Felnőtt gondolkodás, felnőtté válás A neoliberális beszédben eredeti jelentésével éppen e&hellip Tovább

Nordhausen városában a 135 munkás elfoglalt egy bicikligyárat 2007. július 10-én, név szerint a Bike System KFT-t. Most elhatározták, hogy saját erőből, önszerveződéssel újraindítják a termelést. Ehhez arra van szükségük, hogy október elsejéig kb. 1800 megrendelés jöjjön össze. A munkások az anarcho-szindikalista FAU szakszervezettel (Szabad Munkás-Szövetség) dolgoznak együtt. A kampányra egy honlapot is létrehoztak, ezen a címen: http://www.strike-bike.de/1/index.php?hl=de_DE.

A gyárat azért foglalták el, mert meg szeretnék akadályozni, hogy végleg
lebontsák, vagy eladják, ahogy egy másik bicikliüzemmel Neukirch-ben korábban már megtörtént. A cég (a rossz gazdálkodás miatt) tönkrement, az épület rossz állapotban van. A személyzet munkanélküli segélyből él, és arra vár, hogy az új befektető majd javít a helyzeten.
A gyárfoglalók ilyen előzmények után kezdtek el harcolni az üzem fennmaradásáért. Mivel harcuknak (a regionális politikai erők és a nyilvánosság támogatása ellenére) eddig nem sok eredménye volt, új koncepció született. Beszélgetések, illetve szolidaritást mutató emberekkel való találkozások hatására született meg az ötlet, hogy (először csak rövid időre) újra kellene kezdeni a bicikligyártást. Mivel az akció nem arról szól, hogy megakadályozzák a gépek elszállítását, illetve egy új befektetőtől várják a csodát, elhatározták, hogy egy saját „Strike Bike”-ot fognak készíteni (erről készült a kép). Most adódott arra lehetőség, hogy saját koncepció szerint a termelést és az árusítást maguk a munkások valósítsák meg, segítség nélkül.
A szakszervezet tagjai, illetve a velük szolidarizáló emberek az egész országban aktívak lesznek, hogy minél több embert tájékoztassanak erről a küzdelemről, és megpróbálják támogatni, segíteni a biciklik eladását.
Ha valaki biciklit akar rendelni, ezen a címen teheti meg:
http://www.strike-bike.de/1/index.php?page=bestellung&hl=de_DE
Egy kerékpár ára nagyobb mennyiségnél 200 euro, ha valaki csak egy darabot rendel, 275. A városi használatra tervezett biciklik világítóan piros színével a gyártók azt szeretnék kifejezni, hogy nem fogják tétlenül szemlélni, ahogy tönkreteszik a munkahelyüket.
FRISSÍTÉS, 07-10-02:
rengetegen rendeltek strike bicot, megmenekult a gyar!
update: strike-bike was flooded with orders (they don’t ship to italy yet) and production is resuming. it’s been a great media and market success (a press conference by the self-managing producers is imminent).
Hozzászólások
Minek reagáljátok le bt-t?
Ha nem szólsz hozzá, nem olvasod, azzal a közösséget segíted.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Troll#Rosszindulat
a vita kritikája, avagy metameta
…istenem, nem is tudom, melyik a rosszabb. ha bármilyen téma felmerül, előbb-utóbb mindenki rátér a zsidózásra-ügynöközésre-szűzmáriázásra, vagy ha az adott témában mindenki végigismétli a szigorúan a témához tartozó már unásig ismételt unalmas és rossz érveket.
szerencsére mindkettőn szerencsésen túlvagyunk.
************
tehát gyárfoglalás egyenlő odamegyek, és elveszem a lakásodat. jó, mi?
a brazil rabszolgafelszabadítókkal mi légyen? ők is gonoszul elvették másnak a tulajdonát? és ha én az életedtől fosztalak meg, mert van egy gyáram? megtehetem, persze.
kedvenc anarchistáim már annyiszor szájbarágták, hogy szégyellem megint, de muszáj:
tulajdon sokféle van. lehetséges olyan rendszer, amiben akár az egész földgolyót is megveheted, és akkor én jogtalanul fogok tartózkodni rajta, de bocs, megteszem.
és olyan is lehetséges, hogy a kisgyerekem játékmackóját se vehetem el tőle, mert az övé, és nem adja.
a mai korban elméletileg csak tárgyakat lehet birtokolni, az embert nem, de a valóságban bizonyos tárgyak megszerzésével emberek fölött is rendelkezni fogsz. ehhez a klasszikus liberális felfogás szerint nincs jogod. nagyon nagy baj, hogy ez mégis megtörténik, mert ilyen a jogrendszerünk.
ennek a problémának a feloldására használják egyesek a személyes tulajdon és a magántulajdon közötti megkülönböztetést.
(feladat: keresd meg a fentiekben a tipikus személyes ill. magántulajdon példáit. mégegyszer: a magántulajdon birtoklásával szükségszerűen embertársaid felett is gyakorolsz hatalmat, a személyes tulajdon esetében nem. szorgalmi: kereshetsz még a mindennapi életből olyan példákat, amikről nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy csak magát a tárgyat, vagy másokat is fogva tartasz vele)
akár anarchista vagy, akár konzervatív, akár bármi más, elárulom, nem fogsz örülni, ha a jog nevében elveszik az életedet.
a tulajdon, a jog és a pénz egy absztrakció.
az emberi élet az konkrét.
szerintem az emberi élet fontosabb, mint ez az absztrakció, és ebből indulok ki, és innen nézve nem lehet erkölcsileg elítélni a gyárfoglalókat.
aki szerint a jog és a tulajdon fontosabb, aszerint meg mérhetetlen alávalóság ezeknek az embereknek odamenni, gyárat foglalni, és jól nem megdögölni.
nem látom, hogy hol lehetne elkezdeni a kétféle álláspont, a kétféle vitázó között a vitát, mert nincs közös alap: kinek az ember, kinek az írás a fontosabb, bár megjegyezném, hogy a kiindulópontokat is lehet vitatni: például az önmagában, hogy az embertől származik az írás, ás nem fordítva, ez elég erős érv az általam képviselt értéktrend mellett. hát nem tudom.
mindenesetre várom a folytatást.
a vita kritikája, avagy metameta
Az EMBER a legfontosabb, erről nem kell vitatkozni, mert az EMBER alanyi jogon EMBER!
Számomra érthetetlen az az álláspont, hogy az EMBER egy „esélyt” kap arra, hogy emberhez méltóan élhessen.
Nagyon sajnálom, hogy a liberalizmus idáig tudott süllyedni.
A baloldaliságot inkább meg se említem…
:(
a vita kritikája, avagy metameta
persze.
a tulajdonos is ember, és ő követelni fogja, ami jog szerint megilleti. és használni fogja a jogot, mint eszközt, hogy mégtöbb pénze legyen. ebben semmi különös nincs.
különös abban van, amikor a nulla forinttal rendelkező, de józan, becsületes, jogtudatos állampolgár (hova tegyem a sok idézőjelet?), mint a birka, az ő pártjára áll, és vele együtt követeli: vegyél mégtöbbet! legyél még gazdagabb! az nekem jó!
miért jó? mit várunk a jogtól?
arckép btről
arckép bt-ről
15 Sep 2007 00:10
Vaktyúk
Kedves Dani!
Nem tudom,hogy honnan veszed,hogy ez a bt egy RÓKA?
Kösz a fényképet róla, hogy fel lehessen ismerni mikor ármánykodik. Eddig csak a szellemi fényképét ismertem.
Ez egy rémtörténet - legalább is tyúkoknak.
Azt hogy hogyan szállt be (pontosabban osont be) a fasiszta kampányba azt véletlenül pont 50x leírtam.lásd: bt dolgozik
A fényképe két különböző szituációban,a maga testi valójában Dani nyomán (remélem hiteles):
Bt,= Róka László,
Fedett munkahelye - Magyar Távirati Iroda
És egy önimádó kép róla
http://tavfutomuvek.extra.hu/fotostore/picture.php?cat=140&image_id=4814
És egy másik, „érdemeinek” elismerése közben
http://mti.hu/125/viewattachment/view/118092/16/0/
A szellemi fényképe( ez 100% hiteles):
a civil mozgalom politikamentes
10 Apr 2007 21:57
bt
Ezért akinek nem tetszenek az általa választott politikusok, és eélenük tüntet, az per definitionem POLITIZÁL.
A kormányt felszólítani, hogy fejezze be … hol éltek?
Az ilyen demonstráció, mint ami az opni előtt zajlott, aláássa a kádárizmusból frissen ébredt társadalomban alig meggyökeresedett demokratikus normák működését. Nem a kormánynak okoz kárt, mert ők kitartanak 2010-ig, hiába hőzöng bárki is, hanem az igazi civil mozgalomnak. Bizony, ha éppen Bibóról és a szabadság kis köreiről beszélek valakinek, ha ép politizálunk, rögtön azzal kezdi: Bibó, az fideszes volt? Civil mozgalom, mikor szétverik a fél várost meg árpádsávokkal zsidóznak? Hidd el, ez nem nekem baj, ez a civil mozgalom iránt valóban elkötelezett embereknek baj!
Mint látható, én egy más kultúrkörből jöttem, és az én kultúrkörömben nekem kell érvelni a demokrácia szükségessége mellett, a civil öntudat mellett, mindazok ellenére is, amit az ún. aktivisták az utóbbi hónapokban műveltek. Tudod, hogy mekkora kísértés a hatalmon lévőnek, hogy a civileket ignorálva, megmozgatva a kádári összeköttetéseket, néhány diktatórikus elemmel vegyítve tartsa meg hatalmát? Nem, nem a politikus, őt ugyanis leválthatják, hanem pl. egy gázszolgáltató. Ugye nem gondolod, hogy ne tudta volna egy nagy cég néhány szerencsétlen közemberrel szemben elintézni a GVH-nál, hogy maradjon így ez az egész? Jelen vitában mindkét fél kondsruktívnak bizonyult, és ez a nagy dolog! Ha politikusok vagy zsidózó árpádsávosok monnyonleznek, biztosan bekeményít a hatalom is!
Aljasság ,amit 2006 őszén el is követtek?
11 Apr 2007 00:42
vaktyúk
„Tudod, hogy mekkora kísértés a hatalmon lévőnek, hogy a civileket ignorálva, megmozgatva a kádári összeköttetéseket, néhány diktatórikus elemmel vegyítve tartsa meg hatalmát?”
Na látod bt, ezt fején találtad.
Nem szoktam így reagálni , de most muszáj:felháboritó szemétség amit művelsz. Itt most teljesen lehullott az álarcod.
A hálózattal, ami írásod szerint a rendszerváltást túlélte, azzal fenyegeted a civileket?
A kádári rendszer szimbolumai diktatórikus tartalmuk miatt tiltott szimbólumok. És te ennek a rendszernek a máig túlélő rejtett erőszakszervezetével fenyegetsz? Mit képzelsz és mire vetemedsz bt!
Hát ki vagy te?
Ezután már csak azt tudom kérdezni tőled, mint autentikus személytől, hogy 2006 szeptemberében és októberrében a hatalmat nem hasonló kísértés gyötörte-e, amelynek összevert majd kilőtt szemű civilek lettek az eredményei és hogy lehet az, hogy az MTV ostrománál résztvevő, filmfelvételeken rögzített kemény fiúkról nem hallunk. Egyetlen egyet sem sikerült még elkapni?
Kemény a vád, de nem lennék következetes, ha nem tenném fel ezt a kérdést.
Ilyen a rendszer és így működik vagy csak te, mint közelálló gondolod ilyennek?
Részleteznéd azt a néhány diktatórikus elemet?
Rajta, részletezd bt, tedd közkinccsé!
Ezt muszáj kibeszélni!
hát ezt nem értetted
11 Apr 2007 08:31
bt
Kibontom, mert így nem eszed. Bt bácsi megcsócsálja, várjál. :)
Nincs álarcom, minek az? Eléggé egyértelmű, hogy szocdem neolib vagyok.
Milyen hálózat, milyen erőszakszervezet, mi ez a konspiratív gondolkodás? Téged tényleg fejre ejtett a III/III. Holott már a 80-as években is egy önátmentő irodakukac csapat voltak. :)
Leírom konkrétan, hogyan mehetett volna ez az inkriminált esetben:
„Szeva’ Janikám, hogy vagy, és a család? Emlékszel annak idején a jó kis esti pártszemináriumokra? Ott mondta a derék Kiss elvtárs, hogy a rendszernek működnie kell, és a közösségi érdek felülírja az egyénit? Na, figyelj, van itt pár megrögzött individualista, akik meg akarják zúzni a fűtésrendszert, küldtek neked valami beadványt, rémlik? Aha, ja, jól van, na most szül a jogtanácsosom, nem érek rá ezzel foglalkozni, de mielőtt elment, azt mondta, rendben van a dolog. Ismred is, hogyne, persze, a szemüveges Kovácsnénak volt a barátnője, mindig együtt ültek az étkezdében … igen, a kis vörös, igen, de most barna. És nem 50 kiló, hanem kétszer annyi … na, ő. Persze, persze, minden rendben lesz, fektesd el, igen, a nem vagy illetékes jó szöveg, aztán forduljon … mit tudom én, mondjuk a megyei fogyasztóvédőkhöz, ott van a Sanci, emlékszel, igen, az első padban ült mindig. Na, csá!”
Na, még egyszer, csak gy.k: ha egy civil szervezet eredményt akar elérni, akkor nem a monnyonlezés a helyes eljárás. Ha ők monnyonleznek, a hatalom képviselőiben előtérbe kerülnek a kádárista reflexek, amit akkor is így hívok, ha két huszonéves fiatalról van szó, akik egyetemi évfolyamtársakként tesznek később szakmai szívességeket egymásnak.
„amelynek összevert majd kilőtt szemű civilek lettek az eredményei” ÍrtaM MÁR ezt is: október 23-án nem civilek, hanem politikusok által irányított csőcselék volt az utcán, akikkel szemben a rendőri fellépés jogos és arányos volt.
szocdem neolib? Az meg miféle szerzet?
11 Apr 2007 12:05
vaktyúk
Mellébeszélsz.
Szándékosan félre akarsz másokat vezetni.
A hálózat jelentőségét miért bagatellizálod?
Mik is ezek a kádárista reflexek?
Sorold csak bt!
Mi vagy te szocdem neolib? Az meg miféle szerzet?
A poziciódból fakadó rálátásodat a rendszerre ha már így együtt vagyunk itt az Indyn, oszd meg velünk. Keserves ez a tudás, de lehet hogy lesz valami haszna is.
Báj.
te reménytelen vagy
11 Apr 2007 13:51
bt
Kissé becsavarodtál ezzel a hálózatosdival. :)
Nem magyarázok tovább, mindent leírtam, ami a témához tartozik.
tuhacsevszkij
01 Jul 2007 18:23
bt
Ez természetesen nem újdonság, esetleg az mno olvasókörének.
Az összes magasrangú szovjet katona a polgárháború időszakában a ma „népellenes” bűntettek többségét elkövette, és még csak nem is tagadta, hiszen nem volt rá oka, lévén háborús állapot volt. Uborevics a Mahno-bandák felszámolása során tanúsított figyelemre méltó ügybuzgalmat a lázadókat támogató falvak felgyújtása terén. Később a szovjet hadászat egyik megalapozója lett, majd sztálin áldozata.
A harci gáz bevetése nem erkölcsi kérdés, hanem katonai. Ahogyan bármely más fegyveré is. „Háborúban és szerelemben minden megengedett”.
A napoleoni elveket írásba foglaló Clausewitz-i hadászat alapelve, hogy az ellenfél tönkreverésére kell törekedni, így fel kell tételezni, hogy ő is a mi tönkreverésünkre törekszik. A tönkreverés pedig az elképzelhető legrosszabb: az az állapot, amikor az államhatalom és a fegyveres erő működése teljesen megszűnik. A Napoleon előti hadászatban területnyereségre törekedtek, manőverezgettek, akár évekig is, kis hadseregek. A fent említett tételekből már automatikusan következik a totális hadviselés elve, vagyis, hogy az elképzelhető legrosszabb bekövetkezése érdekében mindent be kell vetni, ami rendelkezésre áll.
Innentől természetesen kijelenthetem, hogy a „Kommunista állat” kitétel sima uszítás. Lévén, hogy a dolognak semmi köze a kommunizmushoz, általános hadászati elvek értelmében jártak el.
Rőkát fogtunk, s nem ereszt?
Szégyen, ami az országunkban most is folyik!
és? :)
Te tudsz valamit likvidálási ügyben? Tényleg: fam olvasta clausewitzet vagy tuhacsevszkijt? (Ők jók voltak likvidálásban is.)
bt dolgozik
ügynök és/vagy ügybuzgó bt
bt dolgozik
14 Sep 2007 21:21
Vaktyúk
Újabb szemétkedés.
Biztos ,hogy süllyesztőbe kerül.
A bt gépezet dolgozik, bomlaszt.
Látszik ,hogy mindig oda nyúl ,ahol dezorganizálni tud.
Csatlakozik a nagyokhoz, a kampánygépezet része, benne fontos, jól illő csavar.Figyeljétek meg:
Amerikában hirdetjük, hogy fasiszták vannak itt,még mielőtt a Magyar Gárda alakult. Amint megalakult Európában járatjuk le, az uniós bizottságban.
Elérjük, hogy aFidesz elhatárolódjon tőlük, ez fontosabb,mint az SZdsz véleménye, hogy nem fasiszták, vagy a köztársasági elnők felszólalása,amit azonnal lepöckölnek magukról. A Fidesz politikája csapnivaló,léprement. Nem tudnak előre gondolkodni és arányosan,megfontoltan reagálni.
Mehet tovább a kampány, itt belép bt és társai a sajtókampánnyal: az egyházak a fasisztákkal vannak - működnek a korábbi,múlt rendszerbeli bomlasztó technikák és el lehet érni , hogy a gárdának a körútjához nem adnak helyszínt, sorba visszavonják az engedélyeket.
Szalonképtelenné tennni azt, aki más véleményen van és elnémítani ez a lényeg.
A cél a várható őszi tüntetések megelőzése .
Ez az idei művelet lényege.
Mikróban bt helyi feladata: itt az indyn bomlasztani. Jó érzékkel mindig odanyúl, amit tönkretehet.
Hogy hol figyeltek és bomlasztottak az elmúlt rendszerben arról lásd az alábbiakat:
„A III. Főcsoportfőnökség szervezeti felépítése
Az egyes alosztályok feladatkörének meghatározásához az alábbiakban mellékeljük a III. Főcsoportfőnökség 1963 utáni felépítését. A könnyebb megértés érdekében a III. Főcsoportfőnökség osztályait aláhúzással jelöltük.
A BM III/III főcsoportfőnökség sematikus vázlata 1963 után
(az alosztályokat illetően 1972-1989)
III/I. Hírszerző Csoportfőnökség
III/I-1. osztály: hírszerzés az USA és nemzetközi szervezetek ellen
III/I-2. osztály: külföldi elhárítás
III/I-3. osztály: hírszerzés az NSZK ellen
III/I-4. osztály: hírszerzés a Vatikán, Izrael, az egyházi emigráció ellen
III/I-5. osztály: tudományos-műszaki hírszerzés
III/I-6. osztály: tájékoztatás, értékelés, elemzés
III/I-7. osztály: hírszerzés és bomlasztás az emigráns szervezetekben
III/I-8. osztály: illegális rezidentúrák és hírszerzők foglalkoztatása
III/I-9. osztály: dokumentációk és okmányok készítése
III/I-10. osztály: személyi ügyek, kiképzés, módszertan
III/I-11. osztály: hírszerzés harmadik országokban és hazai bázison
III/I-12. osztály: összeköttetési, nyilvántartási, pénzügyi, stb. feladatok
III/I-13. osztály: rejtjelfejtés, rejtjelezés, Országos Rejtjelközpont
III/I-X önálló Osztály: operatív összeköttetés szervezése
III/I-Y önálló Osztály: külképviseletek, hírszerző rezidentúrák biztonságtechnikai védelme
III/II. Kémelhárító Csoportfőnökség
III/II-1. osztály: elhárítás az USA és egyes latin-amerikai országok hírszerzésével szemben
III/II-2. osztály: elhárítás az NSZK és Ausztria hírszerzésével szemben
III/II-3. osztály: elhárítás a többi európai NATO-ország és semleges államok hírszerzésével szemben
III/II-4. osztály: elhárítás a közel- és távol-keleti országok hírszerzésével szemben, magyarországi ösztöndíjasok között
III/II-5. osztály: határon túli operatív intézkedések
III/II-6. osztály: hadiipar, közlekedés, hírközlés, hatóságok és minisztériumok preventív védelme
III/II-7. osztály: elhárítás a nemzetközi együttműködés területeken
III/II-8. osztály: elhárítás az idegenforgalom területén és az amnesztiával hazatértek között
III/II-9. osztály: elemzés, értékelés, tájékoztatás
III/II-10. osztály: nemzetközi együttműködés, elhárítás harmadik országban
III/II-11. osztály: hírösszeköttetés, operatív nyilvántartás, ellátmány
III/III. Belső Reakció (és Szabotázselhárító) Csoportfőnökség
III/III-1. osztály: elhárítás az egyházakban, szektákban, volt szerzetesek között, emigráns szervezetekben (a III/I. Csoportfőnökséggel együtt)
III/III-1-a elhárítás a római katolikus egyházzal szemben
III/III-1-b elhárítás a római katolikus egyház vezetésével és intézményeivel szemben
III/III-1-c elhárítás a protestáns és egyéb vallási mozgalmakkal szemben
III/III-2. osztály: elhárítás az ifjúság körében (egyetemek, főiskolák, ifjúsági klubok, galerik, stb.)
III/III-2-a elhárítás felsőfokú intézményekben
III/III-2-b ifjúságellenes reakciós erők elhárítása
III/III-3. osztály: a társadalomra veszélyesnek tekintett személyek tevékenységét ellenőrző Osztály
III/III-3-a „F” (Figyelő) dossziés személyek, volt politikai foglyok ellenőrzése
III/III-3-b írásos elkövetők, röpcédulázók, falfirkálók, stb. ellenőrzése
III/III-4. osztály: Ellenséges ellenzék fő erőit elhárító Osztály
III/III-4-a radikális ellenzékiekkel szembeni eljárások
III/III-4-b szektásnak tekintett párttagok, trockisták és álbaloldaliak megfigyelése és ellenőrzése
III/III-4-c elhárítás a „nemzeti” ellenzékkel szemben
III/III-5. osztály: kulturális terület védelme
III/III-5-a Elhárítás a Magyar Rádió és Televízió, az MTI, a MUOSZ és az Írószövetség területén
III/III-5-b Elhárítás a képzőművészet, zene, múzeumok, színházak, cirkuszok, Magyar Tudományos Akadémia, film, egyetemek, főiskolák, homoszexuálisok, Bős-Nagymarosi vízlépcső ellen tüntetők ellen.
III/III-6. osztály: ellenséges propagandaanyagok készítésének és terjesztésének elhárítása
III/III-7. osztály: Jelentőszolgálat, belső elhárítás, adattár, nyilvántartás vezetése
III/III-A önálló alosztály, a Párt és a Kormány vezetőinek operatív védelme
III/III-B önálló alosztály, elemzés, értékelés, tájékoztatás
III/IV. Katonai Elhárító Csoportfőnökség
III/IV-1. osztály: elhárítás a Magyar Néphadsereg (MN) Vezérkara központi szervei és alárendelt alakulatai, valamint a minisztériumok katonai vonatkozású területein
III/IV-2. osztály: elhárítás a Honvédelmi Minisztérium központi szerveinek, fegyvernemi főnökségeinek és az ezeknek alárendelt intézmények és csapatok területein
III/IV-3. osztály: elhárítás az 5. hadsereg területén
III/IV-4. osztály: elhárítás a légvédelem területén
III/IV-5. osztály: elhárítás a 3. hadtest területén
III/IV-6. osztály: elhárítás a hátországi parancsnokságok területén
III/IV-7. osztály: elhárítás a Határőrség területén
III/IV. – Önálló koordinációs alosztály, szökött katonák és polgári alkalmazottak körözése, központi ellenőrzések tervezése és végrehajtása
III/IV. – Értékelő, elemző, adatfeldolgozó és propagandaosztály
III/IV. – Önálló hadszíntérelőkészítő alosztály – hírszerzés a Magyar Néphadsereg várható alkalmazási területein (Olaszország, Ausztria)
III/IV. – Önálló szervezési, mozgósítási és híradó alosztály
III/V. Operatív Technikai Csoportfőnökség
III/V-1. osztály, „K” ellenőrzés
III/V-2. osztály, vegyészet, nyomdatechnika, okmánykészítés
III/V-3. osztály, operatív-technikai eszközök karbantartása és üzemeltetése
III/V. önálló értékelő, ellenőrző, írásszakértői és gazdasági alosztályok
III/1. Vizsgálati Osztály
III/1-A alosztály: kémelhárítási ügyek
III/1-B alosztály: belső reakció elhárítása
III/1-C alosztály: katonai ügyek
III/1-D alosztály: értékelés, elemzés, nyilvántartás
III/1-E alosztály: jogi véleményadás, állásfoglalás
III/1-F alosztály: börtönelhárítás, fogdaügynöki hálózat működtetése
III/1-G alosztály: őrszolgálat
III/2. Operatív Figyelő és Környezettanulmányozó Osztály (10 alosztállyal)
III/3. „K” ellenőrzési osztály (postai küldemények, 6 alosztállyal)
III/4. „X” Tájékoztató, Értékelő, Nemzetközi Kapcsolatok Osztály (lehallgatások, 5 alosztállyal)
III/5. Rádió-elhárítási osztály (5 alosztállyal)
III/6. Személyzeti Osztály
(itt működött az ún. Kutató Csoport az állambiztonsági állomány utánpótlásának megszervezésére)
Forrás: Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945–1990. Trezor 1. Történeti Hivatal, Bp., 1999. 73–90.
btvel nem állok le vitázni . Másoknak is csak azt tudom ajánlani , hogyha nem akarják kiszolgálni ,akkor lépjenek rajta tovább.
ez keves
én XVII/XIII-as vagyok. Hajrá, fejtsd meg az egyenletet.
FAM: Egy igazi civil program és hitvallás
„Óriási hiba, ha az MSZP-nek bármi - akár neoliberális - világnézetet tulajdonítotok. Az ő világnézetük kb. annyi, hogy „adide a pénztet nekem, méghozzá ide a zsebembe”. A „modernizáció” számukra a mindenkor uralkodó világrend kiszolgálását, és az ennek megfelelő éppen aktuális trendi (vagy annak tartott - mert azért műveletlen bunkó a legtöbbjük) beszédet jelenti, vagy legföljebb még azt, hogy a trendi szólamokhoz és közhelyekhez milyen nyakkendőt kell kötni. Most épp neoliberálisok, mert ebben van a biznisz, és persze a nagyhatalmi oltalom számukra. Holnap majd Kína-barát neokonfuciánus kapitalista-kommunisták lesznek, és ugyanígy oktatnak ki mindenkit, csak épp az ellenkezőjéről. Ahogyan eddig is.”[1]
„Mi ebből a tanulság? A kádári érában szocializált, totálisan elvtelen, immáron évtizedek óta élősködő ghazdasági-politikai elitet likvidálni kéne (nem föltétlenül fizikai értelemben, ez inkább csak szórakozás). Méghozzá azért, mert a fiatalabbaknak is ugyanazokat a kulturális mintákat adják tovább, és így rothadunk meg ővelük is egészen.”[2]
Kinek mi jut eszébe a civil szóról? Eredeti jelentése: nem katonai. Így a „civil” csakis békés, erőszakmentes lehet, bármi légyen is az, civil kezdeményezés vagy civil program egyaránt. Leginkább közösségi, közhasznú, jótékonysági, környezetvédelmi, sportcélú szevezetek a lexikon szerint, melyek közös alapeleme a humanizmus. Egy finom tollú vendégszerzőnk a gondola.hu-ról azonban rávilágít arra, hogy számára a „civil” szó valami egészen mást jelent. Kezdetnek ekként jellemzi politikai ellenfeleit:
[1]
Eddig ismerős, ha máshonnan nem, tusnádfürdőről. A politikai töltet és kötődés már itt nyilvánvaló. Na de tovább is van!
[2]
Világos, érthető program. Kinek volt hasonló programja, lássunk európai párhuzamokat! Hitler, így van, bizony, ő a népirtást beemelte programjába. Sztálin, remek, ő ugyan nem származási, hanem osztályalapon kezdte, de végül csak ráfanyalodott előbbi módszerre is. Rákosi, valóban, kicsiben ő is ugyanezt csinálta.
Egyes éles szemű kortársak látták ugyan a szörnyű végkifejlet jeleit fent említett urakon, ám naivitásukban nem tulajdonítottak jelentőséget nekik.
„Széles látókörű, európai műveltségű reálpolitikus, aki minden energiáját országa felemelésébe fekteti. Ideológiájának erőszakos vadhajtásai idővel egészen biztosan megszűnnek.” /Horthy Miklós Hitlerről,1935/
„Sztálin elvtárs a főtitkár posztján túlságosan nagy hatalmat öszpontosít a kezében, és nem biztos, hogy mindig megfelelően tud élni ezzel a hatalommal … Sztálin goromba ember, és ez a tulajdonsága, mely megengedhető köztünk, kommunisták között, a főtitkári poszton már nem.” /Lenin Sztálinról,1922/
„Rákosi Mátyás került a kormányba. Örültem neki, hogy ezzel a fiatal, tehetséges, olvasott emberrel hozott össze a közös ügyért folytatott harc. Erőszakos természetét kellene mindössze kordában tartania.” /Böhm Vilmos Rákosiról,1919/
„Alternatív gondolkodó, a szocreál stílusú humoreszkek és a közhelyes stílusú politikai írások nagymestere.” Itt tartunk most, a figyelmeztető jelek már megvannak.
Mi azonban ne legyünk naivak! Maradjon is meg emlékezetünkben fam ekként, és szavazatunkkal gondoskodjunk róla, hogy sose tudjuk meg, hogyan is képzeli a kádárizmushoz szocializálódott elit likvidálását, amúgy szórakozásból. Nem szeretném kasszandra szerepét eljátszani.
FAM: Egy igazi civil program és hitvallás
bt,
te olyan hülye vagy, mint a seggem.
Már persze, ha valós személy vagy. Ha nem, akkor ez annak a virtuális megcsinált fasznak szól, akit szórakoztatás végett gyártanak folytonosan a haverok a virtuális térben. (De végül is ez se rossz, mert egy ilyen virtuális pöcsből is a néplélek szól, hisz’ akik csinálják, azok is veszik a mintákat valahonnan.)
Szóval: honnan a faszból veszed, hogy én a gondola.hu szerzője volnék???
Egyetlen cikket írtam oda, az is a szélsőjobboldal ellen szól, és szándékosan küldtem egy jobboldali fórumra, hogy a jobbosok (mármint a normálisabbja) tudja meg, hogy miféle baromságokat beszélnek a radikálisok, és hogy mennyire nincs közük még saját eszmevilágukhoz sem.
1989 óta nem megyek el szavazni. Fideszes meg aztán végképp nem vagyok.
Na ennyit a te segg gondolkodásodról. Vagyis ami nem fér be a mérhetetlenül buta primkó kis fejedbe, az mind az „orbánviktorfasiszta” kalapba kerül.
Hosszabb távon ezért fogtok veszteni, mert elképesztően ostobák vagytok.
Viszont ne hazudozz, hogy a fasisztaveszély miatt mész el szavazni az MSZP-re. Elmész te anélkül is, ahogyan elmentél eddig is. Ehhez se én, se más nem kell.
Amúgy megtisztelő, hogy diktátorjelöltnek nézel. Tényleg.
Egy szóra!
„Egyetlen cikket írtam oda, az is a szélsőjobboldal ellen szól”
Az volt az, amit én feltettem, és a Habsburg-párti szélsőjobboskokról szólt?
FAM: Egy igazi civil program és hitvallás
bt még annál is sokkal hülyébb, és kár a fáradtságért, semmit nem ért meg, ami a boldog kis mszp-s világán kívülre esik
hiába próbáltunk „harcolni” ellene mindenféle eszközzel, nagyobb túlélő itt, mint egy csótány, csak a cenzúra segít rajta
magyarázd meg te!
Hogy értsem:
„A kádári érában szocializált, totálisan elvtelen, immáron évtizedek óta élősködő hazdasági-politikai elitet likvidálni kéne (nem föltétlenül fizikai értelemben, ez inkább csak szórakozás).”
Lehet, hogy nálatok a „likvidálni” ige jelentése: megsimogatni a buksiját? (Persze, nem föltétlenül fizikailag.)
A féreghez képest a csótány már magasabb rendű élőlény. Ha így haladok, akár még kétéltű is lehetek egyszer. :)
köszi a választ!
Amire nem reagáltál: „A kádári érában szocializált, totálisan elvtelen, immáron évtizedek óta élősködő hazdasági-politikai elitet likvidálni kéne (nem föltétlenül fizikai értelemben, ez inkább csak szórakozás).” Értelmezd egy kicsit a kedvünkért, hogyan is néz ki nálad egy szórakozásból történő fizikai likvidálás. Miután az egyéb jellegű likvidálás (vajon milyen más jellegű likvidálás létezhet személyekkel kapcsolatban?) már megtörtént. Esetleg azt is leírhatnád, hogyan gondolod ezt véghezvinni. Nem beszélve arról, ki mutogat majd rá emberekre: „ő a pártállamban szocializálódott elit! Likvidálni!” Ki adja ki a likvidálási parancsot?
Jómagam persze, hogy mindig is mszp szavazó voltam, írtam ezt már többször. Jelen írásomban a felszólítás az olvasótábornak szól.
köszi a választ!
Persze bt, nagyon szívesen:
Először is letérdeltetlek, majd hátrakötözöm a kezedet egy jó kis dróttal, aztán szögesbakaccsal lenyomom a fejed egy szarkupacba, a végén pedig jön a tarkónlövés. Garantált nirvána! Becsszóra soha többé nem születsz újjá, nem térsz vissza a létforgatagba, mondhatni: buddhista jótétemény, abszolút nirvikalpaszamádhi.
Ezt vártad ugye?
Most mehetsz agitálni pártod, a maszop mellett, hiszen máris prezentáltam neked az áhított fasisztaveszély egyik újabb megnyilvánulását. És milyen olcsón megkaptad! Meg is mondhatod elvtársaidnak, hogy fölösleges annyi pénzt és szervezést belefeccölniük a kuruc.info-ba és még vagy egy tucat nyilas lapba, minthogy ilyesmit ajándékként is kaphatsz bármikor, csupa szeretetből.
csóktak
ÉKSZ: likvidál
Mit is írt fam?
„A kádári érában szocializált, totálisan elvtelen, immáron évtizedek óta élősködő hazdasági-politikai elitet likvidálni kéne (nem föltétlenül fizikai értelemben, ez inkább csak szórakozás).”
likvidál
- Felszámol, megszüntet. Likvidálja az üzletét. [Nem alkalmazható személyre.]
- Feloszlat, beszüntet. Likvidálták az ellenzéki pártokat. [Nem alkalmazható személyre.]
- Megsemmisít. A kormánycsapatok likvidálták a zendülő egységeket. [Ez alkalmazható személyre.]
[Több jelentése a szónak nincs.]
- Ltin eredetű szó (tkp. ‘cseppfolyósít’);… [A gondola.hu-n kaphatsz remek ötleteket a 40-es évekből a profi módon történő cseppfolyósításra, ne aggódj. :)]
Mikorra tervezed a megsemmisítésemet? Van még időm végrendelkezni?
Viktorka legalább azt ígérte, hogy „futás, de gyorsan”. Te tőle jobbra állván ennyit sem engedsz.
ÉKSZ: likvidál
fejezd már be az undorító ármánykodásodat az én cikkem alatt, egyáltalán nem tartozik ide, legalább a témával kapcsolatban ontanád magadból a hülyeséget, de még ennyi intelligenciád sincs, fam-mal meg ne vitázz, jó pár szinttel alatt állsz, bár ez szinte bárkivel összefüggésben elmondható
egyébként fam is ide írta
uszítását, ezért az egyenlő elbánás elve szerint elsőként is őt utasítsd rendre, amiért a német kerékpáripart fellendítő zseniális ötlettel kapcsolatban baloldal elleni uszításra vetemedett.
Várok!
köszi, ezeket már tudom :)
Mágnesnek leírtam, de lásd, hogy szívem csücske vagy, neked is: olyan ez részemről, mint amikor az adást megszakítják a tévében egy rendkívüli hír miatt, mint legutóbb a pápa halálakor tették. Beszélgetünk a német kerékpártmanufaktúrák jugoszláv önigazgatási modellel való fellendítésének esélyeiről, aztán egyszer csak berobban a hír: EMBEREK, VALAKI LIKVIDÁLÁSRA USZÍT!
Nálam az emberek fizikai megsemmisítésére való uszítás megér egy „adásszünetet”, nálad nem?
Ok, ok. mind szép és jó. De az a gyár most tulajdonképpen most kinek a tulajdona? Mert illene ám megvennie ennek a szervezetnek az épületet, mielőtt elfoglalja:)
„De az a gyár most tulajdonképpen most kinek a tulajdona? ”
A kurva anyádé
Köszönöm az építő jellegű hozászóláést. Akkor most leereszkedem a Te szintedre:))
Tehát: Szerintem a gyár a te hímringyó apádé! Huh, várj, várj! Anyám nem prosti, de legyen csak övé a gyár. Átadja nekem, legalább nem kell tovább gondolkodnom mi legyen a hivatásom! Megyek is anyához, elkérni a gyárat! Köszi az ötletet!
Fejezzétek már be.
Különben nem értem, miért az a fontos szerinted, hogy „kinek a tulajdona” (illetve persze értem). Most közösségi tulajdon, és az lenne a legjobb, ha az is maradna.
ez már a kommunizmus?
Akkor, most szólok egy pár haveromnak. Elmegyünk hozzád lefoglaljuk azt a csekély mennyiségű ingóságot, melyet eddig szereztél az életedben. Ezt követően közösségi tulajdonnak nyilvánítjuk, és önfeledten használjuk, ha pedig nem tetszik az eljárás irhatsz ide az indyre!
ez már a kommunizmus?
Oké! Látom megértetted a cikk lényegét. Velem jártok a legjobban, legnagyobb vagyonom ez a kb. 30 ezer ft-os számítógép. Csak nyugodtan gyertek!
nem, ez még csak idiotizmus :)
Ennyit értél el vénlány korodra? :) Gratulálok!
nem, ez még csak idiotizmus :)
ne hidd, hogy ez engem annyira frusztrál, mivel tudom, hogy erkölcsileg jóval feletted állok (erkölcs=nem a multit támogatjuk, nem zavarjuk el a hajléktalant az aluljáróból, nem nézünk gyerekpornót, nem zsákmányolunk ki másokat stb.)
de örülök, hogy neked is sikerült megértened a cikk mondanivalóját, remélem sokat tanultál belőle, és legközelebb a te mélyenszántó gondolataidat láthatjuk itt
nem láthatod itt
csak az elrejtettek között. :)
Tudod, a baloldaliakat irtják ezen a portálon.
Zavard el a multikat, hátha akkor több hajléktalant gyűjthetsz az aluljáróba össze, az ott közlekedők és gyermekeik örömére. Ki néz gyermekpornót? Ez bűncselekmény! Bizonyíték? Kizsákmányolás környékén röhögni kezdtem. Nyilván, ha a hankook munkát ad a 6 osztályt végzett embereknek, akkor utálni kell ezért, hiszen kizsákmányolja őket, fogy a nép az aluljáróból, ráadásul multi is!
A világot nem lehet kisipari módszerekkel megváltani, hogy valami mélyenszántót is mondjak. Ha találsz is egy-két balekot, aki pont onnan akar euróért drágán biciklit venni, azzal még nem mented meg a gyárat, ami bizonyára nem a rengeteg megrendelés miatt ment csődbe. Ilyen próbálkozás sok volt már, volt, ahol a munkásokkal részvényt vetettek, volt, ahol minden ismerősnek jogot adtak a termékek eladására nemhivatalos mlm-módszerrel, de mindegyik csak roppant rövid időre (hónapok) biztosított túlélést. Emlékszel a Rover agonizációjára? Ott nemzeti büszkeség is hatott, állami tőkeinjekció is volt, mégis, ma a rover gyártósorain anyimenye manyimong márkájú kínai autók készülnek. Legyen ez intő példa, és fektesd energiádat valami olyanba, ami nem reménytelen! Például környezettudatos nevelés. Ez nem multiellenes uszítást jelent, hanem szemétszedést és szemételdobás elleni kampányt, például rejtett kamerás felvételeket a szemét elhajigálóiról.
besúgók és
hahaha
nálad a rejtett kamerás felvétel jelenti a civilséget
hehehe
tényleg látszik, hol szocializálódtál, persze ez nem mentség
remélem, hogy te, mint a gazdasági-politikai „elit” (hahaha) része, már tudod az ip-címünket, és írod a likvidálási tervet, bár engem nehéz megtalálni, bármilyen ravasz (róka) vagy
eszerint nem láttad
ausztriában hogyan érték el a szelektív huladékgyűjtés előrehaladását. A szemeteseket figyelték, és más szankció nem volt, mint hogy a helyi tévében kipellengérezték a szemetelőket. Ez csak egy ötlet, de ott működött.
Likvidálási tervet fam készített éppen, ne keverj össze vele.
„Látszik, hol szocializálódtál” - neked is a személyes találkozót tudom ajánlani. Ne izgulj, biztosan ti lesztek többen, akár likvidálhattok is.
Ja, ha szegény róka lacit nézegeted, közölnöm kell, hogy nála jóval fiatalabb vagyok, és jobban is nézek ki. :)
nem, ez még csak idiotizmus :)
Lehet, hogy morálisan jóval fölötte állsz BérTopikólónál, csak sajna mégis ők tenyésznek a közéletben, az ilyen Zuschlag-félék (gyanítom bt is valami ifjúszoci - már ha valós személy persze). Jöhetsz te a filantróp nézeteiddel, meg az általános erkölccsel, ez nem érv olyannal szemben, akinek semminemű elvei nincsenek. Óriási hiba, ha az MSZP-nek bármi - akár neoliberális - világnézetet tulajdonítotok. Az ő világnézetük kb. annyi, hogy „adide a pénztet nekem, méghozzá ide a zsebembe”. A „modernizáció” számukra a mindenkor uralkodó világrend kiszolgálását, és az ennek megfelelő éppen aktuális trendi (vagy annak tartott - mert azért műveletlen bunkó a legtöbbjük) beszédet jelenti, vagy legföljebb még azt, hogy a trendi szólamokhoz és közhelyekhez milyen nyakkendőt kell kötni. Most épp neoliberálisok, mert ebben van a biznisz, és persze a nagyhatalmi oltalom számukra. Holnap majd Kína-barát neokonfuciánus kapitalista-kommunisták lesznek, és ugyanígy oktatnak ki mindenkit, csak épp az ellenkezőjéről. Ahogyan eddig is.
Mi ebből a tanulság? A kádári érában szocializált, totálisan elvtelen, immáron évtizedek óta élősködő ghazdasági-politikai elitet likvidálni kéne (nem föltétlenül fizikai értelemben, ez inkább csak szórakozás). Méghozzá azért, mert a fiatalabbaknak is ugyanazokat a kulturális mintákat adják tovább, és így rothadunk meg ővelük is egészen.
nem, ez még csak idiotizmus :)
„Óriási hiba, ha az MSZP-nek bármi - akár neoliberális - világnézetet tulajdonítotok. Az ő világnézetük kb. annyi, hogy „adide a pénztet nekem, méghozzá ide a zsebembe”.”
Miután a „Közhelyszótárad” olvasása közben többször felforrt az agyvizem, nem is gondoltam, hogy valamiben egyet is értünk:) Írtam én is erről egy másik topicban. Bár ez a dolog kicsit igaz minden pártra:
MSZP:
komcsik =>vaskalapos szocdemek=> liberális újbaloldali hibridpárt
FIDESZ:
klasszikus liberálisok=> polgári/liberális-konzervatívok(itt a helyükben megálltam volna)=> populista szociális-„konzervatívok”
nem, ez még csak idiotizmus :)
A közhelyszótár nem a földgolyó összes neoliberálisainak szókészletét tartalmazza, hanem a magyar neolibekét. Ez utóbbiak azonban nem valódi meggyőződéses vadkapitalisták, hanem szimpla posztkádári társaság, akik ugyanazokat a sablonokat szajkózzák, mint 1989 előtt, csak más tartalommal. Ezért is volt eredetileg a címében az a jelző, hogy „posztkádárista”. A maszopnak az égegyadta világon semminemű elvei nincsenek. neoliberálisnak nevezni őket majdnem olyan hülyeség, mint kommunistázni. Nem kommunisták, nem szocdemek, nem liberálisok, nem neokonok, hanem épp azok, aminek az adott szituáűcióban lenni kell. Ezért is megfmosolyogtató, amikor ezen a fórumon is sokan úgy vitatkoznak egy-egy ilyen bt-hez hasonló faszfejjel, mint egy hithű liberálissal. Most épp azok, holnap mások lesznek. Ezért aztán szerintem nem tárgynyelvi, hanem metanyelvi diskurzust kell folytatni, és nem velük, hanem róluk. Azaz a beszédjükről kell beszélni, és nem arról, amit mondanak, mert az a hiteltelenség és az elvtelenség miatt tök érdektelen. A beszédjük lényege az attitűdben rejlik, nem az explicit tartalomban, és ezért ez a szemantikai lényeg az elvtelenség maga, a mindig aktuális kiszolgálása a túlélés érdekében.
ennyit tudsz politológiából
amit a szocdem világnézetről írtál. Szélsőjobbosoknak irány a gondola.hu!
Ha lesz találkozó, te is meg fogsz lepődni. Persze lehet, hogy én is, főleg ha csak úgy szórakozásból likvidálsz, mint a gazdasági - politikai elit részét. Örülök, hogy az állítólag civil mozgalmaknak ilyen remek humánus prókátora akadt.
Family frost
Szólj anyádnak,adjon pénzt!
lakájolvasó…
Te meg akkó’ inasolvasó vagy! Vagy házvezetőnőolvasó, netán csak takarítónő…
Nekem mind1!
Amúgy lakájmédiának a szoci lapokat szokták hívni. Az alakájolvasó, aki azokat olvassa. Én ugyan nem veszek olyan szemetet a kezembe, mint a Népszabi! Megégetné a kezemet:))
elfoglalt gyárak
Nemcsak a „szocimédia” olvasói lakájok, azok az ellenzék lapok olvasói is, ők azoknak a lakájolvasói. A két média ugyanannak a rendszernek a két oldala.
Egyébként a munkások bizonyára szívesen fizetnének jelképes 1 eurot a gyárért, amelyet a korábbi tulaj hagyott lerohadni. Csak remélni lehet, hogy sikerre vezet az akció, kár, hogy ebben a formában ez csak az ilyen kisebb üzemekre alkalmazható. Egyébként volt már ilyen máskor is: a 70-es években egy francia óragyárat foglaltak el a munkások, az argentin csőd után pedig Argentínában az ilyen akciók tömegesen előfordultak, mert a tulajdonosok elhúztak és csak később sompolyogtak vissza egykori tulajdonukért, de akkor sokszor még a rendőrök sem álltak ki mellettük, mert féltek a feldühödött néptől.
elfoglalt gyárak
„Két média ugyanannak a rendszernek a két oldala. „
Melyik rendszerre gondolsz?
A posztkommunista, országot csődbe vivő kleptokráciára(mert ez nem nyugati szabadversenyes kapitalizmus!), vagy a koronát lesvájcisapkázó, Máriát lek*rvázó, feszületet lehugyozó liberalizmusra?
Biztos vagy benne, hogy minden párt támogatja a rednszer eme két pillérét?
elfoglalt gyárak
Mindegyik parlamenti pártunk támogatja a vadkapitalizmust. Ez a lényeg.
vadkapitalizmus?
Ezzel a „vad” jelzővel a kapitalizmus előtt eléggé félreviszed a rendszerkritikát. Úgy teszel, mintha véletlenül lenne vad a kapitalizmus, mintha néhány politikus hozzáállásan múlna, hogy vad-e vagy szelíd - ez egyébként gyakori az „alterglob” mozgalomban.
Minden politikai párt támogatja a kapitalizmust, amelynek alapelemei pl.: a termelőeszközök és a termelést végzők elválasztása (magántulajdon), a tőkefelhamozás mint legfőbb mozgatórugó, hierarchia (az alávetettség, a tehetetlenség elfogadása, a felelősség elhárítása), a társadalom folyamatos atomizál(ód)ása és a tőke érdekei mentén való újraszervezése (a gyárakban, a hivatalokban, a hadseregben…), az ezeknek megfelelő tudatformák terjedése (egoizmus, szolidaritás hiánya, tudatlansággal való megelégedés).
Vagy az egészet tagadod, vagy az egészet elfogadod. Nincs középút! És akármit is mondanak a politikusok, ők a másik oldalon állnak, mint mi.
elfoglalt gyárak
Neked mi a vadkapitalizmus? Mert szerintem a 4 parlamenti párt egyike sem képviseli a valódi szabadversenyes kapitalizmust(gondolom Neked ez a vadkapitalizmus). Attól függ, hogyan értelmezzük…
elfoglalt gyárak
Bár ez nem ehhez a hozzászólásodhoz kapcsolódik, de tök jó lenne, ha meg tudnád nézni az argentín gyárfoglalásokról szóló filmet (The Take, itt a honlapja:http://www.thetake.org/, de a Global projektnek megvan).
Ez jól bemutatja, ahogy egy bezárásra ítélt gyárat (nem egy működőt!) elfoglalnak az ott dolgozók, és újraindítják a termelést. A lényeg nemcsak ez, hanem hogy egy konszenzuson alapuló valódi demokráciát valósítanak meg: a gyárban nincs főnök, hierarchia, hanem minden döntést együtt, megállapodva hoznak. és úgy tűnik, működik.
elfoglalt gyárak
Nem is ezzel van bajom(bár nem hiszem, hogy túl sikeres lenne), hanem, hogy rendezve legyenek a tulajdonviszonyok. Mert, ha valakinek üresen áll a háza, és é hasznosítani akarom, akkor előbb meg kell vennem, vagy ki kell bérelnem, kivéve, ha nekem adja ajándékba:)
+még az előző hozzászólásomhoz: Nem hangulatkeltő elemeket írtam:
-Szűz Máriát a Hungarikum című animációs fil(CoolTV) prostizta le
-A Szent Koronát Kiss János filozófus nevezte svájci sapkának
-Vizeletben álló feszület egy nagy port kavart „művészi” fotókiállításon volt látható!
elfoglalt gyárak
amit kis jános csinált, azt metafórának hívják, és a nyugat filozófiájának jó kétezer éve bevett eszköze - az általad lehordott liberalizmushoz olyan sok köze ennek a hozzáállásnak nincs. felteszem, kis jános még humorosnak is szánta a dolgot - amennyiben ezt nem vagyunk képesek mi is kellő humorral kezelni, akkor sajna nem, vagy nem sokkal leszünk jobbak azoknál az iszlamista országoknál. akik dzsihádot küldenek a karikaturistákra. nem azt mondom, hogy te is ezt a vonalat képviselnéd, csak azt, hogy nem szabad az első lépést sem megtenni errefele. ha nem tetszik, amit kis jános mond, akkor nem köll őt olvasni. (amúgy se olvas ma már szinte senki semmit a budapesti iskolából, hagyjuk békén elporladni szegényt :) )
elfoglalt gyárak
„amit kis jános csinált, azt metafórának hívják, és a nyugat filozófiájának jó kétezer éve bevett eszköze…amennyiben ezt nem vagyunk képesek mi is kellő humorral kezelni, akkor sajna nem, vagy nem sokkal leszünk jobbak azoknál az iszlamista országoknál. akik dzsihádot küldenek a karikaturistákra…”
Ha a talmuddal és a vizelettel metaforizálna valaki akkor is ezt mondanád? Vagy ez a tolerancia csak a magyar nemzeti jelképekre vonatkozik.
elfoglalt gyárak
Én csak a mondatot ismerem, a szövegkörnyezetet nem. Lécci add meg az ominózus cikk llinkjét! Mármint csak ha van neki:)