kellett hogy változtassa a világnézetüket. Ez a veszély a ma élő nemzedékek esetében is fönnáll, és fönn is áll majd mindig, ha nem vagyunk hajlandók békésen ülni a fenekünkön, és nem próbálunk meg valamit tenni egyes részterületeken a legkirívóbb disznóságok ellen - EZ PEDIG KÉTES ÉRTÉKŰ SZÖVETSÉGKÖTÉSEKKEL ÉS KOMPROMISSZUMOKKAL JÁR, ezeknek a veszedelmei pedig közismertek.
Én egyébként a jelenlegi parlamenti, ill. parlamenti részvételre esélyes pártokkal SEMMIFÉLE POLITIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉST nem tudok helyeselni, nem finnyásságból, hanem azért, mert ismerem a politikájukat, amelyet TELJES EGÉSZÉBEN ELUTASÍTOK, amint ez köztudomású.
Miért fogadtam el hát ezt a megtisztelő, bár nem túl jelentős díjat a ‘89 iránti gesztuson túl?
Megmondom.
Azért, mert a polgári társadalomban a polgári nyilvánosságon keresztül lehet csak tekintélyt (tehát SZIMBOLIKUS HATALMAT) szerezni törekvéseinknek, amelyek pillanatnyi középpontja: több egyenlőség, életlehetőség a szegényeknek, a proletár, prekárius és szubproletár populációk elleni tőkés támadás visszaverése, gyöngítése, lassítása. Ez a gesztus nem különbözik attól, hogy polgári lapokba - más nincs - írok, a tőkés állam (a Magyar Tudományos Akadémia) alkalmazottja vagyok, olyan folyóiratok közlik az írásaimat, amelyeket tőkés szervezetek, alapítványok, ill. tőkés állami intézmények tartanak fönn. Mindannyian a totális tőkés renden belül próbáljuk kifejteni szubverzív, lázító, fölforgató munkánkat. A tőkés renden kívül csak az akkumulációt szolgáló gyarmatok vannak, azaz semmi nincs, már természet se.
Fölháborító képmutatás lenne elutasítanom egy semmilyen föltételhez nem kötött díjat, amelynek révén egy pillanatra láthatóvá válik, hogy a közéletnek nemcsak különféle színezetű konzervatív szegmentumai vannak (a neokonzervatív kormánytábortól és médiáktól az ún. nemzeti-konzervatív, keresztyén-nemzeti csoportulásokig és médiákig és tud. intézményekig).
Ennyi az egész. Nagyon jól tudom, hogy ez a - mint látjuk, szerencsétlenül elsült, mert nagyon szofisztikálatlanul fogadott - kis „médiasiker” még jó esetben is a kooptálás (a „befogás”) mozzanata lehet. Úgy is lehet nézni, hogy nem az ellenállás sikere az ellenálló hivatalos elismerése, hanem a hatalom sikere az ellenállónak az a gesztusa, hogy a hatalom eszköztárát kénytelen használni eszméi népszerűsítésére és „pozicionálására”. PONTOSAN EZ A HELYZET. Ennek az oka a politikai gyöngeségünk, amely a manipulált polgári nyilvánosságra utal bennünket, ahol nyilvánvalóan nem vagyunk egyenértékű partnerek, és könnyen kihasznáhatnak bennünket.
A másik út a kivonulás. Erre is sor kerülhet, a visszavonulásra a szubkultúrába, amelynek egyébként szintén több formája lehet.
És ha ebben az önmagában nevetséges és jelentéktelen ügyben vereséget szenvedtem (és nagyon úgy fest, hogy igen), akkor nem lepődhetem meg. Nem csoda, hogy az erősebb fél értelmezése „jött át”, nem pedig az enyém. De ez az erőviszonyok hibája.
Amúgy arra számítottam, hogy ti érteni fogjátok.
Máskülönben: mint öreg partizán, továbbra is csak robbantgatok, robbantgatok.
Kösz a türelmeteket, szervusztok.

Drága barátaim,
5000 jeles hozzászólásom valahogy elszállt. Holnap megpróbálom rekonstruálni. Jó éjt. TGM

2003-ban Moldova György író nem vette át a főváros Pro Urbe
díját. Valaha csak annyi korrupció volt, hogy egy tanácselnök
harmincévi munka után, kapott egy tóparti telket, ma pedig milliárdokat
lopnak bizonyos politikusok, mindezt a kisemberek kárára - többek
között ezzel magyarázta döntését a Kossuth-díjas író. Moldova hasonló
okokból nem hagyta, hogy Kőbánya díszpolgárának válasszák, 1957-ben
pedig a József Attila-díjat nem fogadta el, akkor azért, mert
osztályfőnöke, Háy Gyula író és osztálytársa, Csurka István író
börtönben ült.

????????

TGM-nek valóban meg kellene most szólalnia!

Kedves TGM!
Ha olvassa ezt, fussa át a kommenteket, a szimpatizálótól a morgolódón át a nagyon haragosig, és mondjon pár szót az indy olvasóinak abban a tudatban, hogy utána majd megjelenik mindenféle idegrohamos kommentelő a szélsőjobbostól a kirekesztő-nihilistáig, de olvasni fogják azzok is, akiket Ön is, én is ennél értelmesebbnek tartunk.

Miért vette át, éppen Ön? Mi végre? Miért nem utasította el?

Köszönjük szépen

Nevt Allen és azok, akik ugyanezt kérdik, kíváncsiságból

Gyanítom, hogy ez az elégtétel(konc) TGM-nek, amiért meggátolták abban, hogy politikusi ambícióit a Zöld Baloldalnál kiélhesse. Egy politikustól meg ne várjunk má „elvhűséget”, következetességet, pláne hogy eddigi munkássága is azt bizonyítja, hogy szélkakasként működik..
Színeváltozásait pedig már korábban betetőzte azzal, hogy a mp2006 gyűlésein szónokolt („a harcos antibolsevista”:), majd összeszűrte a levet eme párt agytrösztjével stb..
TGM-nek nem kell tartania semmiféle hiteltelenedéstől, baloldali körökben ugyanúgy ünnepelt celeb lesz, mint Andor, vagy Szigeti, tekintélyük büszkeséggel tölti el a szíveket

Kedves Zöld Baloldal!

Küldjétek el TGM-et ezért mert sok szavazót nem fog ezért rá szavazni, legyen eszetek!
Ez árulás volt !Miért vette át !Kommunistáknál legyen kommunista vezető mert erre vártunk már 20 éve!De ne az áruló Türmer csapatból, ők menjenek a jobbikhoz és a zsideszhez úgyis jól érzik ott magukat!