Hozzáértés (tehetség vs. tehetségtelenség) A rendszerváltást levezénylő későkádári-újkapi&hellip Tovább
Hozzáértés (tehetség vs. tehetségtelenség) A rendszerváltást levezénylő későkádári-újkapi&hellip Tovább
Kritizálás, hőzöngés A rendszerkritika, ill. általában
bárminemű, a hivatalostól eltérő vélemény lekezelő, azok
megalapozatlanságát és komolytalanságát sugalmazó, lejárató célú
elnevezései. Használatának célja, hogy a rendszer kiszolgálójának ne
kelljen érvelnie, ill. vitába bocsátkoznia. A „kritizáláshoz”
társított Kádár-kori konformista beszéd gyakori eleme volt a „minek
kell ugrálni?” méltatlankodó formulák, valamint „könnyű
kívülről kritizálni!” szólam. Ennek korabeli jelentése az volt,
hogy aki közéletet akar élni („tenni a közös cél érdekében”),
az beléphet a Pártba, és megfelelő szemináriumok elvégzése után,
elmondhatja véleményét a pártgyűlésen. Ez volt az ún. szocialista
demokrácia: a „véleménynyilvánítás kulturált formája”, amivel
szembe állították a „hőzöngést” (ld. ott), a
„destruktív”, „felelőtlen” „kritizálást”
(ld. ott), vagyis az akkori rendszer bárminemű, tiltott, illegitimnek
tartott kritikáját. Vagyis pontosan hasonló érvelési metódussal
bunkózták le mindazokat, akik nem voltak az államszocializmus hívei –
többnyire ugyanazok, akik ma a neoliberális világrend elleni
„hőzöngőket” szeretnék megrendszabályozni. (ld. még
szövegelés.)

Hozzászólások
levél az indymedia kocsmabirgádhoz
„Hipi elvtársnak … túl nagy hatalom összpontosul a kezében, és nem biztos, hogy mindig megfelelően tud élni ezzel a hatalommal. Helyesebb lenne más beosztásba helyezni és olyan embert ültetni a helyére, akinek hipivel szemben egyetlen előnye van: udvariasabb, figyelmesebb …”
levél bértopikolónak
Drága egyetlen felülmúlhatatlan bt,
ha nem tudnád, az indymédiánál nincs „hatalom”, meg „beosztás”, mi ugyanis, veled ellentétben nem hiszünk a hierarchiában, és nem az alapján ítélünk meg valakit, hogy milyen pozícióban van, illetve nem dörgölőzünk mindenáron a fennáló hatalomhoz. Ebből következik, hogy mindenkinek önálló, autonóm véleménye van, és saját stílusa. Van, aki „udavrias”, van, aki nem (én is azzal, aki megérdemli, ugye).
Ha nem tetszik, el is lehet menni!
Baráti üdvözlettel:
a hipi (hihihi)
hf: keresd meg, honnan idéztem! :)
Egyébként önként is lemondhatnál a cenzorkodásról. Nagyot nőnél ezzel a szememben.
Kivéti társaság megalapításáról szóló lanyha agitáció
Ez a bt (buta betéti társaság, vagy mi,)annyit foglalkozik a FAM-mal, hogy a végén leszereti a kezemről, avagy famulusa neki, bár azt kötve hiedelmezem. FAM-kám, egy jó tanács, bármit ír a bt, ne reagáljál reája s ti többiek se, bár ha élvezitek, hogy valaki pénzért provokál benneteket, akkor, nosza. Ugyanis a bt vagy pénzt kap azért, hogy egész nap mindenféléket firkáljon mindenhova, vagy pedig már annyit szerzett, hogy az a rögeszméje, hogy hogy is mondjam csak, na szóval elektronikusan ejakulál. Bt, javulj meg és menj el dolgozni, lehetőleg nehéz és keveset fizető fizikai munkát vállalj, hogy megerősödj és le tudjad győzni az inhüvelygyulladást. A Bt rajongók pedig duplázzák meg bt honoráriumát és beszéljék le mindenről, de mindenről, de mindenről, de mindenről. Egyetlen szabadsága csak a korlátlan leninsapkaviselésből álljon.
Kivéti társaság megalapításáról szóló lanyha agitáció
Igazad van, de nem tudom megállni, mert tényleg szórakoztat, miközben persze az indynek ezzel nem teszek épp jót, ezért mindig meg is bánom utóbb. Kicsit olyan, mint a berúgás, amit a másnaposság idején megbán az ember:-)
a berúgás azért jobb
inkább menjünk el egy indymédiás kocsmázásra, mint hogy bt-vel foglalkozunk!
a berúgás azért jobb
jó ötlet. (Írtam neked a „csonkabélás” hozzászólásra is.)
javaslom, hipi
addig sem ír ide uszító. Hátha jut majd némi hely a civileknek is.
Ja, a fővárosi közgyűlés természetesen levette a napirendről az utcai futóversenyek megtiltásának kérdését. Hogy is volt az a múltkori uszítás?
jó ez, hajrá
lehetne esetleg több aktualitást is adni neki egy kis cikkkereséssel - pl. a 2006 őszi retorika az ún. szélsőjobbos csőcselékről vagy az ún. futbalhuligánokról
bt-ről 2
Helyesbítek, 50-el alul térhet át…
Különben egy fél-egyéves munkanélküliség talán még őt is kibillenthetné, na nem kívánom ezt senkinek, de eléggé beleborítja a valóság porceláncsészéjébe a létbizonytalanság kiváltotta pánik azokat, akik így kapaszkodnak egy konstruált elvrendszerbe. Magyarul, megtapasztalná, mit tesz az „egyháza” a kiszolgáltatottakkal. Mert most fogalma sincs róla. Magyarul, sz@rik azokra a nyomorgó nagyon-nagyon-nagyon sokakra, akiket a pártja letapos. .
bt, te itten ne hőzöngjél!
Köszi FAM!
Jót röhögtem ezen a szócikken. Ha lenne időm bt-t is olvasnám, az is vicces, csak most dolgoznom kell.
azt hittem, főállásban foglalkozol a bkv buszokból látható panor
bt, te itten ne hőzöngjél!
szívesen máskor is:-)))
bt-ről
Bt-val hiába vitáztok, az MSZP a vallása. Csak egy másik párt hitére tudna megtérni, lehet, hogy 50-en felül meg is teszi. (Ha még nincs annyi, mert később már nemigen vannak megtérések.) Az eszére semmi se hat, az infókat a hitéhez deformálva gyúr magának logikusnak látszó érvhalazt. A vallás-dolgot megerősíti, hogy szenvedélyes hitvédőként egyfolytában az indyn lóg. Ez az ember egy MSZP-jezsuita. Nem tehet róla, függenie kell, különben elvész a személyisége (ill. ez a megkonstruált hit a személyisége).
szabálytalan művelet
„Ez volt az ún. szocialista demokrácia: a „véleménynyilvánítás kulturált formája”, amivel szembe állították a „hőzöngést” (ld. ott), a „destruktív”, „felelőtlen” „kritizálást” (ld. ott), vagyis az akkori rendszer bárminemű, tiltott, illegitimnek tartott kritikáját”
Nem tudok rámenni a „Megölték a reptéren ártatlanul” című cikkre,azt jelzi,hogy szabálytalan műveletet hajtok végre. Más cikknél ilyen nincs. Az indyn ilyet még nem tapasztaltam.
2. lecke demokráciából
„Ködös, messianisztikus jobboldali gondolkodók hiszik azt, hogy ők és a nemzet összeforrottak egy kibogozhatatlan és minden bizonnyal homogén egységbe. Amikor meg vereséget szenvednek, akkor nem ők szenvedtek vereséget, hanem a nemzet maga. Képtelenek elegánsan többségben lenni, aztán meg képtelenek elegánsan kisebbségben lenni. Pedig ez a normális. Az ember egyszer kormányoz, máskor meg ellenzékben van. Aztán jön a másik, de az is meg fog bukni. Ez mind arra indítja az embert, hogy változtasson. Rájöjjön, hogy hol rontotta el.” /gyurcsány ferenc, origo/
Szóval, valahogy így. Nem pedig: „a haza nem lehet ellenzékben.” Aki a két politikust egynek látja, gyurcsorbánizmusról papol, az először vissza az első leckéhez, hőzöngés és kritika különbségéhez.
Nen rossz a csávó píárja, csak egy kicsit kopottas már a lemez
Azért majd ha az mszp is seggbekúrja, felveszem marketingesnek, arra tán jó lesz… ha már menedzsernek ennyire nem vált be…
2. lecke demokráciából
Szóval Gyurcsány valóban felismerte, hogy hibázott. Első lépés, hogy szépen lemond, és akkor valóban jobb lesz Orbánnál. Addig csak egy ugyanolyan megalomániás(sőt rosszab) akarnok! Azt mondta, hogy akinek nem tetszik amit csinál, az elmehet innen. Ergo: aki nem ért egyet Gyurcsánnyal, az nem magyar! Ilyen mentalitású miniszterelnökünk utoljára 1944-ben volt!
2. lecke demokráciából
Persze abban igazad van Bt, hogy a „nemzetnemlehetellenzékben” leaglább ilyen ‘44-es marhaság, de ez nem menti Gyurcsány kijelnetéseit. Olyat is mondott, hogy(nem pontos idézet, de tükrözi a lényeget): „Egy nagyobb arányú választási győzelemmel szétzúzhatjuk a jobboldalt!”
karácsonyi hőzöngés
Fiúk!
gyertek velünk hőzöngeni december 17-én! (de talán előbb is lesz alkalom)
"amikor cukrot adtak, nem szóltál, mi?"
most már tényleg jöhetne az "öngondoskodás"
mert a végén hőzöngeni kezdek! :)
most már tényleg jöhetne az "öngondoskodás"
Írd meg, jó volna. Nincs benne a szótárban.
most már tényleg jöhetne az "öngondoskodás"
Minek kell ugrálni? :)
Öngondoskodás
Nagyon egyszerű: A jelenlegi politikai elit ballib szárnya állandóan arról dumál, hogy vége a kádárizmusnak, mindenki gondoskodjon magáról. Közben ők zsíros állami támogatásokat és megbízásokat adnak egymásnak, ráadásul egekbe emelik az adóterheket! Ha azt akarnák tenni Gyurcsányék, amit mondanak, akkor megszívlelnék egy jóöreg kaliforniai szavait: „The nine most terrifying words in the English language are: I’m from the government and I’m here to help!”
találó
Amúgy szerintem ez a szócik az egyik legerősebb az eddigiek közül. Lassan az embernek tényleg orwelli gondolatai támadnak az éppen aktuális hatalom retorikáját hallgatva. És a legrosszabb: ha elég alkalommal mondanak valamit, az emberek el is hiszik (l. reklám).
találó
mi az, hogy lassan?
hát nem erről levelezünk és beszélünk már minimum egy éve??
(az orwelli logikáról)
annyira gyenge
hogy még paródiát sem írok hozzá. :) A kádárimzust nem kunszt parodizálni, ez a szócikk tkp. az, ezen felül leleplezi írója politikaelméleti tájékozatlanságát.
Az orwelli párhuzam már csak azért is sántít, mert a legutóbbi tüntetéskor is kiderült, hogy a tudatlanság azért nem akkora nagy erő, mint szeretnétek. :)
segítség
Nem először mosod össze a modern demokráciát a kádárizmussal. Vélhetően magadban sem tisztáztad még, mi a kettő különbsége. Javaslom, menj be egyszer egy tescoba vásárolni, rögtön szembeötlő lesz. A két rendszer árukínálati palettája közötti különbséget gondolati síkon átviheted a két rendszer politikai kínálatára (erre tiszta pillanataidban már képes vagy megítélésem szerint), és láthatod, hogy egészen más egy sokszínű, egészséges pluralista rendszerben magát a pluralizmust támadni valamilyen oldali diktatúra nevében, mint egy „monokultúrás” társadalomban az egyetlen (párti) igazság ellen berzenkedni. Ha ennek a különbségnek a felismeréséig eljutsz, akkor látni fogod hőzöngés és kritizálás különbségét is, ebből kifolyólag segítségem nélkül is felismered majd a jelen szócikk megírása során elkövetett hibáid többségét. Ekkor írd meg nekem, segítek a továbblépésben.
segítség!!!
megint itt van bt, és ontja magából a baromságait!
:-))))
Amúgy van szerencsém személyesen emlékezni a Kádár korszakra, az akkori konformisták szövegeire, amelyek vészesen hasonlítanak a te és elvbarátaid - vagyis amai konformisták - szövegeire. Más tartalom, de hasonló panelek, intenció, attitűd. Erre mondja a magyar, hogy a kutya változott, de a lánc maradt. Bár ez esetben még a kutya se változott, ld. a maszop tartós regnálását.
csak tagadni szabad
a te világodban. Ha a szürrealista művészetről írnék egyetértőleg, akkor éppúgy konformista láncoskutya lennék, mintha milankovics glaciális ciklus-elméletével értenék egyet. A kádárista kisember süt a világképedből, az a bizonyos gugyerák, igen, az a paródia bizony rólad (is) szólt. Akinek soha semmi nem jó, aki szerint saját magán kívül mindenki hülye, aki maga lop ugyan, de a vezetők, a politikusok a tolvajok, akinek a világképe annyira konzisztens, mint az egykori szovjet vörös csillag játékgyárból darabonként hazahordott játékautó alkatrészei.
Lépj túl ezen, eltelt 17 év, és még nem vagy olyan öreg.
Felháborodtam, hogy egy topikon belül jössz elő a lenyakazós - akasztásos szövegeddel és hullatod a krokodilkönnyeket a lelőtt buddhista szerzetesekért. Ez az igazi gugyeráki életérzés benned, tudod. Lelőtték őket, a mocskos gyilkosok, hogy nyakaznám le őket, mint a csirkét. :)
Térj vissza a fenti leckéhez, és találd meg az általam említett különbséget a két címszó között. Azután visszatérünk a továbbiakra. Szívesen segítek, tudod, a demokratikus kultúra nekem a szívügyem …
csak tagadni szabad
Bt! „Ez az igazi gugyeráki életérzés benned, tudod. Lelőtték őket, a mocskos gyilkosok, hogy nyakaznám le őket, mint a csirkét.” Ez nem ellentmondás! Például a Guillotine-nal is először egy gyilkost 2. nyakaztak le, pont azért mert gyilkos volt. Tehát a „mocskos gyilkost” „lenyakazni” általában szimpla igazságszolgáltatás (egyenértékűség elve, hogy morbid legyek).
FAM! Ne szidd mindig Gyurcsányt, mert Bt akkor automatice jobbosnak fog gondolni. Bár ez Téged (remélem) nem érdekel:))
+még a hőzöngéshez: Azért valóban létezik hőzöngés ÉS (ellen) véleménynyilvánítás kulturált formája. Két példa a TB-privatizációval kapcsolatban:
1. Hőzöngés: Nem jó a többbiztis EÜ, mert a szegényebbek rosszabb szolgáltatást kapnak (Autonóm Szakszervezetek Szövetségének álláspontja). Szerintem hőzöngés, mert ugyan miből nem kapsz jobbat, ha többet fizetsz, és ugyan nem természetes dolog-e ez?
2. Normális kritika: Sicko, Michael Moore és a magyar TB privatizációja (BY Parlagfűző és VM): http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=40021
tévedés
„Például a Guillotine-nal is először egy gyilkost 2. nyakaztak le, pont azért mert gyilkos volt.” Ítélet után, hogyne. Ha van a jogrendben halálos ítélet, és az akkori fro-ban volt.
Fam nem ítélkezésben gondolkodik, hanem sima lincselésben. Egy lincselőnek pedig sosem lehet igaza. Akkor már inkább a szerzetesek közé lövető kormány, ugye, fam?
Lynch
Nem bt, tévedsz, a lincselés az igazi. Ott és akkor a közösség érzelmektől felfűtve, egyfajta kegyetlen színházi játék résztvevőiként, melegében végez áladozatot és él meg öntisztulást. Ez volt a baj a rendszerváltáskor is, nem lógtatok a fákon és a lámpavason. Persze ki is tette volna meg? A hazug, képmutató posztkommunista jobboldal? És ennek most itt az eredménye: a társadalom pusztul. Ahogyan Marat mondta: „Gyáva és vaksi polgárokütött az óra, pusztulnotok kel. Esküdt ellenségeitek árulása és ostoba elbizakodottságotok elérte méltó és szükségszerű jutalmát: iszonyú csapások zúdulnak rátok nemsokára. Minden képviselő áruló, mindenfelől cselszövők, pártütők, összeesküvők nyüzsögnek körülöttetek. (…) Az adóprés már kisajtolta a polgárokból jövedelmük egynegyedét: így teszik lehetetlenné a védekezést. Már adómentességet adtak a pénzvbagyonnak: ezzel biztosítják maguknak a tőkepénzesek támogatását. (…) Féléve még öt-hatszáz főt kellett volna csak leütni, hogy elkerüljétek a pusztulást. közben ostobán hagytátok, hogy az ellenség összeesküvést szőjön és megerősödjék s úgy lehet, ma már öt-hatezer fő sem lenne elég. De ha húszezret kell is leütni, akkor sincs helye az ingadozásnak.” (1790 dec. 18.)
nyakazni titeket: az összes neolib közgazdászt, firkászt és politikust szép sorjában, rendben, nagy népünnepély keretében. Esetleg fölakasztani, de fejjel lefelé és kis tüzet gyújtani alattatok, az se volna rossz.
Nincs lincs
Nincs lincs.
Törd a kobakod!
Lincs, ami nincs
De van, bár csakis bt barátomnak, exkluzíve.
most hazudtál
hiszen a lincselés igenlése konzekvensen jelen van a politikai írásaidban. A kokettálás benyikékkel sem volt véletlen.
nem, te hazudsz permanensen
bár ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz.
Benyikék túl enyhék - hol erőszakoskodtak vagy lincseltek ők bármikor is szegények? (mekkora hülye vagy te bt), szóval ők hozzám képest liberálisok, humanisták, filantróp lelkek. Nekem Marat, Saint Just és Robespierre a példaképeim - no persze, csak ha rátok gondolok. De te ezt szereted, és bár az írásaimban egy sort nem tudsz kimutatni, ami erőszakra buzdítana - legföljebb a saját beteges asszociációid, szado-mazo vágyteljesítő fantáziáid által magyarázol beléjük mindenféle ökörséget -, ládd: én olyan jó csávó vagyok, hogy a kedvedért külön hozzászólásokban pótlom ezt a fájdalmas hiányot. Tehát: könyékik véres a kezem, sőt, ahogy a Ghymes nóta mondja: vér szivárog ajkamon, vér szivárog ajkamon. (Nem azért, mert pofán vertek, hanem mert naponta neolib vért szürcsülök.)
Amúgy nem érdekelne egy jó kis állás valamely munkatáborban? pl. a latrinát tisztítani?
És még valami: eddig jobboldali voltam „valahol kövér laci mellett”, most, hogy kiderült: az Attac tagja voltam, egyszeribe’ szélbalos lettem, aki az Attacot bíráló hozzászólásában sajátmagát bírálja? Nincs valami fogalmi (kategória) zavar, önellentmondás, inkonzisztencia abban, ami kis sötét és szűk koponyaüreged tartalmából árad?
ne ess túlzásokba:
ahogy a gyépést táncoltatod, az csak egy ideig vicces, utána már a nézők kezdik sajnálni.
bizony jobbos vagy kövér laci mellett
Ki mondta az attac-ról, hogy baloldali? Én biztosan nem. :) Szélsőbalos = kommunista az éksz szerint, te pedig kommunista nem vagy.
Az attacról általad írottak egy része igaz rád és 38 elvbarátodra: marginális csipet - csapat vagytok a politikai élet perifériáján, amolyan érdekes színfoltként.
Mindez engem nem zavar. Az az egy zavar, hogy álszent módon „civil”-nek nevezitek magatokat, lejáratva ezzel a civil társadalom tartalmát.
zűrzavar szegény jó bt fejecskéjében
Sose neveztem magamat civilnek, ez is mutatja, hogy mi minden baromságot hordasz itt összevissza. Más kérdés, hogy némely, magát civil szervezetnek nevező társasággal rokonszenvezek, de a „civil” elnevezéssel szerintem komoly bajok vannak.
Ellenben nem is ez a mulattató, hanem, hogy a fönti hozzászólásod mennyire megmutatja a fejecskédben lévő zűrzavart. Na, próbáljuk meg kibogozni:
1. a múltkor azt írtad, hogy azért nem neveznél soha sztálinistának (amiben egyébként hazudtál, de ez most mindegy), mert a sztálinizmus balos elhajlás, márpedig én jobboldali vagyok - ergo nem sztálinista.
2. Viszont ha a sztálinizmus tág értelemben a baloldali kategóriába sorolandó - ahogyan a kommunizmus is - akkor az Attac is automatikusan baloldali és nem jobboldali. Ha viszont engem velük azonosítasz, akkor hogyan lehetnék jobboldali?
3. Ráadásul most meg azt írod, hogy a kommunisták mégsem baloldaliak, hanem szélsőbalosok, vagyis e két fogalom élesen különválasztandó - ami persze marhaság, de ez is mindegy jelen kontextusban -, mert ami lényeges, hogy ellentétesen gondolkodsz, mint anno a sztálinizmus esetében. (Vagyis következetesség nuku.)
4. Ám ha engem az attacosokkal azonosítasz, akkor bárhogy vesszük is (ti. akár baloldalhoz tartozó a szélsőbal, akár nem), kommunista lennék én is, azaz, mint attacos, szélsőbalos az „éksz szerint”. Ha viszont így van, hogyan lehetnék kövér lacis jobbos kommunistaként?
5. vagyis szerinted egyszerre vagyok attacos komcsi és kövérlacis jobbos. Megint lényegtelen, hogy egyik sem igaz, ami a kérdés, hogy ilymódon a szélsőbal - ami nem baloldal - azonos lenne a jobboldallal? Mert csak így lehetek attacosként (azaz kommunistaként) jobboldali.
6. Illetve szélsőjobboldali, mert azt írtad korábban. Viszont ha így van, megint gond van, mert „logikádat” (inkább szublogikát lehetne mondani) követve, ahogyan a szélsőbal nem azonos a baloldallal, úgy a szélsőjobbnak sem kéne azonosnak lennie jobboldallal. Hogy van ez?
7. És egyáltalán (ezt már rég meg akartam kérdezni): mi okom volna magamat baloldalinak aposztrofálni, és tagadni általad vélt jobboldaliságomat? Ma ez Magyarországon egyáltalán nem kifizetődő.
Látod bt barátom, hogy mennyire hülye vagy? De ez nem volna baj (elsőre), csak legalább jobban lepleznéd, és ne beszélnél (ill. írnál) összevissza.
Adok egy tanácsot: írd rólam azt, hogy én egy álbalos figura vagyok a jobboldal/viktorka szolgálatában. Vagy, hogy az én esetem példázza azt a toposzt, miszerint a szélsőbalosság összeér a szélsőjobbossággal, mert a „szélsőségek összeérnek”. Bár az első állítás mocsodék hazugság lenne, a másik meg ócska, szánalmas közhelyes riposzt, mégis: mindkét állításnak, ha igazságtartalma nem is, de volna legalább némi szemantikailag körülhatárolható, megragadható értelme, és nem utolsósorban logikája.
Nálad baloldali az, aki a maszopra szavaz, és jobboldali, aki nem így tesz. De akkor az attacosok is viktorka emberei, ugye? vagyis a kommunisták is jobbosok „kövér laci oldalán.”
Bt, te te nem is annyira az elit gazemberségét, sokkal inkább ennek a végletekig lezüllesztett, agyamosott és atomizált társadalomnak a retardáltságát reprezentálod.
Ja, és még valami: szokásodhoz híven megint nem válaszoltál a fő kérdésre (és nyilván nem is fogsz, mert nem tudsz, az okos csúsztatáshoz meg hülye vagy), hogy mely cikkemben uszítok erőszakra?
Érdekes, hogy amikor konkrétumokról van szó, hogy valamit alátámassz abból a sok zöldségből, ami kiömlik abból a kaotikus elmédből, mindig csöndben maradsz, vagy másról kezdesz el beszélni. Hát ezt tanulod te a nemzetközi konferenciákon, te „közgazdász”. De nevezhetlek akár zseninek, az értelmiség krémjének is:)))
zűrzavar szegény jó bt fejecskéjében
A szélsőségek valóban összeérnek. Talán éppen Te írtad valamikor, hogy a weimari idők szakszervezeti tüntetésein együtt lobogott a kommunista és a náci zászló. Bár Hitler jóban volt a nagytőkésekkel, a nácizmust lényegében mégsem tartom valóban jobboldali ideológiának. Nemzeti SZOCIALIZMUSNAK hívják, és sok minden közös van bennük és a komcsikban(főleg a módszerekben!). Teht végül is lehetnél (persze nem vagy) „szélsőjobbos attakos kövérlaci oldalán”. Ja és itt a másik dolog! Kövér Laci maga is „fekete öves kommunista”, ha jól tudom, ahogyan a Fidesz öregebb vezetőinek(Mikola) és az MSZP egész vezetőségének(Gyurcsány) nagy része is mind az MSZMP közeléből indult el…
zűrzavar szegény jó bt fejecskéjében
Persze hogy lehetnék. De ettől az elvi lehetőségtől függetlenül 1. nem vagyok, 2. közhelyes, olcsó, ócska riposzt volna. Miért? Mert mindenki ezzel érvel mindig, amikor nem tetszik neki a másik, még akkor is, amikor nincs igazságtartalma.
Egyébként baromi kíváncsi volnék, hogy a kádáristázó bt mi a franc lehetett 1989 előtt. Erős a gyanúm, hogy nem volt ellenzéki, még szóban-gondolatban sem, csak valamikor a rendszer bukásának idején „világosodott meg”. És ugyanígy fog megvilágosodni, ha ez a mostani szisztéma is bukni fog. (Majd Ágh Attila és a többi hasonszőrű, minden rendszert kiszolgáló bérideológus megmagyarázza, ahogyan eddig is.) Mindig és mindenhol vannak ilyenek, csak nálunk ők vannak többségben, és a szar mindig fönnmarad a víz tetején - ld. többek között a maszop fennmaradását.
akkoriban 20-21 éves voltam
Bocs, de nem a hőzöngés volt a fő foglalatosságom. :)
Ehelyett dolgoztam, tanultam és olvastam.
fordítom ezt a bt mondatot
ti. „dolgoztam, tanultam és olvastam” a te világodat, gondolkodásodat, lényedet ismerve annyit tesz, mint „konformista törtető kis geci voltam”. No jó, legyen finomabban, nehogy megsértődjön az én bt barátom: „stréber voltam”. Tudjátok, az a fajta, aki nem hallgatott bluest, punk, vagy rockzenét, nem volt leszűkítve a farmerja, nem volt hosszú haja meg egyebek, hanem „kulturáltan szórakozott” és már a középiskolában belépett a pártba, mert „gondolt a jövőjére”. Deák Ferenc mondta egykoron, hogy aki fiatal korában nem forradalmár, az idős korára hazaáruló lesz. Ma úgy fogalmazhatnánk, hogy a jólnevelt kis stréberből felnőtt korára konformista gazember, s ennek révén a nép, a társadalom, az emberiség ellensége válik.
De inkább a föntebbiekre válaszolhatnál már, a baromságaidra.
törtető kis geci
Ha a Pártban nem is olyan sokan, de a KISZ vezetőségben, az Ifjú Gárdában a lenyalt hajú kis seggfejek voltak szép számmal. Nagyon lenéztük, megvetettük őket!
És ma ezek egyik díszpintye az ország miniszterelnöke! Botrány!
Meg egyébként is, mintha ma sokkal több lenne az olyan jól nevelt fiatal, aki megérti az idők szavát! És kiszolgál bárkit, bármit! Kinyal bármilyen segget, ha neki abból haszna van!
OFF HOLLYWOOD
Nézzük például a filmeseket!
Magyarország talán az egyetlen volt-szoc.ország, ahol nem készült komoly rendszerkritikus, valamint a rendszerváltást (= kész átverés show!) kritizáló film! (Jancsó, Szabó, Koltai vagy marháskodik vagy giccset gyárt!)
De (és most tkp. ellentmondok az előző hsz.-omnak!) legalább a FIATAL filmes nemzedék már készít olyan filmet, ami a mai Magyarország dzsungelébe ad betekintést. (Nem más kérdés: viszont a közönség NEM akar szembesülni a valódi problémákkal. Inkább az izgatja fel, hogy vajon britnispirs tényleg bugyi nélkül jár-e!?)
A nemrég bemutatott LÁNYOK c. film gyakorlatilag megbukott!
Talán a most bemutatott, igen kiváló, Hajdu Szabolcs film, az Off Hollywood jobban jár!
értetlen fam
1. Sosem neveztelek sztálinistának.
2. Az attac ugyan mitől baloldali? Támadják a baloldali kormányt, és nem kommunisták. Még egyszer, hátha megérted: baloldali = kommunista vagy szocdem. Az anarchista vagy kádárista (az attac mindkettő) NEM BALOLDALI.
3. Ez szimpla ostobaság. A szélsőbal is baloldal. Ha ki akarom emelni, hogy én a mérsékelt baloldallal szimpatizálok és nem a kommunistákkal, akkor elválasztom a kettőt.
4. Az attac, lásd 2, inkább a jobbos térfélen mozog. Te tőlük jobbra állsz, hiszen ők viszonylag ritkán uszítanak mások likvidálására. Kövér lacika annál inkább.
5. Ez ostobaság, lásd korábbiak. De megismétlem: az attac NEM BALOLDALI. Persze a kommunizmushoz sincs semmi köze.
6. A szélsőjobb a jobboldal része. Jómagam a mérsékelt jobboldalt tárgyalópartnernek, a szélsőjobbot (és a szélsőbalt is) társadalomellenes elemnek tekintem.
7. Ugyanaz az okod, mint viktorkának, amikor kábítja a híveit fidesz munkástagozattal. A választások azt igazolják, hogy ma Magyarországon több a baloldali ember, továbbá, hogy a szellemileg teljesen elmaradottak (azaz: értelmes diskurzus számára elérhetetlenek) többsége a jobboldalon csoportosul. Becsléssel: ha a baloldal - jobboldal aránya 40 : 30 (a többi közép), és a baloldalon szocdem : kommunista arány 39:1, akkor a jobboldalon az arány 20:10, és ez a 10% szélsőjobb randalírozik az utcákon. Az ő kegyüket keresitek te és elvbarátaid is, amikor lincselésről meg zsebforradalomról prédikáltok. Csatolom bizonyítékként a közhelyszótárad antiszemita elemét, a „baloldal rosszhiszeműségéről” írottakat, jelen szócikkben és hozzászólásaidban feltárt demokratikus értelenségedet, valamint pl. kg globálgyurcsányista ökofasizmusait.
„Nálad baloldali az, aki a maszopra szavaz, és jobboldali, aki nem így tesz.” Majdnem. A munkáspárt szavazói is baloldaliak, ők a kommunisták.
„De akkor az attacosok is viktorka emberei, ugye? vagyis a kommunisták is jobbosok kövér laci oldalán.” Itt a fő hazugság! Az attac nem kommunista, hanem kádárista / anarchista szervezet. Olvasd el huszárnál vagy rainer m-nél, hogy kádár miért is volt jobboldali, ha nem hiszel nekem. Az anarchizmusról már beidéztem jászit.
Erőszakra uszítás: „likvidálni kellene az egész elitet (ez inkább csak szórakozás”. Ez úgy spontán kijött belőled.
A személyeskedésre inkáb nem reagálok, elég neked a magad baja. Most pedig tett tisztába a fogalmakat (éksz mindig segít), és kezdd el értelmezni a demokratikus attitűd elsajátításához adott leckéimet.
értetlen bt attakja ellenem
Vedd már lécci a fáradtságot, és nézd meg az Attac programját, jelszavait, nyelvezetét, és hogy kik a tagjai.
Már itt, ennél a pontnál bukik az egész marháskodásod.
„Olvasd el huszárnál vagy rainer m-nél, hogy kádár miért is volt jobboldali, ha nem hiszel nekem.” Van itt az indyn egy régebbi cikkem, ami rövidített változata az egyik könyvembeli írásomnak. Címe: „Sose voltak baloldaliak”, mely kijelentés a létezett szocializmusra (ezen belül természetesen a kádárizmusra) vonatkozik. Van ilyen diskurzus, TGM is ír erről, és még sokan mások. De a te eddigi szabályaid szerint, a te „elveid” alapján, a te szádból (ill. billentyűzetedből) ez nonszensz.
Hogy engem és másokat folyton meghamisítasz, és félremagyarázol oké, mert ez a dolgod. De hogy magadat is?! Skizo ez a dolog, mondtam én már régen.
attac baromságok
Az attac = benyik mátyás és népi zenekara. Idézet a honlapjukról, milyen tevékenységet folytatnak:
Az ATTAC Magyarország Egyesület határozottan elítéli a Budapest XIII. kerületi Önkormányzat 2006. június 1.-én hatályba lépett ún. „koldusrendeletét”, amellyel a tulajdonában lévő, ill. az igazgatása alá eső közterületeken megtiltja a koldulást. [A XIII kerületben lakom, az önkormányzat itt csaknem teljesen szocialista, dr tóth józsef több, mint egy évtizede polgármester. A kerület dinamikusan fejlődik, ide tervezik a kormányzati negyedet, a dunapraton - margitszigeten rengeteg a külföldi túrista. Érthető, hogy az önkormányzat fellép a köztéri koldulás és a rá telepedett maffiabűnözés ellen, érthető, hogy nem szívesen látja és szagolja a lehel aluljáróban a hajléktalanokat, miközben a dévényi utcánál üres vasúti kocsikban nagy haléktalanszállót üzemeltet nem kevés állami pénzből. A fidesz és az attac ezt a baloldali önkormányzat által az állampolgárok érdekében hozott nagyon helyes rendeletet és intézkedést támadja populista módon.]
elen nyilatkozatunk az alaptörvényben rögzített jogaink gyakorlása és a közvélemény figyelmének felhívása arra, hogy a rendszerváltás súlyos létbizonytalanságot és életszínvonal romlást hozott a magyar nép nagy többségének. Magyarországon a demokrácia jelenleg nem a népé, a választott hatalom fölött bankok, befektetők, nagyvállalatok és nagytőkések hálózata uralkodik és kényszeríti a mindenkori kormányt a népellenes neoliberális politika folytatására. [Ezt akár csurka vagy vona gábor is írhatta volna, csak a zsidózás maradt le. Hol az internacionalizmus, mint hagyományos baloldali érték? A rendszerváltás fő értéke a jobboldali Kádár-rendszer felszámolása - ez ellen baloldali ember nem tiltakozhat. Aki egy jobboldali diktatúra mellett agitál, az nem lehet baloldali, ugye egyetértünk?]
Őrizzék meg az oktatás ingyenességét az egyetemekig bezárólag, esélyt adva a szűkös körülmények közül érkező fiataloknak is a kifutásra. Ne engedjék, hogy a magyar egészségügy megreformálása során szétessen egy másodrendű egészségügyre a „másodrendű állampolgárok” számára és egy elsőrendűre az „elsőrendű állampolgároknak”. [Ez nyílt agitáció a kádárizmus két fő alappillére, az „ingyenes” eü és az „ingyenes” oktatás mellett.]
Ismét egy kis éksz: A mai szociáldemokraták elfogadják a kapitalista rendszert és a demokratikus államstruktúrákat. A szocializmus eszméi közül az állam által garantált jóléti ellátórendszerek fejlesztését, a szolidaritást, az egyenlőtlenségek csökkentését, újabban – a mai »harmadik út« nevű irányzatban – az esélyteremtő állam kialakítását helyezik előtérbe. A modern szociáldemokrácia egyetért azzal, hogy a gazdasági növekedés a jólét szükséges feltétele, ezért támogatja a piacgazdaság fejlődését és reformját.
TANULJ és OLVASS, csak azután ÍRJ.