Egyenlősdi A tabusított "egyenlőség" fogalmának ironikus elferdítése, amely az iga&hellip Tovább
Marx tanulmányozása segíthet abban is, hogy a rendkívüli egyenlőtlenségeket és embertelenséget teremtő kapitalizmus helyett új, harmonikus társadalmat alakítsunk ki.
A Római Katolikus Egyház egy tekintélyes filozófusa Karl Marxról ír elismeréssel - ismerteti a londoni napilap a L’Osservatore Romano cikkét, amely szerint a Marx az elidegenedésről és a kapitalizmusról szóló írásai ma éppoly aktuálisak, mint a 19. század közepén.
Georg Sans német származású filozófiatörténész a Vatikán hivatalos napilapjában publikált cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy Marx kapitalizmuskritikája jól alkalmazható a tavaly kirobbant gazdasági válság megértésében: a társadalmi többség ma ugyanúgy kiszorul a gazdasági döntéshozásból, ahogyan a 19. század közepén, és ez az emberek társadalmi elidegenedéséhez vezet. Sans szerint az egész életében harcos ateista Marx tanulmányozása segíthet abban is, hogy a rendkívüli egyenlőtlenségeket és embertelenséget teremtő kapitalizmus helyett új, harmonikus társadalmat alakítsunk ki.
A napilap megemlíti, hogy nagy jelentőségű írásról van szó, hiszen XVI. Benedek korábban elítélően nyilatkozott a marxizmusról. A gazdasági válság kirobbanása óta azonban a katolikus egyházfő többször felszólalt az önzés kultúrája és a szabályozatlan globális kapitalizmus ellen. Sans cikke eredetileg egy jezsuita folyóiratban jelent meg. Vatikáni újraközlése azt jelenti, hogy a pápa egyetért a cikk mondanivalóval - írja a brit napilap.
magyar nyelvű forrás:
http://globusz.net/node/3214
eredeti írás:
http://www.timesonline.co.uk/tol/comment/faith/article6884704.ece
Hozzászólások
A múmják
A múmják felébredtek!
Marhára jó, hogy a történelem krisztusi gyilkosai, m9ost mocorognak. Mi van megbukik az idealizmus, amely eleve népmesei alap volt, mondjuk jézusról?
Marx!
Előbb a pápa és vatikán tötölje meg a száját, ha ezt a nevet kiejti.
Pláne ha a Vojtila kémközpontról beszélünk.
Na azért
a kommunizmus eljövetelében való hithez is kell jó adag idealizmus. És az persze Jézus javára írandó, hogy ő nem hirdetett erőszakot, forradalmat. Bár követői megtették ezt helyette.
Kommunistakent fel kell
Kommunistakent fel kell vilagositanom teged, hogy a kommunistak nem hisznek es nem is varjak a kommunizmus eljovetelet. Csak hogy ne keverd itt ossze a dolgokat, mint jezuskat a geppuskaval, szinte szo szerint.
Amit meg Jezust illeti, o nem hirdetett semmit. Nem letezok nem tudnak beszelni, csak hus-ver emberek, akik neha kitalalnak jezusokat, isteneket, szellemeket, vampirokat, vilagbeket, felebarati szeretetet, reinkarnaciot, es egyeb faszsagokat. Majd vannak emberek, akik sajat letuk nyomorusaganak, es elidegenulesenek kovetkezteben meg be is szopjak ezeket.
Egyebkent hello.
Ez vulgár-ateizmus
Nem ártana felnőnetek annak felfogására, hogy a keresztény vallások bírálatához nem egy személy létének a megkérdőjelezése a megfelelő út. Jézus létezésében még Mohamed sem kételkedett, mint ahogy senki sem kételkedik Mohamed létezésében sem. Pedig mint tudjuk, Mohamed új vallást alapított Jézus hirdetései ellenében, és Mohamed létezése sem tett minden embert mohamedán vallásúvá. Feltehetjük persze, hogy valaki más találta ki mindazt, amit a hívők szerint Jézus talált ki, de ennek az ég világon semmi értelme. Egy a lényeg, hogy a keresztény vallás egy létező vallás, tehát valaki kitalálta, és ez egy létező személy volt. Azonban, ha valamelyik apostolra akarnád ezt kenni, akiknek létezésére számos korabeli forrás utal, akkor számos logikai nehézséggel kellene szembe nézned, ugyanis Jézus kitalálása sokkal ésszerűtlenebb feltételezés, mint létezésének feltételezése. Sokkal nehezebb azt az álláspontot védeni, hogy Jézust testestűl, és csodástúl kitalálták, mint azt, hogy létezett, és a köré épülő legendákra építették a vallást. Ugyanis ez esetben semmi más nem kellett kitalálni, mint Jézus csodatételeit, feltámadását, menybe menetelét, amelynek persze még a biblia szerint is kizárólag az apostolok voltak tanúi. Tovább egyszerűsíti Jézus létezésének elfogadását annak meglátása, hogy a valóságban időről időre találkozunk Jézushoz hasonlatos megszállott igehirdetőkkel, akik gyakran új vallásokat alapítanak, és több kevesebb sikerrel híveket is toboroznak. Mi sem természetesebb, hogy az apostolok vezetőjük megfeszítése után sem hagytak fel igehirdetésükkel, hanem egykori isteni megszállottsággal sújtott vezetőjüket felmagasztalva, és dicsőítve tovább folytatták az igehirdetést, igaz a helyi zsidóság üldöztetései miatt a Római birodalom más tartományaiban szétszóródva. Az új vallás elterjedését nagyban segítette, hogy a szegényeket, és a rabszolgákat lélekben közelebb emelte Istenhez, mint a gazdagokat, - ez egy teljesen új eleme a vallásoknak -, illetve az, hogy később a császárság jobbnak látta (formalizálva) államvallássá tenni, sem mint megküzdeni vele, és híveivel.
Nem tudom, eléggé érthető-e az, hogy Jézus létének tagadása semmilyen formában nem magyarázat a vallás létrejöttére, inkább csak egy olyan primitív elzárkózás, mintha a vallás létezését is tagadnánk. Remélem közben azért az is kiderült, hogy az én véleményem tökéletesen ateista megközelítés.
Brian él!
Az nem derül ki, hogy a közelítésed ateista közelítés, de az igen, hogy a logika nem az erős oldalad. Ezt a Mohamed hitt Jézusban - Mohamed létezett - tehát Jézus is létezett-féle torz szillogizmust azért nehéz lenne alulmúlni.
Amúgy mindegy. Teljesen lényegtelen, hogy Jézus létezett-e, legalábbis a kereszténység szempontjából, ami - kétségtelen - létezik. Fentebb csak arról esett szó, hogy Jézus állítólagos létét ma, a 21. században Magyarországon ismét tényként kezelik sokan, ami nem elsődlegesen a kereszténységről, hanem a kapitalizmusban általános elbutítottságról mesél, és semmi esetre sem egy vallási rendszer kialakulásáról (amely természetesen akkor sem lett volna egyetlen ember „műve”, ha Jézus létezett volna - arról már nem is beszélve, hogy a kereszténység alapítója sokkal inkább Pál, mint a Főnök).
Ám míg jó pár vallásalapítóról és kultúrhéroszról tudjuk (bizonyíthatóan), hogy létezett (a Buddha, Mohamed, Kung fu-ce, Lao-ce, Joseph Smith, L. Ron Hubbard, Vlagyimir Iljics Lenin stb.), addig másokról (Jézus, Zoroaszter, Yoda mester, a Mennydörgésmadár, Csaba királyfi, a Hétszűnyű Kapanyányimonyók stb.) nincsenek bizonyítékok. Márpedig ha valakit, aki akkora nagy Ász volt, mint JK, semmiféle korabeli forrás nem említ (pedig rengeteg korabeli forrás van), az felettébb gyanús. (Érezte ezt az egyház is, amikor Josephus Flavius szövegeibe írtak Jézusról szóló betoldásokat valamikor a 6-7. században…) Ennek amúgy semmi köze az ateizmushoz, sem pedig a hithez. De a „Jézus is azt mondta…” kezdetű („mert ő volt az első kommunista”-folytatású) mondatok kivétel nélkül baromságok, ahistorikus interpolációk és buta leegyszerűsítések. Gondolatmeneted (az occami beretva kicsorbítása) viszont azt mutatja, hogy van, akinek ez nem zsigerből jön, hanem hajlandó még valamiféle elméleti konstrukciót is rittyenteni köré. Ez önmagában persze ártalmatlan szórakozás, de minek?
Az okoskodás még nem tesz okossá
Nem volt szándékomban logikai levezetésekkel bizonygatni bármit is, mivel ahhoz nincsenek meg itt a feltételek. A vallásról való viták hatalmas könyvtárakat töltenek meg, és itt csak néhány utalást tehetek néhány olyan tényre, amely kapaszkodót jelenthet azok számára, akik próbálnak megérteni. Akiket viszont saját téveszméjük elvakít, azok minden tényt figyelmen kívül hagynak, így a velük való vita teljesen meddő próbálkozás. Az a legérdekesebb ebben, hogy ez az elvakultság egyáltalában nem függ attól, hogy az illető teista, vagy ateista. Mindkét oldalnak megvannak a maguk elfogult hívői, akik még a gondolkodást is elutasítják, ha rögeszméik tarthatatlansága kerül szóba.
Először is az egykori tények nem kizárólagos bizonyítéka, ha egy korabeli szerző ír róla, mivel a tények nagy részéről nem készül írás, ezzel szemben számos fikciót is papírra vetnek. Sokkal fontosabb bizonyítéka a tényeknek, ha annak hatása érezhető a jelenben, mivel a semmiből nem keletkezik semmi sem, tehát minden ma létezőnek meg volt az előzménye a múltban. Persze az írás is egy ma létező hatása a korabeli lejegyzésnek, de nem az egyetlen, és a vallás esetében nem is a legfontosabb, hiszen maga a létező vallások, és a létező egyházak bizonyítják, hogy egy nagyon régi, nagyon ősi jelenséggel állunk szemben.
Érdekes, hogy Mohamed létét nem kérdőjelezed meg, pedig Mohamed sem vetett egyetlen szót se papírra, a Koránt utólag, emlékezetből írták le. Jézus esetében is pontosan ugyanez történt, csak ez esetben az apostolok az evangéliumokba jegyezték le utólag, amit az apostolok Jézusról le akartak jegyezni. Az a tény, hogy te a Bibliát nem sorolod az írásbeli bizonyítékok közé, csupán a te korlátoltságodat mutatja. Igaz ebben sem vagy következetes, hiszen Pál apostol szerepét az egyház megszervezésében nem vitatod, csak hát ez esetben is a legrészletesebb hírforrás maga a Biblia. A korlátoltságodat mutatja az is, hogy arról próbálsz bárkit is meggyőzni, hogy Jézus létét csak most, a XX. század végén próbálják néhányan létezőként beállítani. Némiképpen figyelmen kívül hagytad, hogy 2000 évig Európa keresztény volt, (sőt még jórészt ma is az,) amelyben lámpával kellett keresni olyanokat, akik kételkedtek Jézus létében.
Az ateizmus sokkal kevésbé volt elterjedve, és jelentősebb elterjedése sokkal rövidebb múltra tekinthet vissza. Ebben persze nagy szerepet játszott, hogy a kapitalizmus előtt nem igazán volt vallásszabadság, így a nyílt istentagadókat, vagy esetenként csupán a szabad gondolkodókat rövid úton kivégezték. És ahogyan a vallások is nagy számban vannak, úgy az ateizmust sem lehet egyetlen eszmei vonalként kezelni. Már csak azért sem, mivel míg a vallások minden időben zárt szervezeteket alkottak, addig az ateisták nem tudtak soha megmaradni szervezetten. Kivétel ugye azok a politikai szervezetek (pl. kommunisták), amelyek mellesleg ateisták is voltak, és amelyeknek politikai vezetői mondták meg a hívőiknek, hogy hol lakik a Jóisten. Itt került be először a történelembe Jézus létének tagadása, és a politikai egység szükségessége szükségképpen elnyomta a belső teológiai vitákat. Ez a tagadás tehát puszta dogmává lett a kommunisták számára, és ez köszön vissza a véleményetekben. Ez a dogma persze szinte nem is igazán érinti az ateisták eszmei sokszínűségét, annak csupán egy marginális témája. De azért ez is megerősíti, amit az eredeti állításomban is benne van: a kommunistáknak is igen nagy idealizmusra van szükségük, hogy céljaikban higgyenek. Na meg vak hitre.
A témánál maradva, nyilván az is érdekes kérdés, hogy kinek, és miért érdemes megkérdőjeleznie Jézus létezését. Az bizonyos, hogy a tanulatlan (fiatal) embereket könnyebb úgy az ateizmusra téríteni, hogy azt tanítjuk, nincs isten, nincsenek csodák, és Jézus sincs. Semmi nincs, és semmi nem igaz abból, amit a papok állítanak. A Biblia az első szótól az utolsóig hazugság. Csak hát a dolog nem ilyen egyszerű. A tanulatlan emberek idővel sokat tanulhatnak, a gyerekek felnőnek, és szembekerülnek e tagadás hazug voltával. A korábbi hazugságok kiderülnek, és a korábbi célok a visszájára fordulnak. Az efféle vulgár-ateizmus csak azok számára elfogadható, akik soha nem fordulnak a történelem felé, akiket nem érdekel, honnan jöttünk, akik megelégszenek a múltról szóló mesékkel, hazugságokkal. És ebben pontosan azon a szinten állnak, mint a hívők a teremtésmítoszaikkal. A dolognak sajnos meg van az a hátulütője, hogy aki nem tudja, hogy honnan jöttünk, annak arról sem lehet helyes fogalma, hogy merre megyünk. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, ami az európai emberek életét több ezer éven keresztül meghatározta. Nem lehet a Biblia megfelelő értelmezése nélkül helyesen gondolkodni a világról. Még egy ateistának sem. Képesnek kell lenni arra, hogy egy ilyen írásból ki tudjuk szűrni annak valóságtartalmát, és azt, ami már csak a fantázia szüleménye, képesnek kell lenni arra, hogy felismerjük a hajdani írástudók szándékait, gondolatait, mert ezek a gondolatok sokszor az emberiség őskorából eredeztetnek, és ma is tömegeket tudnak megtartani a közösségi létben. Aki egy ilyen eszmét ignorál, az ne vitatkozzon múltról, jövőről.
Nem tudom,
mi az eredeti foglalkozásod. Abban biztos jó vagy. De ennyi, hosszú lére eresztett történeti sületlenséget rég nem olvastam. Történészként persze nehéz lenne elfogadnom, hogy a szakmám teljes módszertana hibás, és ahelyett egy háromszáz évvel korábbi, alapvetően a hitigazságon alapuló spekulatív gondolati rendszert kellene használni a dolgok értelmezéséhez. Szíved joga persze, hogy te ezt használd. Engem ez nem igazán érdekel. (Azért nézz utána a neten a „forráskritika” szó jelentésének…)
Történészként:::)
A történelmet nem a történészek írják, hanem a politika. Ezt még egy történésznek is illene tudnia. Különösen, ha egyébként leginkább rendszerkritikusként nyilvánulsz meg. A forráskritikára leginkább a forráskritikus eszmei hozzáállása nyomja rá a bélyeget, amely még az objektivitás megtartása mellett is döntően befolyásolja az eredményt, de mint tudjuk, a politika gyakran gyártott hamis forrásokat is a történelem számára. Amúgy foglalkozásomra nézve eredetileg újszülött voltam.:)
Ez egy
szép nagy közhely. De mi köze a témához?
Történészként tudnod
Történészként tudnod kéne, hogy Jézus idejében igencsak gyerekcipőben járt a történetírás, és az szinte kizárólag a Római Birodalom fővárosára, illetve előzőleg néhány hellén államra korlátozódott. Így írásbeli források híján gyakorlatilag nem lehet beszélni forráselemzésről. Az erre való hivatkozásod a legnagyobb közhely. A magyarok eredetéről még ezer évvel később sincs írásbeli forrás. Azt pedig egyetlen történész sem állíthatja, hogy a történeti írásbeliség előtt senki, vagy semmi nem létezett, hiszen nincs róla írás. De a Biblia szövege, és az evangéliumok rendelkezésre állnak, és az is elolvashatja, aki nem hisz a csodákban, és el tudja dönteni, hogy mely esemény reális, és mely esemény irreális benne. Az emberek nem cél nélkül, és nem oktalanul alkotnak maguknak eszméket, és legendákat, azokban is van rendszer, bár úgy lehet, azok elemzése meghaladja egy történész képesítését. Nem öncélú hazudozás az ami a legendákban foglaltatik, és aki nem létezőnek tekinti a némileg homályba veszett múltat, az hazudik a legnagyobbat. Ez esetben a forráselemzés a Biblia szövegének elemzését jelenti. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert például Mózes könyvei még Jézust megelőző évezreddel korábbi korszak kizárólagos írásbeli emlékei (népekről, városokról, személyekről, eseményekről, életmódról, vallásokról). És ilyenkor még egy történésznek is az a legnagyobb kihívás, és a legnagyobb eredmény, hogy az írás alapján felfedje a valódi eseményeket, történéseket, összevetve azt a korszak régészeti leleteivel.
Jézus létének tagadásával kapcsolatos legnagyobb hiba persze az, hogy valójában nincs egyetlen olyan tény, ami cáfolná Jézus létezését. Ezzel szemben a Biblia Újtestamentumának egésze Jézus személyére, cselekedetire épül. Jézus létének tagadása tehát megfelelő érvek nélkül minden tudományosságot nélkülöző ostoba elhatárolódás a realitásoktól. Az is ostobaság, ha valaki a hajdani Jézust a mai népszerűsége alapján világhírűnek képzeli el. Nem volt az, és éppen kínhalála, és követőinek állhatatossága tette őt később ismertté. Így azután nem is késztetett senki korabeli történetírót arra, hogy írjon róla. Ezzel szemben alakja kiváló példát, és alkalmat adott követőinek, akik éltek is a lehetőséggel. Másrészről, ha Pál, és vele egybehangzóan a többi apostol kitalálta volna Jézus létezését, akkor szükségképpen keletkeztek volna ezt vitató korabeli írások, hiszen ezt a hazugságot a korabeli kortársak, illetve szemtanúk nyilvánvalóan ki tudták volna deríteni. Ez már csak azért is megtörtént volna, mivel az első keresztények igen jelentős üldöztetésnek voltak kitéve, és a keresztényeket üldöző hatalomnak Jézus létének cáfolása lett volna a legjelentősebb fegyverük. Nem cáfolták, pedig az írás szerint Jézust is a hatalom végeztette ki, sőt e cáfolat hiányában a hatalom szerint is így történt, és ők ezt így egészen biztosan tudták.
Anti-romanizmus, messias mazzal leontve
Az elozoekben azt hittem, hogy ha nem is nagyon, de valahol talalkozik a szemleletunk, de kurva nagyot tevedtem.
Az egesz irasod csak ennyit mond: mivel az egyetlen irasos forras Jezus letezeserol a Biblia, es ezt cafolo iras nem szuletett, ezert letezett.
Az, hogy letezett-e az az ember, akirol mintaztak isten fiat a keresztenyek teljesen lenyegtelen a tortenelem szempontjabol, igy nehez is a kommunistakra raverni, hogy mi teologikus modon probaljuk bizonyitani a nem-letet.
Valoban az irasbeliseg nem volt minden emberre kiterjedo tudomany a kerdeses idoben, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az ujszovetsegre kellene barkinek is tamaszkodnia tortenetileg, mert van ennel joval adekvatabb modszer, mint pl. regeszet.
A keresztenyseg tortenetevel foglalkozni lehet tortenelmi igenyesseggel, jezuska meg a teologusokra tartozik. Az elobbi kutatasok pedig a biblia helyett inkabb regeszeti, ill. Roma torteneteneben fellelheto hivatkozasokon alapulnak, leven ezeket meg mindig kevesebb deformacio erte az evszazadok soran, mint egy elo, es aktiv vallas kozvetlen ideologiai forrasat.
Nem is beszelve arrol a problemarol, hogy az altalad levezetett nagy logikaba az oskereszteny csoportok megjelenese abszolut nem illeszkedik. Tucatnyi jezus joval valoszinubb, mint egy (ti. a messias eljovetelen alapulo politikai program jol illeszkedett a kor tortenelmi feltetelei kozott, es ennek megfeleloen alkalmaztak is azt a megfelelo zsido lazado csoportok - formalodasa pedig mint nepmonda a rabszolgakkal teli romai birodalmon belul pedig ugyancsak megadta annak jelleget, az iranyvaltast a judaizmus korabbi istenehez kepest, amely a regi vilagot jelkepezte).
A fentiek alapjan:
- Teljesen lenyegtelen, hogy Jezus letezett-e, mint valos tortenelmi szemely leven az alakjaban ugy is a Romai birodalom ellen szervezodo csoportok programja tukrozodik.
- Nagy valoszinuseggel allithato ma mar, hogy szemelye egyebkent nem letezett, sokkal inkabb ezeknek a fennt emlitett csoportok messias-alakja lett egyesitve egy legenda korben.
- „a keresztényeket üldöző hatalomnak Jézus létének cáfolása lett volna a legjelentősebb fegyverük” Nyilvan ezt sugaroztak volna a ServusTV Hoax-Leleplezo musoraban a romaiak, es persze nyilvan a verbalis kommunikacio dominalt a lazado csoportok leszereleseben akkor tajt. Takikam, ez nem a reformacio, kozelrol sem.
- a biblia nyilvan felhasznalhato es fel is hasznalt forras tortenelmi kutatasokhoz, ugyanakkor eppen az altalad vazolt okok miatt nem lehet alapja a kutatasoknak kizarolag az irasbeliseg, sot az irasbeli emlekeken kivul joval nagyobb ismeretanyagot halmozott fel a regeszet ezekrol a korokrol, amelyek viszont nem igazoljak egyaltalan Jezus letezeset. Se csodakkal, se anelkul.
Jezus alakjat a rabszolga mozgalom koncepciojanak fel lehet fogni, semmi tobbnek. Letezesenek megmagyarazasa tortenelmietlen, es ertelmetlen, mivel hamis vaganyra tereli a vallashoz valo hozzaallast is.
„Tucatnyi jezus joval
„Tucatnyi jezus joval valoszinubb, mint egy”
Ez legfeljebb abban a formában igaz, hogy többen képzelhették magukat messiásnak, vagy megváltónak akkoriban is, és azóta is, mint ahogyan ez manapság is megtörténik olykor. Azonban a messiás legenda egyetlen messiásról szól, így tehát a különböző messiások egymás konkurensei, és egyben egymás cáfolatai. Ezért kooperációjuk nem lehetséges. Ezért a keresztény vallás is csak egyetlen önjelölt, elhivatottságot érző Jézusra alapozhatta magát, és ezt nyilvánvalóan meg is tette. Az pedig nagyon valószínűtlen, hogy valaki úgy fogjon vallásalapításba, és önpusztító, megszállott igehirdetésbe, hogy önmaga helyett egy másik személyt tegyen meg vezéralaknak, ugyanis ilyenre nincs példa a történelemben, míg az önjelölt messiásokra számos példa van. Megszállottság, és hit nélkül ugyanis nem lehet vallást alapítani. Szimpla okoskodásból nem születik annyi vitalitás, amivel egy éltre való küzdelmet, és szenvedést el lehet viselni. (Ez jól látszik a mai magyar baloldali mozgalmak impotens vegetálásából is.) Egy ilyen vallás, vagy eszme csak akkor tud gyökeret verni, ha hirdetője hiteles, és olyan társakat tud maga mellé állítani, akik átveszik az ő megszállott hitét. Ezt nem lehetséges spekulatív úton pusztán verbális kommunikációval elérni, ugyanis a megszállottságot nem lehet szimulálni. Ez vagy sugárzik egy emberből, vagy nevetséges színészkedéssé fajul. Ez a megszállottság persze kiegészülhet, és ki is egészült járulékos hazugságokkal a különféle csodatételekről, de Jézus különlegesen magával ragadó vezéregyénisége nélkül nem működhettek volna a hazugságok sem. Ez már csak így történt a világ minden nagy embere esetében is (Nagy Sándor, Caesar, Napóleon, Hitler, …). Ezzel az erővel kételkedhetünk Mózes, Gilgames, és a többi nagy ember létezésében is, de nem tesszük, mert egy nagy embert nem lehet pótolni kisemberekkel.
Az pedig igen nagy különbség a Miki egér, és Jézus között, hogy Kereszténység létezik, de Miki egér vallás pedig nem. (Bár a lehetőség nyitva áll.) A másik nagy különbség pedig az, hogy Miki egérről mindenki tudja, hogy egy Disney mesealak, Jézusról viszont minden írás azt állítja, hogy élt. Így a leendő Miki egér hívők igen nehéz feladat előtt állnak, ha Miki egér valóságos létezését akarják elhitetni. Bár, ahogy jobban belegondolok, Disney Land-ben mindig szaladgál néhány a gyerekek között.
Az érvelésetek logikája ahhoz hasonlatos, hogy ha például valaki nem tudja, ki volt az apja, akkor nem is volt apja. Ez a dehonesztáló hozzáállás, ami csak úgy sugárzik a véleményetekből. Vagy ha volt is, az nem ember, hanem az maga a Jóisten volt. Esetleg a midi-chloriánok. Ez pedig a mitizáló hozzáállás, ami a Bibliából, illetve a Star Wars-ból ismerős. Sajnos mindkét hozzáállás hazugság.
http://77url.com/5wn6
http://77url.com/5wn6
Hát kamarád,
te igen türelmes vagy az efféle sültbolondokkal szemben, ezt azért irigylem. Belőlem már rég kiveszett az efféle (gyógy)pedagógiai hevület. Amit fentebb leírtál, az nagyjából a mai tudományos jézusológia álláspontja. De TF(bp) traktátusából nekem ez a személyes kedvencem: „Jézus létének tagadásával kapcsolatos legnagyobb hiba persze az, hogy valójában nincs egyetlen olyan tény, ami cáfolná Jézus létezését. Ezzel szemben a Biblia Újtestamentumának egésze Jézus személyére, cselekedetire épül.” Én mindig reménykedtem benne, hogy mégiscsak létezik Mikiegér: és ez a vigasztaló okfejtés azt mutatja, hogy bizony, létezik. Cáfolni semmi nem cáfolja létét, és egy óriási médiabirodalom épül személyére és cselekedeteire. Mikiegér szeret minket!!!
én a te türelmedet csodálom
igazi nyolcadikutas (a hetedik járhatatlan), alkoholista, gyemekszerető, diplomás értelmiségi létedre leállsz egy káros szenvedélyektől mentes, többszörösen csalódott, önhibáján kívül szépnek mondott proletáremberrel vitatkozni a saját szakmádon belül, és még igazad sincs.
http://en.wikipedia.org/wiki/Historicity_of_Jesus
http://en.wikipedia.org/wiki/Historical_Jesus
(ism.)
Nem látom,
hogy a hivatkozott oldalak mennyiben cáfolnák Mikiegér létezését. De persze a wiki mindenre és mindennek az ellenkezőjére is ad választ: pl. itt - http://en.wikipedia.org/wiki/Christ_myth_theory. Igazi posztmodern enciklopédia.
Viszont a fő probléma továbbra is az, hogy kifene teszi a fa alá az ajándékot?
miki egér
élt, él, élni fog.
http://vatican.wikipoedia.org/
http://vatican.wikipoedia.org/De_existentiae_muris_Nicolaus_demonstrandu…
Sajnos
ezen a színvonalon nem érdemes vitatkozni. A kérdés amúgy is lényegtelen, ráadásul összevissza írkálsz, minden rendszer és kontextus nélkül. Marhaság…
geez man!
http://en.wikipedia.org/wiki/Historicity_of_Jesus
Hozzávetőleges magyar változat
http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus_Krisztus
En nem a vallasok
En nem a vallasok keletkezeset es kesobbi dinamikajukat vizsgaltam es kritizaltam, hanem azt, hogy te ugy hivatkozol jezusra, mintha egyaltalan letezett volna. En ezt kifogasoltam, de megjobban kifogasolom, ha ezek szerint ateista vagy.
A leirtakkal egyebkent sok ponton egyetertek, csupan azt nem ertem, hogy ez most hogy jott ide? Ha majd a kereszteny vallasok elleni kritika lesz a topic, akkor beszelgethetunk errol is, melysegeben…
Muszáj Jézusra hivatkozni
Hogyha az általa hirdetett, illetve a Bibliában a szájába adott állításokra hivatkozom, ugyanis Jézus későbbi követői sokszor az ellenkezőjét mondták ennek. És ez független attól is, hogy Jézus létezett-e vagy sem. De éppen így beszélhetek például Szókratész nézeteiről, filozófiájáról is, pedig ő is csak tanítványa, Platón írásaiból tud szólni hozzánk, és Platón világképe ráadásul különbözik tanítójáétól. (Hasonlatosan Jézus, és követői nézeteinek különbözőségéhez.)
jesszusmárja
Igen, ez elég durva, hogy mostanában a közbeszéd már ismét valódi, létező figuraként szól Jézusról, „aki” nem több egy kompilált legendánál. Vissza a középkorba… Azért már jócskán túl vagyunk a Felvilágosodáson, és azóta meglehetősen egyértelmű, hogy egy adott konkrét személyként „Jézus” soha nem létezett (persze ha belegondolunk, hogy a muterja meg szűz volt, és harmadnapra támadott - amúgy pedig afféle ökomenikus szuperhős volt, mint arról a kiváló Biff Evangéliuma is beszámol… nos, akkor lehet, hogy mégis? mi az neki?).
Bár a Húsvéti Nyuszit illetően nekem még vannak kétségeim. Miki Egér pedig egyértelműen szeret minket!
nem vice
Marx nem méltatja a Vatikánt.
Holy shit!
Ez olyan szeeeep. Mindjart sirva fakadok. - Nah jol van, most mar vege az erzelem-rohamnak.
Es igy talaltak fel ujra a keresztenyszocializmust. Majd a vatikan megszervezi a munkasosztalyt, a kozossegi tarsadalmat helyett pedig Isten orszagat fogjuk epiteni, persze a katolikus klerus vezetesevel. A forradalom pedig lesz a legnagyobb aldozas a vilagtortenelemben! Ostya gyarto keresztenyszocialista szovetkezeteket vizionalok.
PS: J.R., te mar irtad parszor, hogy katolikus felekezetu vagy, szoval te ehhez mit szolsz?
JR természetesen megint
JR természetesen megint keveri, ajánlhatnánk figyelmébe ezt:
Ce qu’il y a de certain c’est que moi, je ne suis pas Marxiste.
(ha van vmi biztos az az, hogy én nem vagyok marxista) - K. Marx
ill. ezt a kommentet egy régi cikkből, pont múlt héten olvastam:
http://hungary.indymedia.org/node/11364#comment-101967
amiből egyúttal kiderül, hogy kmb sztm nem örül, hogy pont a neki adott válaszodban idézted meg JR-t :D
de sztm kár - a léte meghatározza a tudatát :) … szóval az istennek se fogja megérteni (pun intended)
amúgy irigyellek egykomm a kitartásodért..
Kmb: „Hahóóóó: Ez egy
Kmb: „Hahóóóó: Ez egy leíró, analitikus, elméleti mű a kapitalizmus működéséről, NEM pedig egy program.”
Lentebb én is ezt írtam, azzal a különbséggel, hogy én ezt a mű „szemére vetettem”:))
Marx
Azt, hogy a katolikus filozófusok sem tévedhetetlenek. Én azt szoktam mondani, hogy a marxizmus elvben is rossz, de ezen elsősorban azt értem, hogy az én értelmezésem szerint csak olyan utak léteznek a megvalósulásához, amik zsarnokságot szülnek (szültek eddig), vagy pedig erőszakosak. Másrészt ugye-mint tudod-elvi alapon a magántulajdon erőszakos felszámolását is ellenzem (ettől persze hangsúlyozom nem lesz oké a munkásokat rabszolgaként kezelni, de NÉZD MEG a népességszaporulkatos középső cikknél, mert válaszoltam). Harmadrészt meg azt, hogy nem adott „ánégyes” alternatívát a kapitalizmusra, tehát nem is lehet jó elviekben! Ezek miatt, és ami lett belőle, tehát én nem tartom Marxot pozitív figurának. Bár mivel nem látott a jövőbe, így igazán negatívnak sem! Egy tehetséges közgazdász, vagy mi volt, aki igényesen kidolgozta, levezette, hogy szerinte miért ésszerűtlen és embertelen a kapitalizmus.
Amúgy attól, hogy maga a rendszer alapvetően jó, és szerintem nincs alternatíva, ahogy most van az viszont egészében véve nem jó! Asszem vissza kéne térnem a régi jó, langyos keresztényszocialista álláspontomhoz, ott nem kellett se szidnom, se istenítenem a kapitalizmust:))
Volt valaha egy munkatarsam,
Volt valaha egy munkatarsam, aki szinten hasonlo ervekkel elt ilyen helyzetekben, a kulonbseg csupan annyi, hogy o lelkes ateista. :) Nyilvan senki sem tevedhetetlen, ugyanakkor minden teves latasmodnak is vannak okai. Es igazabol erre voltam kivancsi, hogy te szerinted mi az az ok, ami oket erre a kovetkeztetesre vihette.
Melyik érvvel? Hogy a
Melyik érvvel? Hogy a Vatikán nem tévedhetetlen? Pedig szerintem egyáltalán nem az! Istenben hiszek, nem a pápában. Attól, hogy katolikus vagyok, még nem fogadom el a pápa tévedhetetlenségének dogmáját. Ezt amúgy nem is a pápa mondta, nem is hivatalos vatikáni nyilatkozat volt. De persze pápák is beszéltek már hülyeségeket, sőt igen kiváló pápák is (pl. a koton tiltása János Páltól).
Mire vagy kíváncsi? Hogy mi vihette a vatikáni tudóst arra a következtetésre, hogy Marx pozitív figura? Gondolom az, hogy vagy nem hisz az emberi természet javíthatóságában, és abban sem, hogy a jelenlegi önzés felváltható a kapitalizmuson belül ÉSdeviszont hisznek benne, hogy van alternatíva. Gondolom. De én nem látok bele a vatikániak fejébe (sem):))
A pápai tévedhetetlenség
A pápai tévedhetetlenség dogmáját IX. Pius fogalmazta meg az 1870-es Pastor Aeternus c. bullában. Tévedsz tehát… ma egyébként a Vatikán a rózsaillatú pápafing dogmáján dolgozik, nemsokára kiadják a Pastor Anusventus Rosarum c. bullát.
Miben tévedek??? Nem
Miben tévedek??? Nem írtam, hogy mikor adták ki! Annyit mondtam, hogy a Vatikán tévedhetetlennek tartja a pápát, de én nem. Arról, hogy mióta „tévedhetetlen” nem szólt a fáma…
ebben
„Ezt amúgy nem is a pápa mondta, nem is hivatalos vatikáni nyilatkozat volt.”
Ezt arra értettem, ha jól
Ezt arra értettem, ha jól emlékszem, hogy Marx=frankó. Ez a nem hivatalos vatikáni álláspont! Az, hogy az egyház/pápa tévedhetetlen gondoltam, hogy az…
oltás
a négyzeten.
amúgy személyes tapasztalatom, hogy a legtöbb katolikusnál többet tud a vallásukról bármelyik útszéli lator vagy bandita is - akik épp ezért nem is követik azt…
Latol???? Melyik nótólius
Latol???? Melyik nótólius bűnözőlöl beszélsz, aki többet tud a katolikusoknál a saját vallásuklól? Még nem kaptuk el, az biztos…
Vatikán Mutual Fund Inc.
egyébként a kat. szentegyház az utóbbi 2 évben nagyon rákapcsolt erre a Marx/krízis vonalra és próbál ezáltal extrabevételekhez jutni.
ezt nézd meg, bestseller volt Németo-ban 1-2 éve: http://www.amazon.de/Das-Kapital-Streitschrift-Reinhard-Marx/dp/36290215… :))
(írta: amtierender Bischof von München und Freising)
azaz
írta: Reinhard Marx
cím stimmel, név… kb. stimmel - jó akkor megvesszük ezt
wtf
Ez szep. Puspok ur, a
Ez szep. Puspok ur, a papa… de nem rossz hivatkozasi alap, hogy ravegyunk valakit marx olvasasara: Hiszen a papa is megaszondta…
Marx eismert társadalomtudós.
Pintér József
Előrebocsátom, nem vagyok vallásos, de ateista sem.
Egyelőre bízok magamban, de soha nem lehet tudni, mikor kerülök olyan helyzetbe,
amikor egyedül az ima segít rajtam.
Szokták mondani, süllyedő hajón nincs ateista.
Köztudott nyugaton Marxnak a tudományos értéke. Londoni sírja gondozott.
Különbséget kell tenni a marxizmus és a tudós maradandó szellemi hagyatéka között.
A marxizmus egy szörnyszülött, a hozzá tartozó kommunistákkal együtt.
Rendszerük csúfosan megbukott a kommunisták szocializmusa hazug szocializmus.
A kizsákmányoló magántulajdonra épülő kapitalizmus embertelen,
ez annyira nyilvánvaló, hogy a pápa is felemeli szavát ellene.
Mindez nem azt jelenti, hogy kisütött a nap a marxisták, anarchisták számára.
A jövő nem a kommunistáké, nem is a szocialistáké.
A jövő, a fenntartható fejlődést beindító emberközpontú politikáé, ahol nincs
helye semmilyen korlátolt ideológiának, népbutításnak, önös politikai harcoknak.
Túl kell lépni az összes ideológián, azokat csőlátó hivőként imádni nem szabad,
viszont habozás nélkül el kell fogadni mindazokat a tudományos eredményeket,
amelyek egyértelmű hasznosságuk miatt problémáink megoldásában segítenek.
Ha a pápa gondolkodik, bizony lehet eredménye ebbéli tevékenységének az is,
hogy Marx nem az ördög szolgája volt.
Részemről, csak örvendezni tudok e hír hallatán, Őszentségére pedig szertetel
gondolok.
A Kedves Olvasó pedig, ha azt gondolja, ez a Pintér gyerek teljesen meggárgyult,
a félreértések elkerülése miatt, tisztelettel ajánlom, Molnár Tamás Az értelmiség
alkonya című könyvét, olvasás céljára.
Én meg Mészáros István a
Én meg Mészáros István a Tőkén túl c. művét, az eddig megjelent 2 kötetet.
De érdemes elolvasni Szerdahelyi István könyveit is létező kapitalizmusról, sosem volt szocializmusról)
Talán megtanulsz különbséget tenni liberális cucli és marxizmus között Pintér József!
Ki a fene az a Pintér József?????
mindenkinek annyi baja van
ha névtelen az a baj
ha nikk az a baj
ha teljes név az a baj
mindegy csak baj legyen
ki a fene az a prépost
jól beszél!
„Talán megtanulsz különbséget tenni liberális cucli és marxizmus között Pintér József!”
ez vmiért K nehezen megy a legtöbb embernek…
Azert, mert a legtobb ember
Azert, mert a legtobb ember bar tud irni vagy olvasni, ennek ellenere tulnyomo tobbsegben funkcionalis analfabetak. Felnek 10 betunel tobbet olvasni…
Veletek,
Gyerekek,
Jajj!
Váltsunk paradigmát, de mindahányan.