ATTAC felszólalás a Világbékemenet rendezvényen

Tegnap este a Várban a Világbékemenet rendezvényen elhangzott - többek között - az ATTAC Magyarország elnökének beszéde, amely alábbiakban itt olvasható.

VILÁGBÉKEMENET

Az ATTAC Magyarország már az iraki inváziót megelőzően követelte és azóta is folyamatosan követeli a teljes leszerelést és a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését! Számunkra világos, hogy a kapitalizmus immanens részét képezik a hódító háborúk, mivel a globális tőkés gazdasági fejlődés már békés eszközökkel fenntarthatóan nem biztosítható. A terrorizmus elleni fellépés csak ürügy! A háborúk a nagyhatalmak, elsősorban az USA gazdasági érdekeit szolgálják. Imperialista szempontok vezérlik az afganisztáni katonai beavatkozást is. Meggyőződésünk, hogy a NATO a globális kapitalizmus katonai szervezete, amely mindenütt a világon a tőkés gazdasági globalizáció aktív segítőjeként funkcionál és tevékenysége csak újabb konfliktusokat gerjeszt a világban. Követeljük, hogy Magyarország hívja vissza katonáit a megszállt területekről, lépjen ki a NATO-ból és haladéktalanul oszlassák fel a NATO-t!

The World March for Peace and Nonviolence

Prior to the Iraqi invasion and ever since that ATTAC Hungary has been demanding the total disarmament and the annihilation of weapons for mass destruction. It is obvious for us that the wars of conquest are immanent part of Capitalism, because the global capitalist development cannot be sustained peacefully. To fight against terrorism is only a pretext! The wars serve the economic interests of the big powers, mostly of the USA. Military intervention in Afganistan is also motivated by imperialist considerations. We are convinced that the NATO is a military organization of global Capitalism, which serves as an active supporter of the capitalist economic globalization and its activity generates only further conflicts all over the world. We demand that Hungary should withdraw its troops from the occupied territories, leave the NATO and the NATO be dissolved immediately!

MARCHA MUNDIAL POR LA PAZ Y LA NO VIOLENCIA

Desde la intervención en Iraq y continuamente despues, ATTAC Hungría ha pedido desmantelamiento total y el cese de los armamentos para destrucción masiva. Para nosotros es claro que las guerras de conquista son parte inmanente del Capitalismo, porque el desarollo ecomómico global todavía no es sostenible pacíficamente. La lucha contra el terrorismo es solamente un pretexto. Las guerras sirven los intereses de las grandes potencias, especialmente de los Estados Unidos. Intervención militar en Afganistan es determinado por consideraciones imperialistas también. Estámos convencidos que la OTAN es una organización militar del Capitalismo global, que funciona como un ayudante activo de la globalización económica capitalista y su actividad genera solamente conflictos nuevos en el mundo entero. Nos exigimos que Hungría retire sus tropas de los territorios ocupados y salga de la OTAN y la OTAN séa cesada inmediatamente.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Costa Ricanak 60 éve

Costa Ricanak 60 éve nincs hadserege.

Mégsem depisebbek, szegényebbek nálunk!

sőt!

És nem rettegik végig álmatlanul az éjszakát, hogy jaj vajon ki támodott meg minket.
Bruhaha! Nincs itt a hős magyar Nato különítmény, hogy megvédjen bennünket.

Szeretlek Costa Rica!

És én inkább az oktatásra, a kórházakra, a gyerekekre fordítanám azt a pénzt amit az afganisztáni kalandra költünk el!

kép

ezt csináltam:

http://kepfeltoltes.hu/091105/flu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

************************************************

amúgy:
„Az ATTAC Magyarország már az iraki inváziót megelőzően követelte és azóta is folyamatosan követeli a teljes leszerelést és a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését!”

Igen, ezért támadták meg Irakot.

„Does anybody here remember David Kelly?
Remember how he said that „I will probably be found dead
in the woods”„

demagóg

http://en.wikipedia.org/wiki/H1n1#Spanish_flu
50-100 millió áldozat
igaz, az 90 éve volt, de korrekt volna ha lenne 3. oszlop is…

90 éve

miért volna korrekt?
ez két teljesen különböző dolog párba állítása, nem utal semmire, csak vizualizál.

Amúgy összehasonlíthatjuk, az egyik fél év alatt hatezer áldozatot szedett, a másik egy év alatt tízezerszer annyit.

???

???

mind a tíz tag nevében!

„Követeljük, hogy Magyarország hívja vissza katonáit a megszállt területekről, lépjen ki a NATO-ból és haladéktalanul oszlassák fel a NATO-t!” Különben dühbe jövünk!!!!!!!!!!!!!!!

le a natoval!

Követeljük, hogy állítsák vissza a Varsói Szerződést!

képek a békemenetből

http://www.flickr.com/photos/8257168@N03/sets/72157622611441851/

Az a sok boldog arc, majd szétveti őket az öröm.
Vajon tudja, akár egy is közülük, amúgy miért is fontos nap ez a magyar történelem szempontjából? A mi múltunkból? Hogy azoknak, akik az elmúlt kommunista diktatúrának nem az élvezői voltak, gyászos és szomorú nap a november 4.?

Esetleg elmondta valaki nekik, hogy ez nem igazából a vidámkodás és öröm napja milliók számára ebben az országban november 4.?

Biztos izgi és érdekes volt ez a nagy utazás a sok széplelkű turistának. Elvégre bejárni a fél világot, bármilyen indokkal, bármilyen címszó alatt , valljuk be, nem rossz dolog.

Furi

Egyik mondatban azt allitjatok, hogy tudataban vagytok annak, hogy a NATO a kapitalizmus hadserege, amely csakis a kapitalista erdekeket vedi, aztan meg kovetelitek a NATO feloszlatasat. A kerdesem a kovetkezo: kitol kovetelitek, ugy megis?
Mert kerni, meg kovetelozni anyuval szoktak a durcas-hisztis gyerkocok, egy termelesi moddal szemben viszont csak a szervezodes, forradalom es helyenkent fegyveres harccal lehet. Innen is latszik, hogy milyen melyen es komolyan forradalmi szervezetrol van itt szo…

Kitől követeljük?

A NATO feloszlatását természetesen a benne részt vevőktől követeljük, a világbékemenetben részt vevő, azt támogató országok kormányaitól, államfőitől. Magyarországon az országgyűléstől, a Bajnai kormánytól és Sólyom Lászlótól várjuk el - persze hiába-, hogy álljon ki a NATO megszűntetésének kvetelése mellett. Sajnos azt is tudjuk, hogy a NATO-ba még a Fidesz volt külügyminisztere, Martonyi János vitte be hazánkat. A magyar nép a 90-es években referendumon erre szavazott. Akkor ez súlyos hiba volt, de most már talán sokaknak leesett a tantusz, hogy önszerveződésre és széles társadalmi ellenállásra van szükség a termelési mód megváltoztatása érdekében többek között azért, hogy a NATO megszűntetése relitás legyen.

A 90 fokos fordulat ebbe azt irányba tett lépés, ill. kísérlet. lásd http://mebal.hu/ vagy http://attac.zpok.hu/

Egy kommunista, Te is segítheted a MEBAL mozgalmat, vagy lehet , hogy Te magányos bozótharcos vagy?

A bozotharc maganya

Farkasoknak predikalni vegetarianizmusrol meg hobbi programnak is szornyu, nemhogy mozgalmi feladatnak. A tortenelemben az ilyen megmozdulasok egyetlen ertelme a kozos nyuszites, ugyanakkor se foganatja, se mas hatasa nincsen. Kivalo ugyanakkor az eroket elvesztegetni ellenforradalmi celokra.

Akkor legyen inkabb bozotharc es maradok kommunista…

Kár, hogy nem szerepel a

Kár, hogy nem szerepel a „todolist”-en a NATO feloszlatása. Pedig azt még én is támogatnám…

nato

ahol én élek az egy olyan ország, ami attól fél, hogy ha megszűnne a nato, egyből lerohanná őt oroszország.

:)

Megnyugtatasul kozlom, hogy mire az allamokat leromboltuk, nem lesz aki NATOskodjon.

Gondoltam, hogy így

Gondoltam, hogy így gondolod…
Szerintem lesz, csak akkor nem Észak-atlanti Szerződés Szervezetének fogják hívni, hanem Észak-Dunántúli (Texasi/Kyotói/Bretagnei/stb.) Kommunák A Tiszántúliakat (Új mexikóiakat/Tokióiakat/Elzászaikat) Nagyon Utáló Harci Szerződés Szervezetének:))

Világbékemenet?

Hogy mik vannak? Úgy tűnik annyira agyonreklámozták, hogy még a felszólaló sem érezte szükségét a további tájékoztatásnak, vagy reklámnak. Végül jó bornak nem kell cégér. Amúgy a felszólalásban foglaltakkal egyet értek, csak nem értem miért kell ezt ilyen média-inkognitóban tenni. Még a békejelben érintett szervezetek honlapján sem találok róla tájékoztatást, így úgy tűnik, ez egy nagyon titkos menet. Úgy tűnik minden résztvevőnek nagyon kínos egy ilyen békemenet, ha senkinek sem szól róla.

november 4-én? a forradalom legázolása napján?

Szerintem nem akarták, hogy nagy tömegek tudják.
Élnek még a régi pártaállami reflexek az elvtársakban és az „újabb elvtársakban”. Nem szeretik, ha ilyen napokon sokan együtt vannak…
Hivatalosan kénytelenek voltak a gyilkosok (tömeglövető apró kis tömeggyilkosok, mint apró antal és társai) gyerekei-unokái is gyásznapnak minősíteni november 4-ét. A forradalom oroszok által támogatott vérbe döngölését, majd a megtorlás kezdetét: sokak, köztük tinédzser gyerekek kivégzését, miután megvárták a nagykorúságukat…
Egy napra tették a gyásznapot és a nemzetközi utazós békemenetet. Hirverés nélkül le volt tudva mindkettő, lehetőleg embersokaság nélkül. (Azt kordonnal kell elkeríteni vagy távol tartani mindenféle ünnepekről hovatovább.)

Ciki lett volna annyi ember. Még talán valakinek eszébe jutott volna egy szót ejteni a gyilkosoktól a megtolásról, a gyásznap okáról… ‘56 vérbefojtásáról.
Így aztán egyikről se szóltak nagyon.
Hát, az időzítés nem is volt szerencsés…

datum, hírverés

1. a dátum valóban nem volt szerencsés, de így alakult a nemzetközi alapcsapat naptára. a magyarországi szóvivő beszédében kitért az évfordulóra is.
2. az eseményt „minden” sajtóorgánumnak többször kiküldtük, humanista honlapokon, világbékemenet honlapján szerepel (legalább a link), stb.
További jó savascommentelését! :)

támadva személyeskedsz, mert te is érzed, igazat írtam?

Keress rá a google-ban, mi jön ki akár előzménynek, akár most, így utólag.
Gyakorlatilag semmi. Nincs egy újság, vagy bármi, amelyik tudósított volna a dologról akár egy mondatban is.
A saját honlapjukon is olyan képeket lehet látni, amin kicsattanó örömmel és vidámsággal látható néhány külföldi arc. Se egy tömegfelvétel stb, se semmi.

Egy igazi gyásznapra nem akartak nagy vidám ünneplést sok emberrel. Semmi híre nem volt előre sehol, és ezért kevesen tudtak róla.
Voltak itt olyan megmozdulások, amiket már napokkal előtte a Kossuth rádiótól kezdve a kereskedelmi televíziókig mindenki harangozott be előre, hangosan. Tarka tehenekre és hasonlóakra gondolok. Na, ez nem olyan megmozdulás volt.
De a képek alapján - és nem kell „savasnak” lennem, kedves vt., a megállapításhoz -, a forradalom aljas vérbefojtása napján annak a sok vidám, nevetős, boldog, felhőtlen világutazónak az arcát látni …. valahogy furcsa, s nekem nem ildomos. De hát a világbéke, tényleg, szép dolog, és a világot körbeutazni sem rossz…

November 4. azonban milliók számára nem az örömünnep napja ebben az országban. Természetesen lehet heje-hujázni halottak napján is, mindent lehet. Lehet szülinapos pártbulit csinálni gyásznapokon annak, akinek NEM gyásznap az a nap…hanem örömünnep. (Kinek miért…)

A hatalom nem igazán akarta szétkürtölni, nehogy túl sokan menjenek oda. Nem szeretik a jó, régi, aprócska tömeggyilkos antal ideje óta a sok embert együtt látni… Még az unokavejeura és kiszike társai megijednének.

pontosítok

Takács Ferencnél éreztem azt, hogy a magyarországi szervezőkön kéri számon a dátumot és a gyenge médiamegjelenést. A dátum ugye a külső, utazó csapat miatt alakult így, a média meg a média. Azt, hogy a média miért nem hozta le még annyira sem, mint egy békejelet, nem tudom. A szervező csapat, és a szervezési módszerek kb azonosak voltak. A sajtólista is.
(a tarkás bigyó az valóban más, ott más szervezők is voltak, mint ez közismert, olyanok, akik a rendszerben eléggé otthon érzik magukat, stb. de az egy egyedülálló fejezet, elég sok szempontból.)
Bizonyos jelenlét azért volt (bár egyetértek, kevés): néhány rádiómegjelenés (Klub Rádió, Radió Cafe, Sláger Rádió), valamint egy RTL-es szereplés, (vagy felvétel, és még lehozzák, nem tudom, nem én voltam bent). Aztán a Pesti Est féloldalas beharangozó reklámot hozott, pl. A résztvevő szervezetek közül a többség - ha jól láttam - hírlevélben „reklámoztak”. Lejött veszprémi médiában, korábban gödöllői dolgokban, illetve Makláron és Kecskeméten is voltak események, így vmennyi helyi hírverés is. Kb ennyi. Biztos kihagytam ezt-azt, de kb ilyesmi volt. MTI hírt nem láttam, ami elég durva.
És igen, az tény hogy sokan jól érezték magukat november 4-én, eközben. Ezért nem is fogok bocsánatot kérni. 56-ról, mint írtam, röviden, de volt szó a sajtótájékoztatón és az eseményen (hiszen van némi párhuzam a menet követelései és az tankok bevonulása között).
Egyébként egyeltalán nem akarok senkit „rábeszélni”, hogy szimpatizáljon az üggyel vagy az eszközzel, akcióval, max arra reagálok, amit tévedésnek tartok.

válaszolok

Semmi baj nincs azzal önmagában, ha egy világbékemenet pont egy forradalom, azaz a szabadság és a béke, a szovjet és kommunista diktatúra alóli felszabadítási törekvés vérbefojtásának a napjára esik.

Az a baj, hogy a mindenkori, ugyanolyan hatalom soha nem akarja igazán, hogy ellenőrizetlen, nem tarka tehenes csoportosulások nagy tömegben éltessenek valamit, ami neki nem szerepel az erkölcsi (mert ninsc olyanja) rendszerében. Béke? Szarik ő arra. Egy dolgot ismernek a mostani úrFIKÁK: pénz, pénz, pénz. És a fasiszta-rasszista maszlag mindenki ellen, aki ezzel szemben olyanokat is gondol, hogy ember, világ, béke, szeretet, jólét, erkölcs, demokrácia, közteherviselés, igazság, törvény, rend, haza, nemzet, múlt, jelen, jövő stb.

Mindazok az emberek és leszármazottaik, akik 1956-ban és később NEM a pribékek és gyilkosok oldalán álltak ( azaz nem: a pufajkások vagy ávósok vagy körömtépő smasszerek vagy párttitkárok vagy tömeglövető apró antalok vagy kádár seggnyalói, fegyveres munkásőrök, kisz-mókusok és mszmp-tagok stb. oldalán), hanem azokén, akik szabadságot és békét akartak volna, azok ilyenkor gyászolnak.
Rossz érzésük van. Mostanság meg pláne. Mert az aprócska gyilkosok leszármazottait látják milliárdos székekben, ahogyan ezt az országot vezérelik, irányítják ugyanolyan módszerekkel szétlopva és tönkretéve, mint azt a felmenőik tették. És ők, akárcsak felmenőik, apikáik, belelövetnek a békés tömegbe. Szemeket kilőve.

A lövető lelkületűeknek pedig soha, semmilyen korban nem érdeke, hogy sokan tudjanak valamiről, amit a békét és szabadságot hirdeti. A médiavezérek pedig jól eligazodnak a nagyurak, a rendszerurak elvárásai között… Te ezt tényleg nem tudtad?

Nem minden ing a tiéd, ne vedd magadra. De a kritikát csípőből támadni, nem bölcs dolog.

gyásszunk!

„November 4. azonban milliók számára nem az örömünnep napja ebben az országban”… Ugyan már! Az egész nagy cécó, felhajtás, mécsesezés, koszorúzgatás pontosan annyi embert érdekel, mint anno november hetedike: néhány ezer menthetetlenül megvezetett idiótát. A hatalom (kormányon, ellenzékben és parlamenten kívül) szarik rá, prolitápnak használja ezeket az „ünnepeket”. Ráadásul nov. 4. még csak nem is munkaszüneti nap, hogy valami értelme legyen.
Sem nem gyásznap, sem nem örömünnep. Érdektelen gumicsont.

te szerencsétlen hülye

Te szerencsétlen, tuskó!
Még él az a generáció, és a leszármazottaik, akik megélték 1956-ot és az azt követő megtorlásokat.

Az, hogy te odahaza ezt más szemszögből láttad, hallottad, magánügy…

De abban biztos lehetsz, hogy nem mindenki a padlássöprő, körömtépő, ávós, pufajkás, munkásőr, mszmp-káder és kisz-mókusok leszármazottja ebben az országban. Nem csak aprócska tömeggyilkos antalok és leszármazottai élnek ebben az országban, akár tetszik neked, akár nem. Szopizd és rágd a gumicsontot, jasse james. :)
És nyalogasd ám, lefetyeld a gazdáid cipője talpát, lábát! Ugass a nevükben is!

Most miről

fröcsögsz, te idióta? 1956 épp annyira ünnep a maszopnak, mint az általad preferált újnyilasoknak. És éppen annyira szarik rá mindenki. Igen helyesen.
Több munkaszüneti napot, kevesebb ostoba sódert! És zéró agymosott nácit az indyre!

8 általános azért befejezted?

Vagy hamarabb kibuktál a 10 év során?

Bukas

Az a legszomorubb, ha valaki odaig nem no fel, hogy erdemleges kritikat gyakoroljon az iskolaban tanitottak felett.

mi is az irány

Már aki járt egyáltalán iskolába…
Fel a szemellenzőt, le a rolót a fejre, vagy bele a homokba az egész fejecskét, s irány a pártba, a nagy magyar kommunistába… Ott majd beleverik a fejecskékbe, amit kell.
Nos, ez meg is történt a kádár jancsi bá’ korában. Szívetekben, agyatokban kicsi vörös csillagocskák nyomai, de nem tankönyveké.. Azt nem olvastatok.

Ki, melyik isibe járt, és ki tanította, és mit. Ez itt, drága egy kommunistám a kérdés.
Esti marxista munkásgyorstalpalók magas nívójú tananyagai alapján nem tanul meg gondolkodni az amúgy is düfli, csekély képességű bunkója. Igaz. :)

chill

nem vagy te egy „kicsit” frusztrált? konkrétan olyanok a hsz-aid mint aki az idegösszeroppanás határán áll (vagy már benne van)…

punk forever!

igen jól mondod Jesse elegem van már 56-ból, trianonból, meg a holokausztból, menjenek a picsába ezekkel a faszságokkal!

akkor fórumozzunk!

…csakúgy, mint a fórumozás

Vagyis két helyen

De például az Attac honlapján se, és itt se, és sehol másutt, ahol ingyenesen, és szabadon is meg lehetett volna tenni. Pedig azt hinné az ember, hogy aki tudott róla, sőt fel is szólalt, az legalább a saját orgánumán meghirdeti, és ne bízza magát a „minden” sajtóorgánumra. Bár nyilván itt a „minden” nem vonatkozott az ingyenes, szabadon használható orgánumokra. Ez a hiányosság két esetben fordulhat elő. Vagy nem akarták, hogy kívülálló magyarok is értesüljenek, vagy úgy gondolták, hogy a saját, és ingyenes, szabad orgánumokat nem olvassa egyetlen ember sem.

ez bizony logikusnak látszik

Bizony, van ebben logika…

A szívünkből szólt Szabó Zoltán képviselő!

A szocialisták parlameni képviselője, Szabó Zoltán szerint a jobboldali kórus kirekesztő, gyűlöletkeltő hangokról szól. Ha a Fidesz kerülne hatalomra, „a melegeket börtönbe zárnák, az utcán könyveket égetnének, a nyilvánosság előtt pedig nem lehetne majd baloldali és liberális lapokat olvasni”, ha ugyan maradnának ilyenek. A politikus állításait egy - az általa „szennylapnak” nevezett Demokratában megjelent - publicisztikával támasztotta alá, amelyben a szerző kultúrrendőrség felállítását követeli. A lapban a publicista azt fogalmazta meg, hogy olyan három-négy fős kis házi kommandókat, irodalmi szabadcsapatokat indítana útjukra, amelyek átfésülnék a könyvtárakat, kilopkodnák, vagy megsemmisítenék azokat a könyveket, amelyek nem simulnak bele a világnézetükbe. A publicisztika szerzője példaként Konrád György, Esterházy Péter, Nádas Péter és Spiró György műveit említette. A képviselő az újsággal kapcsolatban kijelentette: a hetente napvilágot látó „nyomdatermék” felelős szerkesztője az a Bencsik András, aki a Fidesz kulturális tagozatának tagja; a hetilapot a Fidesz jelentős anyagi támogatásával alapították meg, s annak előfizetésére a Fidesz elnöke is felszólított már. Egykori felhívását Orbán Viktor azóta sem vonta vissza, pedig a Demokrata mára kétségbe vonhatatlanul az újnyilas, kirekesztő eszmék legfőbb orgánuma lett.

Szabó Zoltán szerint az üldözés, a szabad gondolat, az alkotás, a szólásszabadság és demokrácia korlátozása mindig ilyen egyszerű aktussal kezdődött, mint például könyvek égetése, aki Heinrich Heine azt mondta, akik könyvek égetésével kezdik, azok emberek égetésével fogják folytatni. A Demokratában megjelent, vállalhatatlan gondolatok ma nem példa nélküliek, ezzel a kirekesztő, gyűlöletkeltő hanggal szól a kórus a jobboldalon Ékes Ilonától Wittner Márián át Molnár Oszkárig, a valaha jobb napokat látott Magyar Hírlaptól Bayer Zsolton át Bencsik Andrásig - szögezte le Szabó Zoltán. Hozzátéve: a jobboldal a határokat feszegeti, ez a cikk szervesen illeszkedik abba a logikai ívbe, amely a megkülönböztetésről, a kirekesztésről szól. A szocialista politikus kitért arra is, Orbán Viktor, ahogy eddig is tette, most is hallgat - vagy azért, mert egyetért, vagy azért, mert a hatalomért még ezzel is kész megalkudni. Ezt az egyre fenyegetőbben, rémisztőbben körvonalazódó narancsszínű világot addig kell leleplezni, „amíg időben vagyunk és lehet ellene védekezni”. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök múlt heti kijelentését idézve Szabó Zoltán azt mondta: „Demokraták, ébresztő”! El a kezekkel a magyar kultúrától, a magyar irodalomtól! - tette hozzá. Mivel ez nem elsősorban az állam és a politika, hanem a társadalom önvédelmének a feladata, ezért az MSZP arra kéri az írókat, újságírókat, alkotó szövetségeket, kulturális közösségeket, szervezeteket, egyházakat, hogy „ne hagyják szó nélkül, ne engedjenek a szellem szabadságából, ne engedjék, hogy ezek a gondolatok lábra kapjanak, megjelenjenek a közbeszédben, és újra pusztításhoz vezessenek az országban”. Elég volt! - zárta sajtótájékoztatóját Szabó Zoltán.

Megtévesztés!!!

A MEBAL-nak semmi köze a „MEBAL” nevű illető hozzászólásaihoz.

pihenés

Rendben, akkor a MEBAL szerint nincsenek fehérterrorra utaló jelek, megnyugodtam. Legalább nem kell menni az antifasiszta demókra, az én koromban már fárasztó!

Megtévesztés!!!

A MEBAL-nak semmi köze a társadalmi hitelességhez!

A MEBAL az MSZP szíve

Igazi pártos hozzászólás volt. Bár némileg nélkülözi a realitásokat.

Ilyet ma már fölösleges leírni, „Ha a Fidesz kerülne hatalomra”. Ez a meccs már eldőlt, és ez a hozzászólás még jobban lezsírozza. És persze a MEBAL helyét is kijelöli.

Egy biztos! Illetve

Egy biztos!
Illetve több.
Ha egy népet az értelmisége, illetve a politikai és gazdasági elitje elhagy, annak a népnek, amely a hatalmat eltartja, a hatalmasságok által keltett kínokat átéli, feltétlenűl szegénynek kell lennie.
Vagy a pusztulás felé tart.
A magyarok egyben mindig sajátosan nagyok voltak az európai népektől eltérők. Ez az egy pedig, a másik feletti „ünneplés”. Persze történelmi örökség az is, hogy soha, de soha nem elsősorban e nép ellenségeinek kellett harcolniuk azért, hogy a magyarságot legyőzzék, megtette helyettük mindig a magyarok ilyen, olyan nézetű csoportja. Ezért van az, hogy a magyar történelemben mindig voltak dicső csaták, és soha nem voltak a magyarság sorsát „javító” a magyarságot felemelő háborúk.
December 4.-e?
Ez ünnep?
Ez nemzeti gyász?
Hű a nemjóját!
Nem arról van szó, hogy a múlt kevesei szenvedtek, és, hogy ezen kevesek „ünneplése”, ma a többség gyászos helyeztében túlharsogott?
Más nemzetek mulattatására?
Csak október 23.-t nézzük meg!
A kevesek ünnepeltek a többség mélyen gyászol valamit. Azt, amit remélt 1989 után. A valódi szabadságot, a munkát, megélhetést és a létbiztonságot.
Nemzeti felemelkedést, függetlenséget.
Mi van ma?
Gyarmatország!
Amolyan afrikai országok módjára, amelyben a kékszalagos gyarmattartók ünneplik, hogy a többség felett milyen gyalázatos győzelmet arattak, és hogyan adják el az egész országot tokkal, vonóval, csak, hogy saját csemetéjüknek falni adjanak, a faláson kívűl a rabolt vagyont megteremtsék.
Mekkora ünnep, hogy 1956-1989 helyett, 1989-2009 lett egy nép tönkretételének időszaka.
Valami azonban még sem megy a hazaárulóknak, és ezeket támogató ugató pincsi ebeknek.
Az, hogy az emberek többségében meglévő tudatot kitöröljék: Ez így szól a többségből: A Kádár korszak jobb volt!
Az, ezt kimondó többség pedig nem azonos a Kádár rendszer haszonélvezőivel, akik tagadják a múltat, még a saját anyjukat is megtagadják, sőt, még azt is, hogy libán vett a diplomájuk, vagy hazudnak maguknak képzettséget, mint Ózd polgármestere, csak, hogy érdes nyelvük az idegenek fenekét, alamizsnáért, mindig tisztába tegyék.
Ez nem a nép!
Ez nem szabadság és főleg nem demokrácia!
Nincs mit, se a jobb, se a baloldaliaskodó, de renegát baloldalnak egymásra olvasni.
Hiába az ilyen-olyan megnevezés, látszik, a fontos elvtársak lába, amely mindig kilóg, hiszen az ő gyermekeik pl. Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc?
Hát nem egy tőről fakadtak, valamelyik a Holdról érkezett?
Politikai elitről van szó, amelyik egy nép felett rohad, és erkölcsileg mélyre süllyedt.
Egy baloldali párt, mozgalom és baloldaliaskodó nyugdíjas klub se bírálta, a nem egyszer iluminált állapotban tetszelgő Szekerest a NÁTO -ban viselt nevetséges szerepéért.
Az igazság bűze árasztja el október 23.-át és november 4.-ét.
Nem külföldön kell békemissziókon beszédet mondani, az égbe kiáltott üres szózat.
A nép nyelvén kell megszólalni, itthon.